Országgyűlési napló, 1985. III. kötet • 1988. december 20. - 1989. május 12.

Ülésnapok - 1985-35

2937 Az Országgyűlés 35. ülése, 1988. december 21-én, szerdán 2938 pett elmaradás, ennek a behozása még további intézkedéseket igényel. Sok felsőoktatási intézmény már az év közepére kimeríti költségvetését, és sokszor elemi ellátási gondokkal küzd. Nehezíti a helyzetet, hogy a műszer-, egyéb eszköz-, vegyszerárak növekedési üteme jóval meghaladja az átlagos inflációt. Szükség volna a devizális importkorlátozások keretében könnyíteni a devizás könyvek, folyóiratok, műszerek beszerzését, azokra vám- és adókedvezményeket adni. Talán azt mondanám, nemrégen a főigazgatónktól kaptam több levelet is, hogy oktatási cáokat szolgáló eszközök, műszerek után vámot, vámkezelési költséget is kell még fizetnünk az általános forgalmi adón felül, ösztönözni, segíteni kellene mindazokat a lehetőségeket — így például az idegennyelvű fizetéses oktatást, a szerződéses munkákat és egyéb megbízásokat, kutatási programokat —, amelyekkel a felsőoktatás javítani tud saját keresetével a helyzetén. Nagyon várjuk azokat az intézkedéseket, amelyek a költségvetési reform előkészítéseként egyszerűsítik a gazdálkodást és egy sor adminisztratív teendőtől megszabadítják az oktatókat. A személyi jövedelemadó módosító rendelkezései enyhítettek néhány kedvezőtlen hatáson, amit a személyi jövedelemadó okozott, a bérintézkedések keretében 6 százalékos automatikus béremelést irányoztak elő, amit a felsőoktatás köszönettel vesz, és az év folyamán ígéret van további bérkiegészítésre is. Nyugtalanító a felsőoktatási dolgozók számára, hogy az ezzel kapcsolatos kormány,- szakszervezet megbeszélések még nem fejeződtek be konkrét eredménnyel, legalábbis az én információim szerint. Végül engedjék meg, hogy mint a kulturális bizottság tagja, támogassam azokat a javaslatokat, amelyeket a bizottság írásban nyújtott be, ezen belül különösen azt a kérést, hogy a kulturális szféra egészének nyújtott támogatás reálértéke maradjon változatlan a tervezett 1 százalékos csökkenéssel szemben, továbbá, hogy a banki szféra vállaljon nagyobb szerepet a kutatás finanszírozásában és általában a kultúra területén. Köszönöm szíves figyelmüket. (Taps.) ELNÖK: Következik Király Zoltán képviselőtársunk Csongrád megyéből. KIRÁLY ZOLTÁN: Tisztelt Ház! Én bevallom őszintén, hogy menet közben jelentkeztem szólásra és azzal is számoltam, hogy talán később kerül sor a felszólalásomra, de a mondandóm lényegét végülis az alapozta meg, ami elhangzott egy közös képviselői gondolkodás után, a csütörtöki jogi és igazgatási bizottsági ülésen és a vita során. Hadd kezdjem azzal — itt valaki azt mondta —, hogy szegény ország vagyunk, az elszegényedés folyamata megindult. Én ismerek szegény embereket, azt is tudom, hogy a szegények nagy többsége igen nagy tisztességgel bír és ez a tisztesség az, amely kellő optimizmusra is sarkallja őket, s amelyből az is, egy olyan reakció — elnézést a tréfás megközelítésért —: nem baj, lesz vaj. Egyszóval: amíg van mit ,a kenyérre kenni, addig ez a tisztességes szegény optimizmus azt hiszem mindannyiunkat nem a sajnálkozásra, nem a hibák súlyosságára, azok mindenáron való figyelembevételére kell serkentsen, hanem ezt az optimizmust kell erősítse. Ügy érzem most ebben a helyzetben vagyunk. Ez azonban nem jelenti azt, hogy kritikátlanul szemléljük a körülöttünk történteket. Horváth Jenő képviselőtársunk a jogi bizottság ülésén nagyon szemléletesen fogalmazott, amikor azt mondotta a költségvetés három variációjára, hogy egy kicsit arra emlékezteti őt, amikor az iskolában a tanár azt kérdezi tőle: „Fiam! Akkor most egy pofont akarsz, egy körmöst, vagy egy kokit?" Bármely variációt is nézzük, egyáltalán az egész költségvetésünket, valóban fájdalmasan érint mindannyiunkat. Engem azonban egy dolog gondolkodtatott el, hogy ezt a fájdalmat nekünk kell-e elviselnünk, igazságos-e, hogy nekünk kell ezeket a terheket cipelnünk. És most nemcsak rólunk, a testületről, hanem a társadalom egészéről vagy nagyobb részéről beszélek. Úgy érzem, az elénk terjesztett háromvariációs költségvetés, kiegészítve a negyedik elképzeléssel, nagyon jól követhető, áttekinthető és jól jelzi azokat á szándékokat, amelyek a pénzügyi kormányzatot vezérlik. De nagyon jól jelzik azokat a kötelezettségeket is, amelyeket a kormányzatnak teljesítenie kell. Jól kiolvasható ebből a költségvetésből az is, hogy melyek a gazdaságpolitika legsúlyosabb belső ellentmondásai. Jelesül az, hogy a kormányzat előre elkötelezi magát a kiadási oldalon egyrészt, másrészt pedig csak rendkívül durva eszközökkel képes a bevételi oldalon működő mechanizmust befolyásolni. Kiolvasható persze a mi felelősségünk is, hiszen a kormány végülis az országgyűlés nyílt, utólagos, vagy éppen hallgatólagos tudomásulvételével vállalta ezeket a kötelezettségeket, amelyek rettenetesen nagy terheket rónak a költségvetésre. Hiszen elkötelezete magát a kormány nagy és gazdaságtalan KGST-beruházások mellett, mint amilyen Bős-Nagymaros vagy mint amilyen a tengizi beruházás. Elkötelezte magát hazai beruházási programok mellett — akárcsak ha Paksról szólunk vagy arról a célprogramról, — amelyről egyébként zárójelben mondva senki be nem számolt az országgyűlés előtt —, a telefonprogramról, amelynek anomáliáit viszont annál inkább érezzük. Elkötelezte magát a kormány a különböző támogatási akciókban. Annak ellenére is mondom ezt, hogy a támogatásoknak egy jelentős csökkentését érezhetjük a költségvetésből, de úgy érzem sokkal radikálisabb támogatáscsökkentésről lenne szó. Elkötelezte magát a kormány a különböző alapokban is, amelyek még ma is szaporodnak. Ezek az alapok mintegy 20 milliárdos tétellel szerepelnek a költségvetésben, de bruttó forgalmuk 100 milliárdos nagyságrendű vagy azt meghaladó. Olyanok ezek, amelyek a parlament által követhetetlenek, érdemben nem befolyásolhatók és nem ellenőrizhetők. Ezeknek az elkötelezettségeknek szinte természetes következménye, hogy szétesik a költségvetés,