Országgyűlési napló, 1985. III. kötet • 1988. december 20. - 1989. május 12.

Ülésnapok - 1985-35

2939 Az Országgyűlés 35. ülése, 1988. december 21-én, szerdán 2940 a kormányzat csak felfelé képes az adókat srófolni, mert különben az egyensúly minimuma sem biztosítható. Mindezek alapján úgy érzem, joggal elmondhatom, elmondhatjuk — hiszen többen kimondtuk ezt már —, hogy ez a költségvetés az, amit a társadalom, a parlament utoljára hajlandó elfogadni, ha egyáltalán elfogadja. Szétesett az államháztartás. Ha a kormány és a parlament így folytatja, akkor minden lehető tőkét előre felélünk, mozgásterünk semmivé válik. Amikor az országgyűlés belement abba, hogy újabb és újabb határozataival, törvényekkel évekre megkösse a jövedelmek áramlását, ezzel magára vette, hogy a bevételi oldalon a kormány szabad — elnézést a kifejezésért: a garázdakodáshoz közelebb álló — cselekvését is el kell viselnie. Ezen a mechanizmuson kell változtatni, hogy a kormány ne kényszeríthesse zsákutcába a képviselőket, az ország lakosságát azzal, hogy résztörvényekkel szétzilálja a gazdasági mechanizmus ellenőrizhetőségét. Tisztelt Ház! Hadd térjek ki ezek után néhány konkrétumra is. Több képviselőtársam.nevében szólaltam fel hiszen, négy képviselőtársammal közösen konzultáltunk és az ő nevükben és megbízásukból is szólok és mondom el a javaslatainkat. Úgy foglaltunk állást a bizottsági ülésen — meghallgatva a negyedik variációt is itt —, hogy számunkra ez az elfogadható, a második vagy a negyedik variáció, azzal a kikötéssel, hogy 3 százalékos pótadót tartunk elégségesnek, ugyanakkor további költségvetési csökkentést tartunk szükségesnek. Melyek ezek? Az egyik a társadalmi szervezetek kiadásainak, állami támogatásainak sokkal radikálisabb csökkentése. Nem értek egyet azzal, amit a negyedik változat is tartalmaz és azzal sem teljesen, hogy a csökkentés, amit itt valaki említett, 20 százalékos legyen. Radikális, 50 százalékos csökkentésre teszünk javaslatot, vagyis a 4,2 milliárdot minimum 2 milliárddal csökkenteni javasoljuk. Valaki egyszer úgy fogalmazott egy vita során, hogy a társadalmi szervezetek nélkül is sütne a nap. így igaz. Nagyon fontos szerepük van a társadalomban, de túlzó az a költségvetési támogatás, amelyet ezek a szervezetek kapnak. A másik lehetőség is ezekhez a szervezetekhez kötődik szintén: e társadalmi és tömegszervezeteknek vagyonuk van. Békési elvtárs a költsétvetési vitában azt mondta, hogy ez tulajdonképpen állami vagyon, de bérbevették és ezek a szervezetek használói, kezelői. De gondolják csak végig, hogy Magyarországon az állami oktatás intézményrendszerével párhuzamosan kiépült egy társadalmi, tömegszervezeti oktatási intézményrendszer is. Hadd példázzam saját városomból ezt. Ugyanez megvan minden városban és megyében. Új-Szegeden a következő oktatási intézmények vannak: a tanácsi oktatási központ, külön tantestülettel, diákszállóval, konyhával, személyzettel, költségvetéssel; az MSZMP oktatási igazgatósága tantestülettel, konyhával, szállóval, költségvetéssel; a KISZ vezetőképző tábora, tantestülettel, konyhával és így tovább. A szakszervezeteknek hasonlóképpen megvan a maguk központja. És ez így van az országban mindenütt. Azt javaslom: szűnjenek meg ezek az intézmények, az oktatás álami oktatás legyen. Ellentétben azzal, amit a negyedik változat javasol, ezek eladásából, az intézmények eladásából származó bevétellel ne csökkenthessék a kiesett állami támogatást a szervezetek. Ne! Ezek a mieink, ezek az intézmények a miénk. Kinek adja el, és milyen alapon adja el a miénket bármelyik társadalmi szervezet is! Adják át, adják vissza. Társadalmasítsuk ezeket. Adják át az egészségügynek, az oktatásnak, a luxuszállóikat és üdülőiket a szállodaiparnak, a vendéglátásnak. Azt hiszem ez a mód fogadható el: nem eladni, hanem átadni. A társadalmasítás ebben á járható út. Azt mondanám egyébként, és ez talán más tekintetben is fontos lehet, hogy kerüljenek ezek városi tulajdonba. Szegeden tehát ezek az oktatási intézmények Szeged város tulajdonába, amely a városi autonómiát, gazdasági autonómiát, önállóságot erősítheti és a kezelésükkel is egészen másfajta önállósági viszonyok alakulhatnak ki. Magam is egyetértek azokkal, akik azt mondják, hogy a központi apparátus, a bürokratikus apparátus további csökkentésére szükség van, lehetőség van. Akár a Pénzügyminisztériumra gondolok, akár a Tervhivatalra, az országos szervek központi apparátusaira. Ugyanakkor hadd tegyem hozzá: nem a helyi tanácsi apparátusok csökkentésére gondolok, egyszerűen abból kiindulva, hogy az állampolgárokkal való minden napi találkozás ezen a területen adódik. Tegyük hozzá mindehhez azt is, hogy ezeknél az intézményeknél is a központi intézményeknél, igen jelentős vagyon halmozódott föl. Tessenek csak gondolni a vadászházakra, a minisztériumi üdülőkre, a minisztériumi vezetőképző központokra, a csodapalotákra és egyéb üdülőkre. Azt hiszem ezekkel is lehetne kezdeni valamit, ezeket is le lehetne adni. Szóbakerült itt több képviselőtársamtól a védelem kiadásai. Én magam azok közé tartozom, akik évek óta kezdeményezték a védelmi kiadások csökkentését, és hogy ez itt most szerepel a költségvetésben, azt örömmel látom és hallom vissza. Egyetlen dologra szeretném a figyelmet felhívni. A védelmi kiadások csökkentésénél úgy vélem stratégiai szemléletmódra van szükség. Azok csökkentése valóban olyan legyen, amely a stratégiai célkitűzéseinknek és szempontjainknak megfelel. Ez az egyik, a másik pedig az, amikor én az 5 milliárdos csökkenéssel mélységesen egyetértek, arra gondolok, vajon hogyan valósul ez meg a gyakorlatban, vajon nem a sorkatonák körülményeinek romlását eredményezi-e? Tegnap összetalálkoztam Kárpáti elvtárssal a ruhatárban és teljesen véletlenül elkezdtünk erről beszélgetni, ö megnyugtatott engem, hogy erről szp sincs, a katonák nem fogják a mindennapokban megérezni ezt a csökkentést. Ígéretet tett arra, hogy egészen más területen igyekeznek ezt megvalósítani részben úgy, ahogy már közre is adták a honvédelmi bizottság ülése után. De, mondjuk én olyan luxus dolgokra is gondolok a csökkentés lehetőségei között, hogy a Honvéd labdarúgó csapata