Országgyűlési napló, 1985. III. kötet • 1988. december 20. - 1989. május 12.

Ülésnapok - 1985-34

2801 Az Országgyűlés 34. ülése, 1988. december 20-án, kedden 2802 és nem egyszer kínálkozott erre a magyarázat, hogy egyedül voltunk, magunkra maradtunk, sőt külső erők okozták kudarcainkat. Most ezt nem mondhatjuk. A nemzetközi politikai helyzet kedvező, a világ legerősebb hatalmai támogatólag tekintenek törekvéseinkre. Döntően tehát rajtunk múlik, tudunk-e fordítani helyzetünkön, úrrá leszünk-e a nehézségeinken. Ezért teljesítenünk kell vállalt feladatainkat. Az eszmei zavar, az értékvesztés, a poÜtikai, állami intézményrendszer hitelének átmeneti gyengülése nem torkollhat nihilizmusba, a korábbi hibás cselekvést nem követheti tehetetlenség és csodavárás. Nem szabad elfeledkezni arról, hogy az a pozitív nemzetközi megítélés, amire joggal vagyunk büszkék, és ami oly sokat jelent nekünk, igen nagy, ha nem döntő mértékben kiszámíthatóságunkon, megbízhatóságunkon, belpolitikai stabilitásunkon alapul. Ebben a helyzetben a kormánynak mozgásteret a közbizalom adhat, amelyet jórészt Önök, képviselők fejezhetnek ki, testesíthetnek meg. Tisztelt Képviselők! Politikai rendszerünk egyik sajátos ellentmondása tükröződik a párt, a kormány és a parlament viszonyában. Valljuk, hogy a párt ne avatkozzon bele közvetlenül a kormány munkájába. Ha pártunk és kormányunk már nem lesz egy tömbből faragott, mint évtizedekig volt a gyakorlatban — s ez a közvéleménybe nagyon bevésődött -, akkor meg kell jeleníteni a sajátos szerepéhez tartozó sajátos arculatot, ki kell alakítani az újszerű kapcsolatrendszert és működési mechanizmust. Más megközelítésben: a kormányzópárt fogalmának értelmezésével kell szembenézzünk. Ilyen körülmények között a Minisztertanács parlamenti támogatásában fokozott szerepe van a képviselők bizalmának, amit az eredmények mellett a kormány következetessége, szavahihetősége táplálhat. Fel kell tennem a kérdést: a jelenlegi helyzetben, amikor a változások szinte kiszámíthatatlanok, amikor a döntéseket a körülmények nagyon sok oldalról determinálják, valóra válthat-e a kormány minden reményt, kielégíthet-e minden várakozást? Bármennyire kívánatos lenne, a kérdésre csak nemmel válaszolhatok. Az évtizedek óta halmozódó problémák miatt és a gyorsan változó világunkban hiba lenne, ha a kormány ilyen reményeket táplálna. ígérem viszont Önöknek: határozottak leszünk elhatározásainkban és következetesek alapvető céljaink megvalósításában. Kevesebbet fogunk Ígérni és többet fogunk teljesíteni. A kormány a parlament ellenőrzése alatt dolgozik, de nem háríthatja át a kormányzás felelősségét. Ezt kérjék számon rajtunk, s erre alapozzák bizalmukat. Másként a kormányzás gépezete nem működhet, és a működés zavarait a társadalom sínyli meg. Tisztelt Országgyűáés ! A következőkben szeretném megindokolni a Magyar Népköztársaság minisztériumainak felsorolásáról szóló 1987. évi VII. törvény módosítására vonatkozó törvényjavaslatot. A Minisztertanács javasolja, hogy az országgyűlés szüntesse meg az Építésügyi- és Városfejlesztési Minisztériumot, valamint a Közlekedési Minisztériumot, és Közlekedési, Hírközlési és Építésügyi Minisztérium néven új minisztériumot hozzon létre. A javasolt változtatás szoros összefüggésben áll a kormányzati irányítás struktúrájával, változó módszereivel és stílusával. Többről van tehát szó, mint a minisztériumok számának csökkentéséről. A kormányzati irányítás korszerűsítése egy több menetben megvitatott és átgondolt program alapján folyik. A cél az önálló, az államélet egészéért felelős, egyszintű és egységes kormány kialakítása, olyan kormányé, amely megfelel a piacgazdaság igényeinek, amely egyik centruma a politikai, gazdasági és társadalompolitikai stratégia formálásának, és egyben hatékony eszköze a legfelsőbb poÜtikai és állami elhatározások végrehajtásának is. Tudom, hogy most olyan átszervezési elgondolást terjesztek a Tisztelt Ház elé, amely iránt tapasztalható némi fenntartás. Ezzel találkoztam az országgyűlés építési és közlekedési bizottságában, de érezhető a közvéleményben, sőt — miért hallgatnék róla — a kormányzatban is. Ezért erről bővebben szeretnék szólni. A fenntartásnak van némi alapja. Az elmúlt négy évtizedre visszapillantva mindenki sokallja az átszervezéseket, főként azért, mert az átszervezések nagy része nem érte el a kívánt hatást. A háttérben ugyanis nem egyszer személyes ellentétek húzódtak meg, más esetekben a helyzet alapos elemzését kívánták pótolni egy-egy akcióval, és volt, amikor az átszervezések a vállalt feladatok teljesítése elöli menekülést szolgálták. Nem tartom feladatomnak, hogy mérleget vonjak az átszervezésekről, de az biztosan megállapítható, hogy az átszervezések során a kormányzati munka hatékonysága nem nőtt olyan mértékben, ahogyan azt a gazdasági és társadalompolitikai feladatok, valamint az egész politikai intézményrendszer átalakulása megkövetelné. Sajnos, a nem kellően átgondolt és előkészített átszervezésekre nemcsak a rég, hanem a közelmúlt is példával szolgál. Miért hallgatnánk róla, a nemrég létrehozott új minisztériumok megszervezése sem volt mentes bizonyos hibáktól. A visszapillantásnak csak az adhat értelmet, hogy a hibák okait felkutassuk, és megtanuljuk elkerülni azokat. A lényeg: a döntési mechanizmus átformálása annak érdekében, hogy a javaslatok minősítésénél, a döntés meghozatalának folyamatában, majd pedig a végrehajtásban érvényesüljön a társadalmi részvétel és ellenőrzés. A tervezett lépést kétkedve figyelők másik érve, hogy e nehéz, válságtünetektől sem mentes időszakban a kormányzat amúgyis nehéz helyzetét tovább tetézi azzal, hogy újabb átszervezésbe kezd, bizonytalanságot teremt akkor, amikor nyugodt, kiegyensúlyozott munkafeltételeket kellene létrehozni. Nyilvánvaló, hogy ezek a lépések kockázatosak, egzisztenciákat érintenek, és a hangulatot se mindig a kedvező irányba befolyásolják. Mégis az a véleményünk, hogy folytatni kell a megkezdett kormányzati átszervezést