Országgyűlési napló, 1985. III. kötet • 1988. december 20. - 1989. május 12.

Ülésnapok - 1985-35

2947 Az Országgyűlés 35. ülése, 1988. december 21-én, szerdán 2948 ezelőtt bekerült egy ismert, bár a hétköznapi életben nem használt szó: a szegénység. Létrejött már pár évvel ezelőtt látható volt, fejlődését pedig az adó bevezetése még elő is segítette. Olyan jövedelmeket adóztatunk, amelyek csak a létminimumot tudják biztosítani az állampolgárnak. Ezért örömmel vettem, hogy a személyi jövedelemadó alsó határát felemeljük, javítva azok helyzetén, akik a legnehebb körülmények között élnek, és most engedjék meg, hogy szűkebb hazám, Újpest példáját említsem. 1987 végén alakult meg az újpesti családsegítő központ. Vezetői végeztek Újpesten egy felmérést. Összeállítottak egy fogyasztói kosarat, hogy ebből kiszámíthassák a társadalmi létminimumot. Számításaik alapján a reális társadalmi létminimum Újpesten 4016 forint/fő. Ehhez nem sokat lehet hozzáfűzni. Mindössze csak kérdezni tudtam én is a vezetőktől: Miből? A számok azért mégis jeleznek valamit. A lakosság 10 százaléka nem tudja fizetni a lakbért és a közüzemi díjakat. A gyermekes családok 40 százalékának a fő állásból szerzett Jövedelme nem éri el a társadalmi létminimumot. Újpest lakosságának összetétele nem különbözik más ipari kerületek összetételétől. Az ipari munkásság egy kis magja él itt és munkás alatt nemcsak az esztergályost értem, hanem a műszakiakat, mérnököket és a vállalat igazgatóját is. Az eddig elmondottak alapján az a benyomásom, hogy a költségvetés ránk és az egész országra vonatkozó gazdaságpolitikája az ipari munkásságot sújtja a legjobban. Gondoljunk csak a jövő évi áremelkedésekre, amelyek tovább rontják a kialakult helyzetet. Mindennek ellenére mégis késik a bérreform. Mit tehetünk akkor hát mi, munkások? Fogalmazzunk petíciókat, vagy sztrájkoljunk? Nem! Mi ehelyett egyszerűen csak dolgozunk. Küszködünk a saját területünkön, mert túl szeretnénk jutni ezen a — reméljük, csak átmeneti állapoton. A tegnapi nap folyamán és a mai napon is sokszor elhangzott az értelmiség megbecsülésének hiánya. Én egyetértek a felszólalókkal, de meg kell hogy jegyezzem: nemcsak itt hiányzik a megbecsülés. Benjámin Judit képviselőtársam tegnap érzékletesen bemutatta, hogy a bölcsőtől egészen az élet kapujáig vezet a szellemi munka, egészen addig, amíg a termelés megindulhat. Igaza van. De szeretném kiegészíteni. Az édesanya, aki csecsemőjét ápolja és gondozza, csak akkor tud igazán nevelni, ha minden, számára fontos eszköz a rendelkezésére áll. Például a legfontosabb: a csecsemőágy, amelyet a termelőszféra állít elő. Később, mikor felcseperedik a gyermek, s óvodába megy, a termelőszféra épít számára óvodát, hogy a nemtermelő szféra óvónői megfelelő környezetben dolgozhassanak a gyermekkel együtt. Mikor már olvasni is tud, elmegy a könyvtárba, hogy a termelőszféra által előállított könyvekből a nemtermelő szféra segítségével okosodjon. Majd jelentkezik az egyetemre, amelyet a termelőszféra által megtermelt anyagi forrásokból támogatnak, hogy a nemtermelő szféra mérnököt, tudós embert faragjon belőle. Ezt követően megkezdheti a termelést, az irányítást, de csak akkor, ha van termelőszféra. Félreértés ne essék, én nem akarom az értelmiség és a munkás közötti viszonyt kiélezni. Csupán azt szerettem volna érzékeltetni, hogy e két csapatnak egy a sorsa, egy úton kell haladni munkásnak és értelmiségnek ahhoz, hogy eredményeket érhessünk el ebben az országban. Végezetül szeretnék szólni a parlament által is jóváhagyott 10 milliárd forint tartalékalapról. A tervés költségvetési bizottság negyedik változatának végén olvasható, hogy a parlament járuljon hozzá ennek felhasználásához az 1989-es esztendőben. A kormány és a képviselők közötti összhanghoz tartozik, hogy ennek felhasználásáról időben tájékoztassuk a képviselőket. Én úgy emlékeztem, hogy ezt törvénybe foglaltuk, s az Országgyűlés hozzájárulása szükséges a felhasználáshoz. Ezért meglepett, mikor a Hírháttér műsorában Békési elvtárs úgy nyilatkozott, 6-7 milliárd forintot felhasználtunk már az export támogatására. Gondoltam, majd holnap megkérdezem a terv- és költségvetési bizottság ülésén,hogyan történt a felhasználás? Villányi elvtárs elmondta, hogy a 10 milliárd forintnak 50 százalékára a Minisztertanács, a másik 50 százalékra a parlament ad felhatalmazást a következő ülésszakon, azaz most. A tegnap kézhez kapott anyagban pedig 10 milliárdhoz kér hozzájárulást. Teljes lett a fejemben a zavar, és este elővettem az 1988-as költségvetést és megtaláltam az ide vonatkozó rendelkezést, amely a következőképpen szól: a vegyesés'zárórendelkezések között a 22. § (3) bekezdése: „... A 19. §-ban szereplő 10 milliárd forint költségvetési tartalék felhasználásáról döntést kizárólag az Országgyűlés hozhat. A Minisztertanácsnak az Országgyűlés jóváhagyását kell kérnie akkor is, ha nem külön döntés, hanem a vállalati gazdálkodás kőzve-'< tett szabályozására, valamint a pénzbeli társadalmi juttatások körében az érintettek számának és összetételének változására visszavezethető automatizmusok hatására várható a tartalék 5 milliárd forintot elérő igénybevétele." Mivel nem vagyok egyedülálló e gondolatokkal, kérem Villányi elvtársat, hogy válaszában térjen ki a kérdésre. A kölcsönös bizalom érdekében. Köszönöm a figyelmüket. (Taps.) ELNÖK: Szót kért és ezért hallgassuk meg az országos listán megválasztott Kállai Ferenc képviselőtársunkat. KÁLLAI FERENC: Tisztelt Országgyűlés! Talán kezdeném azzal, amit Király Zoltán mondott, hogy van színfalak mögötti és színfalak előtti megnyilatkozás. Én abból az aspektusból indulok ki, ami szakmám. A színfalak mögött nagyon sok munka van, és ha romantikusan fejezem ki magam, nagyon sok idegmunka, felelősséggel teljes munka szükséges ahhoz, hgoy az ember kilépjen a rivalda elé, tehát a közönség elé. Nem jártam külföldi parlamentekben, nem tudom, hogy mennyire nyitott függöny van egy parlamenti