Országgyűlési napló, 1985. III. kötet • 1988. december 20. - 1989. május 12.

Ülésnapok - 1985-35

2955 Az Országgyűlés 35. ülése, 1988. december 21-én, szerdán 2956 teremtés, centralizáció és elosztás sorrendjét, mert ennek felcserélése súlyos gondokat okozhat. Egyre inkább nem azon gondolkodom, mint gazdaság vezető és mint állampolgár, hogy kapok-e támogatást, hanem, hogy tudom-e majd megfelelően támogatni a költségvetést? Erre hívnám fel a kormány figyelmét, hogy ne a kényszer, a lehetetlenülés hatására tegye meg a szükséges intézkedéseket, többnyire utólag, hanem okos, felelős munkával, a bajok megelőzésére fordítson nagyobb gondot. A javulást egyféleképpen képzelem el: értelemmel, fegyelemmel, mert anélkül nincs értékteremtő, hasznos munka, munka nélkül pedig nincs eredmény, vagyis nincs osztozkodás. A költségvetési tervezet négyes számú változatát támogatom, a költségvetési bizottság javaslatának megfelelően. A gazdaság működésének biztosítását véleményem szerint alapvető érdekként kell kezelni, ezért az 1989. évi költségvetés elfogadását — még ha az sok mindenre nem is tartalmaz megnyugtató megoldást, — a magam részéről támogatom. Köszönöm a figyelmüket. (Taps.) ELNÖK: Kovács László képviselőtársunk felszólalása következik, Pest megye 20. választókerületéből. KOVÁCS LÁSZLÓ (Pest): Tisztelt Országgyűlés! A választóim megbízásából eredően ez a 9. költségvetési vita, amelyben részt vehetek. Ezért engedjék meg nekem, hogy tapasztalataimra alapozva néhány általános, az elmúlt évek folyamataira jellemző megjegyzést tegyek. Ipari nagyvállalatnál dolgozom, nem vagyok közgazdász, de remélem, hogy Németh Miklós miniszterelnök elvtárs és Villányi elvtárs is el tudja fogadni állításaimat. Az elmúlt években gyakran hallottuk, hogy többet fogyasztottunk, de nem mindig jelöltük meg, hogy mely területeken. A többlet-kiadás a költségvetés egyes területeire is igaz. Mi vezetett a költségvetési egyensúlyi folyamat megbomlásához? Véleményem szerint a hitelforrások kevésbé eredményes felhasználása, az intézményrendszer merevsége, a torz értékrend miatt kialakult érdektelenség és a gazdaság teljesítőképességének alacsony szintje. A keletkezett költségvetési hiányokat elsősorban rövid távú pénzügytechnikai eszközökkel próbáltuk mérsékelni. Fokoztuk a jövedelemcentralizációt és a támogatásokat, amely elsősorban az átlagos, vagy annál jobban működő vállalatokat sújtotta. És nem ösztönözte a gazdálkodókat nagyobb teljesítményre. Példaként említem, hogy a Minisztertanács december 14-i ülésén meghatározta az Országos Kőolaj- és Gázipari Tröszt gazdálkodására vonatkozó új, egyedi szabályokat. A túladóztatás következtében a szénhidrogén vertikumban a célcsoportos beruházások és a földalatti gáztárolás területén a forráshiány megközelítheti a négy milliárd forintot. A szabályozás stabilitása érdekében szorgalmazom, hogy a Minisztertanácsi rendelet helyett törvényben legyen szabályozva az OKGT számára kiszabásra kerülő adó is. Nem tartom indokoltnak, hogy a Minisztertanács döntsön az egyedi beszabályozásról mindaddig, amíg a parlament nem dönt a normatív szabályozásról, véglegesen. Ezek mellett kisebb hangsúlyt kapott a költségvetési kiadások mérséklése. Állításomat alátámasztja, hogy 1983-89 költségvetési adatait összehasonlítva a négyes számú változat szerint a központi költségvetési szerveknek nyújtott támogatás 204 százalékkal, míg a Honvédelmi Minisztériumnak, — amely, hangsúlyozom, nem azonos a védelmi kiadásokkal — 218 százalékkal emelkedett. Ezen időszak alatt a bruttó hazai termék folyó áron 185 százalékkal növekedett. Felmerül a kérdés bennem, hogy vajon ezen időszak alatt a munkából származó jövedelmek, a nyugdíjak, az egészségügy, az oktatás kiadásai is ilyen mértékben emelkedtek-e? Az államháztartás részaránya a GDP-ből 1988-ban 60.1 százalék, 1989-ben ismét egy százalék ponttal emelkedik. Az 1989-es tervszámokat összehasonlítva az országgyűlés által jóváhagyott 1988assal, a 4-es számú változat esetén a központi költségvetési szerveknek nyújtott támogatás a megemelt társadalombiztosítási járulék nélkül 14.3 százalékkal emelkedik. Erősíteném képviselőtársaim azon észrevételét, hogy a támogatások dinamikus emelkedése nem segítette a merev, bürokratikus intézményrendszer megváltoztatását. A radikális átalakítás nem csak takarékossági okokból szükséges, hanem a társadalmi gazdasági folyamatok felgyorsítása érdekében is. Példaként hoznám saját vállalatom, a Dunai Kőolajipari Vállalat esetét, amely 25 éven keresztül meg volt ipari őrség nélkül, most egy hatósági előírásra fel kell állítani egy ipari őrséget. A többlet kiadásait nem tudom ki vállalja, de biztos, hogy ezen többlet kiadások nem hoznak annyi eredményt, hogy egyenleg legyen. A társadalmunkban kialakult értékrend zavarokat hosszasan lehetne sorolni. De idő hiányában én csak egyet ememlnék ki, a fő munkaidőben nyújtott teljesítmények folyamatos leértékelődését. A jobb teljesítményre való ösztönzés helyett egy kiegyenlítő típusú érdekeltséget alkalmaztunk, vagyis akik le voltak maradva, azoknak több lett biztosítva. Ezért ma nincs olyan réteg, legyen az munkás, mérnök, pedagógus, vagy orvos, aki úgy érezné, hogy munkáját megfelelően díjazzák. A teljesítmények visszafogását elsősorban az értékrend-zavarok okozták, amelyeket felgyorsított a túlzottan progresszív személyi jövedelemadó is. Ezek után joggal merül fel a kérdés, milyen utat kell választanunk? Az elmúlt évek tapasztalatai alapján megállapítható, hogy az eddigi intézkedések érdemi hatása kevés, a valóságos egyensúly megteremtését nem biztosítják. A kormány bizalmat kér a parlamenttől, a néptől. Magam is úgy látom* hogy bizalom nélkül nem lehet eredményes munkát végezni. Ugyanakkor mit tapasztalok? Elfogadtuk a vállalkozói adótörvényt 50 százalékos mértékben. A pénzügyminiszter elvtárs sikernek könyvelte el. Erre mit mond az állampolgár? Azt, ezt jól megetették veletek. Aztán hiába érvelünk,