Országgyűlési napló, 1985. III. kötet • 1988. december 20. - 1989. május 12.

Ülésnapok - 1985-35

2949 Az Országgyűlés 35. ülése, 1988. december 21-én, szerdán 2950 munka előtt, vagy mennyire zárt. De azért egyszer majd én is szeretnék elmenni, hogy hogy' is megy ott a munka. Jelenleg ezeket a nehéz lélegzetű gondolatokat és tényeket, és nem tudom hogyan nevezzem, fohá­szokat, sóhajokat hallgatva én célirányosan sze­retnék hozzászólni az ország gondjaihoz. Olyan vezérmondatok vannak, hogy struktúraváltás, gazda szemmel, meg satöbbi. Én gondolom, hogy költ­ségvetést anélkül nem lehet az országgyűlés elé tár­ni, hogy közben valami perspektívát minden minisz­tériumtól ne kapjon az országgyűlés, amely egyben biztosítja, hogy a költségvetést az a kormány vál­lalja minden szinten és minden szakmában, aki az országgyűlésnek felelősen tud mondani olyasmit is, amely munkára serkent. Ebbe beleértve azokat a bonyolult helyzeteket is, hogy mi az amit tud az országról, mi az amit bün­tetni akar, mi az amit inspirálni akar és hogyan. Ak­kor talán megkerülhettük volna ezt a sok fájdalmas felszólalást, amely joggal az országgyűlés közérze­tére jellemző és egyben — amiért tulajdonképpen szót kértem —, hogy van érzelmi fedezet is, amiről érdemes beszélni. Én attól félek, hogy sokat tudunk a bajokról. De ha már szerkezetváltás jut az eszembe, és a gazda szó jut eszembe, akkor azt is kell tudnom, hogy mindazok a képviselők, akik megbízottjai — me­gint csak egy ilyen nagy betűvel mondott Nép meg­bízottjai —, a szerkezetváltás által lehetőséget kapott konkrét helyzetekben milyen módon léptek föl? Egyetértettek-e minden esetben a vonaton másodosz­tályon utazó emberek nyomorúságával, vagy azt is meglátták, hogy esetleg a kapott pénzt hazafelé el­isszák. Rengeteg gond van az országban a morállal. Azzal a nagyon erős pesszimizmussal leöntött, torkot szorító állapottal, amelyet itt a nagy színpadon is most, és általában részleteiben minden információs szervünk öntöget népünk egyébként sem túl jó köz­érzete nyakába. Ellenben kevés olyan esetet ismerek, még a felszólalások között sem hallottam, hogy konk­rétan beavatkozik a gyakorló szerkezetváltásba és azt mondja, kérem X, Y ezt és ezt csinálta. És annak különböző hatását is elmeséli, tehát gyakorolja nemcsak a • fájdalmat felszívó csatornán keresztül szerepeigetünk a színpadon, ezen a nagyon felelősségteljes színpadon, hanem a valóságos ténye­ket is elmondja. Nem vitatom azokat a tényeket, hogy az elmúlt idők korrupciói jelenleg ott állnak és nem hagyják tisztán a levegőt, lélegzetünk se és a cselekvőképességünk sem működik jól, mert a ref­lexeinkben van valami rossz. Most, hogy felszabadultak a szellemek, egy kicsit a beolvasó hangnem uralkodik. És én ettól félek a legjobban. Kinek olvasunk be? Milyen célirányosak azok a cselekvések, amelyeket tennünk kell? Van ez a bizonyos dolog, hogy a tőke. Én nagyon sokat bízom abban, hogy rendet csinál. De a tőke által foglalkoztatott és annak érdekképviseletében élő ember a maga szerkezetváltását végrehajtja, differen­ciál, érdekeltséget csinál. De ennek az inspirálásához, a napról napra kiborított szomszédunk vécéje is nem biztos, hogy használ. Én arra szeretném kérni mindazokat, akik ebben érdekeltek, hogy az agyvelőket is tisztítsuk meg. És ne hagyjuk eluralkodni magunkon ezt a szörnyű fekete vaselint. Mert higgyék el, nem tudom honnan áramlik ki Sopronból Bécsig a dollár? Miből? Mi­lyen korrupciókból? Volt korrupció, esetleg el tu­dom képzelni, hogy azok az intézmények, amelyek­ben most szanatóriumokat rendeznek be, csinálnak, hasonlítanak ahhoz, hogy fölemlegetjük őket abból a hatásból, amelyet minden olyan valaki nagyon vár, Hogy kidobálják onnan az ottnyaraltakat — hozzá­teszem — büszkén —, hogy soha nem nyaraltam ilyen intézményekben. Nem tudom, hogy esetleg nincs-e köztünk olyan valaki, aki nyaralt ott és most nehezen viseli ezt el. Hatásos ezt itt elmondani. Ez is egy gond, de a gondokat szortírozni kellene, mert meg­nyomorított, pesszimizmusra nevelt lelkek kevésbé tudnak dolgozni. Én most úgy szeretnék beszélni, hogy a színfal mögött vagyok, a hatást mindazokra bízom, akik ítélkeznek, amikor előlépek azzal a gonddal: higgyék el, a tőke fegyelme sallangmentes beszéd nélkül ren­det csinál. Ez a rend nagyon hiányzik az országból. Mert aki azt mondja, micsoda dolog az, hogy munka­nélküliség, vajon akkor is azt mondja, amikor rosz­szul szolgálják ki, vagy rossz árut kap? Vagy olyan vezető ül a nyakán, aki rosszul vezet és csődbe viszi a gyárát? Azt hiszem, ezekre is figyelni kellene. Úgy érez­tem az elején, ha a kormány külön-külön, minden szakában elmondja a maga koncepcióját mindazok­ról, nem hiszem, hogy nem tud a gondról, mert akkor valahol a fülészetre kell mennie. Akkor el­mondta volna azokat a gyakorlati teendőit, amelye­ket sürgősen, megfelelő ütemben végre akar hajta­ni, hogy a hitevesztett ország ne csak a hozzá köze­lebb álló, fájdalmas mondatokat hallja, hanem azt is, hogyan lehet rajta segíteni. Nem mindig célirá­nyos, ha egyfolytában arról beszélünk, hogy sze­gény magyar, nélkülözött, becsapott. Mind igaz. de én azt szeretném, ha a lelkek is átmennének egyszer egy szerkezetváltozáson, az agy velők is tisztulná­nak szinkronban azzal a gazdasággal, és aki ezekkel a lelkekkel foglalkozik, annak kell tudnia, hogy az a negyven év milyen rosszul nevelte a szellemet és a lelkeket, rengeteg demagógiával. Úgy szeretném, ha az új légkörben kevesebb vol­na a demagógia és több a cselekvés! Köszönöm a figyelmet. (Nagy taps.) ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Egy órás szünetet tartunk. Két órakor folytatjuk az ülést. (Szünet: 13.05-13.57 - Elnök: Jakab Róbertné) ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Folytatjuk mun­kánkat. Moravszki György. Szabolcs-Szatmár megye 5. választókörzetének képviselője következik szólásra.

Next

/
Thumbnails
Contents