Országgyűlési napló, 1985. III. kötet • 1988. december 20. - 1989. május 12.

Ülésnapok - 1985-35

2945 Az Országgyűlés 35. ülése, 1988. december 21-én, szerdán 2946 káról, harmadrészt a költségvetés, ezen belül a tanácsi költségvetés reformjáról, negyedszer pedig a népgazdasági tervezésről. Tisztelt Ház! Mi többen, tehát öten képviselők, ezekkel a kiegészítésekkel javasoljuk, hogy fogadja el a parlament a második variációt, vagy a negyedik variációt. Egyetlen dolog kívánkozik mindehhez. A konszolidációs csomagtervhez elengedhetetlen, hogy ne csak parlamenti, hanem külső társadalmi támogatást is kapjunk és közös gondolkodásban formálódjék ki. Meggyőződésem, hogy az ebben érdekelt államminisztereknek, a kormánynak elengedhetetlen feladata tárgyalni erről és megkérdezni a megszerveződő politikai erőket, az alternatív társadalmi szervezetek képviselőit, s mennyire lehet, formálódó programjaikkal bekapcsolni ebbe a folyamatba őket is. Egy mondat a végén: Én azt hiszem, hogy a vitában eleddig kiformálódott az a gondolat, hogy valami bizalomcsepp, bizalommorzsa még van a parlamentben, van a közvéleményben a kormány iránt költségvetési nézőpontból is. De egy dolog számomra tény, szinte: egy év múlva — ha ezt a költségvetést most elfogadja a parlament — és ha nem valósíthatók meg a célkitűzések, ha nem tud valóban programot csinálni és nemcsak tervezni a kormány, akkor ez a bizalom végképp elvész és akkor már a bizalmatlanság és a felelősség kérdése vetődik föl a parlament széksoraiban is! Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps.) ELNÖK: Szólásra következik Budapest 10. választókerületéből Bozsó Lajosné képviselőtársunk. BOZSÓ LAJOSNÉ: Tisztelt Országgyűlés! Képviselőtársaim! Igaz, hogy nem vagyok közgazdász, sem pénzügyi szakember, éppen ezért nem vállalkozhatom a költségvetés részletes elemzésére. Úgy gondolom azonban, hogy a költségvetés tárgyalásánál nekünk, munkásembereknek is szólnunk kell, különösen akkor, amikor e téma tárgyalásánál ilyen kényesen előtérbe kerülnek a vállalatok és azok adóztatása. Az, hogy a vállalati nyereségadó végül is 50 százalék lesz, némiképp eredménynek tekinthető, a múltbeli 80-90 százalékos elvonással szemben. Úgy gondoltuk, lesz fejlesztés, szerkezetátalakítás és egy-egy vállalatnál talán még béremelés is. Most azonban a kormányzat elképzelése szerint a vállalkozási nyereségadó hatálya alá tartozó adóalanyok költségeik terhére, előző évi eredményeik alapján kötelesek 16 százalékot a lakásfinanszírozási alapba befizetni. Sem ez, sem a másik két alternatíva nem biztosítja például a szerkezetátalakítás feltételeit, pedig gazdasági fellendülésünk kezdetét csakis a szerkezetátalakítás hozhatja meg. Régi, elavult berendezésekkel nem lehet minőséget, új versenyképes terméket produkálni. Felvetődik bennem és sokakban, hogy mi lesz így a kibontakozási programmal, ha tönkretesszük azokat a vállalatokat, amelyekre gazdaságunk épül? Persze mindenki tudja, hogy milyen helyzetben van a pénzügyi kormányzat. Az 50 százalékos nyereségadó elfogadásával azt is megszavaztuk, hogy a költségvetés bevétele 12-13 milliárd forinttal kevesebb legyen. Hol van hát a megoldás? Az elmúlt ülésszakon is elhangzott, hogy a költségvetési kiadásokat kellene felülvizsgálni és az itt jelentkező feleslegeket olyan célokra felhasználni, amely hasznos lehet az egész társadalomnak. Sok vállalati igazgató panaszkodik, hogy nálunk akkora a hivatali bürokrácia, hogy a várva várt külföldi tőke ennek láttán nemhogy gyökeret verne hazánkban, hanem hanyatthomlok elmenekül. Megvizsgálta-e már például a Pénzügyminisztérium, hogy mennyivel lehetne az államapparátust csökkenteni és ez mennyit jelentene a költségvetés számára pozitívumként? Megvizsgálta-e, hány felesleges bizottság, szervezet dolgozik, amelynek csak látszólagos haszna van, eredményt azonban nem tud felmutatni? Vagy felmérte-e, hogy mit jelent, ha az észak-déli metró továbbépítését 1990-ben leállítják és csak később fejezik be a hiányzó kétkilométeres szakaszt? Végeztünk-e vizsgálatokat arra vonatkozóan, hogy hány millió forint értékű gépek állnak kihasználatlanul, vagy éppen rozsdásodnak a gyárudvaron, mert valaki felelőtlenül dolgozott? Bizonyára lehetne még folytatni a sort. Ilyenfajta törekvésekre azonban nem találtam az elénk tárt anyagban. Egyetértek azon képviselőtársaim javaslatával, akik egy újabb változat kidolgozását javasolják és támogatom a terv- és költségvetési bizottság elképzeléseit. Tudom, — Medgyessy elvtárs is elmondta —, hogy veszthetünk nemzetközi hírünkből, talán még a külföldi bankok is hátat fordítanak nekünk, ha nem fogadjuk el a költségvetést. De vajon mi lesz, ha majd a négy- és félmillió magyar dolgozó és a két- és félmillió nyugdíjasunk is hátat fordít nekünk? E témához el kell mondanom még, hogy teljesen egyetértek az ifjúsági és sportbizottság (állásfoglalásával, amit Géczi István képviselőtársam ismertetett a tervés költségvetési bizottság ülésén. Megállapították, hogy a legsúlyosabb témákban nem tud utunk előrelépni. Hyen például a fiatalok lakáshoz jutási esélye, a foglalkoztatási politika, és én ide sorolom a nyugdíjasok helyzetét is. Igen! A nyugdíjasokét, akik részt vettek a felszabadulás utáni országépítésben, hogy megteremthessék számunkra is azt, hogy élhessünk és dolgozhassunk. Ma nem tudjuk ezt kellőképpen megköszönni! A nyugdíjak jövő évi emelése mindössze konzerválja majd a mai állapotot, s természetesen azok a nyugdíjasok is kapnak majd kiegészítést, akiknek nyugdíja meghaladja a 10-15 ezer forintot. Nem mintha ők nem érdemelnék meg. Csakhogy ezen a területen is sürgős tűzoltó-munkát kell végezni, s a 10 ezer forintból meg lehet élni, de a 3500 forintból nem. S ha a jövő esztendő elé nézek, akkor még elkeserítőbb a gondolat. Reálisabb lenne, ha csak a kis nyugdíjakat egészítenénk ki legalább 4500 forintra, a 10 ezer forint felettieket pedig nem. Tisztelt Országgyűlés! Körülbelül három évvel