Országgyűlési napló, 1985. III. kötet • 1988. december 20. - 1989. május 12.

Ülésnapok - 1985-35

2953 Az Országgyűlés 35. ülése, 1988. december 21-én, szerdán 2954 a szerencsejáték, az ésszerűtlen költekezés — erről Bánfalvi kollégám részletesen és reálisan szólt —, ugyanakkor a másik oldalon található üresen tátongó termelői munkahely, a műszakszámok csökkenése, a nemtörődömség, a fegyelmezetlenség. A fentiekre csak egy-két példát a hitelesség kedvéért, talán ráismernek szűkebb környezetükben is. A különböző intézetek meg tömegszervezetek dolgait nem ismétlem, legfeljebb csatlakozom az előttem szólókhoz, hogy ez nekem is igen nagy gondot okoz, ebben sok tartalékot látok. De mondhatnám a beruházások indokolatlan ráfordításait, amelyeknek igen sok egyéb vetülete is van; egyes építőipari vállalatok kritikán aluli munkája. S ezt komolyan mondom. Alkalmatlan vezetők dédelgetése. Vagy: egy Borsod megyei építőelemgyár segédmunkás hiánya miatt nem tud szerződést teljesíteni. De Budapesten is sűrűn hirdetik az állást — nem folytatom. Ezek a hiányosságok valahol összefüggnek a költségvetéssel, mind a be vétel-kiesés, mind pedig a kiadás növekedés rovataival. A kormány és a parlament ugyanakkor jó szándékkal szövögeti a szociális hálót, óriási összegeket helyez kilátásba ezen célokra. Nem tudom, a helyzet alapos ismerete, reális megítélése birtokában vagyunk-e a helyes döntések meghozatalához. A lakosság felelős részének véleménye — és magam is ezen a véleményen vagyok —, hogy még nem. Naponta találkozom ezen súlyos helyzet felületes, demagóg megítélésével, álhumanizmussal, mintha ez lenne a megoldás. Már itt megjegyzem: a munkanélküli segély véleményem szerint csak olyan lehet, ami mielőbb munkavállalásra ösztönöz. A témát Devcsics képviselőtársam részletesebben is kifejtette. Egyet értek vele. Tudom, mai helyzetünkben ezen felvetések nem aratnak osztatlan sikert, de azt gondolom, ezekről is beszélni kell, mert összefügg a költségvetéssel. Véleményem szerint a költségvetés javulása az értelmes, értékteremtő munkától, az ésszerűtlen döntések megvétózásától is várható. Azt is tudom, az ország költségvetésének egyensúlyban tartása ennél bonyolultabb munka, annak is megvan, vagy megvannak a felelős gazdái: a kormány, az ágazati minisztériumok, a kereskedők, a bankárok — tegyék ők is a dolgukat. A döntéseket szakemberek hozzák, megfelelő jogosítvánnyal, de felelősség mellett, mely nem szűnhet meg „más munkakörbe helyezés" megoldással. Ne fordulhasson elő, hogy világbanki finanszírozás mellett az üzem számára használhatatlan eszköz kerül beszerzésre, tiltakozásunk ellenére — ez másfél millió forint. De mondhatnám a Mecseki Szénbányák gépbeszerzését — és ez már jelentősebb summa: hétszáz millió. A Nemzeti Színház területelőkészítő bizottsága három millióért megtette javaslatát — de, hogy hol lesz, mikor, azt majd megint egy másik bizottság dönti el. A pénzt már szétosztották — és sorolhatnám. Ilyenfajta gazdálkodásnak legyen vége és legyen felelőse is végre, akkor lehet kibontakozás, egyébként a túlélés sem fog menni. Hogy jó példát is mondjak: a budapesti Korona Szálló alapkőletételétől számított 18 hónap múlva a beruházás átadásra kerül, osztrák—magyar megállapodás alapján. így is lehet. Tisztelt Országgyűlés! Amire nem jut, azt ne tervezzük be, ne ígérjük meg és főleg, ne várjuk el. Nagyon fontosnak tartom a költségvetésben a feladatok megfelelő rangsorolását és erre a fedezet biztosítását. Egyetértek a költségvetés azon kiemelésével, mely az oktatás, az egészségügy és a kultúra egyes területeinek nagyobb lehetőséget biztosít, hiszen ezzel a termelés legfontosabb elemeit — és ezt idéző jelbe teszem —, az emberi munka újratermelését, fenntartását, tehetségének ápolását biztosítjuk. Bízom benne, e területek meghonorálják a befektetést, és gerjesztik a termelő ágazatokat is, csökkentik a társadalmi feszültséget, lehetőséget adva azoknak, akik akarnak dolgozni. Másoknak viszont hozzá kellene kezdeni az értékteremtő munkához, s főleg azokra gondolok, akik eddig még nem kezdtek hozzá, csak kritizáltak, vagy követelőztek, vagy fiatal koruk, tehetségtelenségük, vagy éppen lustaságuk miatt félrehúzódtak. Nem kevesen vannak ők sem. Ahogy a búzából ki lehet rostálni az ocsút, a szemetet, úgy el kell választani a művészi teljesítménytől a giccset, a minőségi munkától a selejtet, a vezetni tudóktól az okoskodó szónokokat. Nekünk ebben is tudni kell változtatni. Ehhez nem a demokrácia hangoztatása, hanem gyakorlása és a józan ész szükséges. Hogyan javuljon a költségvetés kérdése — erre a következő észrevételeim vannak, röviden. Sokan szóltak a központi költségvetésből gazdálkodók körének csökkentéséről, ezzel a tisztelt parlamentet nem terhelem, hogy ezek számát és költségeit tovább kell csökkenteni, örömmel tapasztalom ennek első megnyilvánulásait. Ennek hangoztatása úgy gondolom, nem is csak divat kérdése, hanem a hétköznapi élet veti fel — és hozzáteszem: jogosan. Ezek száma számtalan, sok közülük Anonymusként viselkedik. Ezeket nem átszervezni,

I megreformálni kell, hanem megszüntetni. Egy gazdaságvezető politikus, politikai bizottsági tag mondta a közelmúltban: a gazdaságon rajta ül egy központosított intézményrendszer, melytől meg kell szabadulni. Erről is többen szóltak, teljesen egyetértek vele. Azzal is, hogy aminek feltétlen maradnia kell, az ne a hatóság szerepében tetszelegjen, hanem legyen partnere a gazdálkodónak. Ebben az esetben el tudom fogadni. Tovább kell csökkenteni az ésszerűség határáig a már említett védelmi, és főleg azok járulékos kiadásait. A haditechnikát gyártó vállalatokat fokozatosan polgári rendeltetésű eszközök gyártására kell átállítani. Én ugyan nem értek ehhez a témához, de felvetődik bennem a kérdés, hogy ha egyéb területen lehet szerkezetváltásról beszélni, akkor talán itt is lehet. Jobb sorsra érdemes katonáinkat az értékteremtő munka frontján hasznosítsuk. Minden területen kérjük számon a pazarlókat, a felelőtleneknek ne ígérjünk teljes létbiztonságot. A jól gazdálkodók kapjanak nagyobb lehetőséget, ehhez az alapkérdéshez többen visszakanyarodtak, és ne felejtsük el a termelés, érték-