Országgyűlési napló, 1985. III. kötet • 1988. december 20. - 1989. május 12.

Ülésnapok - 1985-35

2925 Az Országgyűlés 35. ülése, 1988. december 21-én, szerdán 2926 len, de nem is feltétlen igény a közgazdasági kérdésekben és összefüggésekben való jártasság. Mint képviselő majdnem hogy laikusként tanulmányozgattam az elmúlt években a Magyar Népköztársaság költségvetéseit. A tanulmányozások során így is egy sor szép tapasztalatot gyűjthettem. Mik ezek? Szándékaink ellenére a költségvetéseknek az egyre növekvő kiadási oldalát bevételi oldalról mind nehezebben tudjuk követni. Sőt diktál a kiadási oldal. Mert a kiadások adottak, ehhez kell megkomponálnunk a bevételi oldalakat, mint ahogy a művet komponálták az ismert régi nagyok, Brahms, Bartók, Kodály — és sorolhatnám. Különbség van, mert a kihordási ideje kisebb a mi művünknek, mint az övéknek. Megjelent a költségvetési deficit idők során, amelyet egy ideig adósságállományunkkal együtt szemérmesen tagadtunk. Bár a költségvetési hiány a nemzeti össztermelésünk nagyságához viszonyítva nem túlzottan magas, de mégis komolyan kell vennünk. A költségvetés a nemzeti jövedelem döntő hányadával gazdálkodik. Piramis-rendszerű felépítményünk a központi irányítás természetéből adódóan a megtermelt nemzeti jövedelem nagyobb részét begyűjtötte, és elosztó politikájával szubjektív, nem egyszer protekcionista célokat támogatva szétosztotta. Ideológiai áraink érték-zavarokat okoztak, a piac szerepét tagadtuk. így a gazdasági fejlődésben a mennyiségi szemlélet vált uralkodóvá, a minőség pedig háttérbe szorult. A tulajdonosi szemlélet hiánya pazarláshoz vezetett, ésszerűtlen, haszontalan beruházásaink terhelik államháztartásunkat, amelyekben nem egyszer gigantomániával találkozhattunk. Szellemi kapacitásunk kihasználatlansága jelentős tényező műszaki fejlődésben való elmaradottságunkban. Oktatási intézményeink eszközállománya elhasználódott. Ugyancsak elhasználódtak a termelési eszközök, berendezések az ipari és mezőgazdasági üzemekben. Hibás iparpolitikánk miatt termékeink minősége nem korszerű, magas az anyag- és költséghányad, azok nagy részét a nemzetközi piac nem honorálja. Élelmiszeripari termékeinket csomagolási problémák miatt a nemzetközi piacon nehezen tudjuk elhelyezni. Fejlődés helyett a fejlesztés volt a sláger és a gyakorlat. Adottságainkkal nem mindig tudtunk élni. A tőke nem kedvelte viszonyainkat, kivonult a termelő szférából, pénzintézeteink öncélúan — szerintem méltánytalanul — gazdagodtak, a működő tőke nem vonult be a termelésbe. Romlott az életszínvonal, nőttek az árak, csökkentek a reálbérek. Csökkent a bizalom, megnőtt a reális veszélye a munkanélküliségnek. Falvaink leromlottak, telepített városaink viszont nem adják vissza a beléjük invesztált eszközöket. Sőt tanúi vagyunk, hogy újabb nehézségeikkel tovább terhelik államháztartásunkat. Itt szeretnék utalni Juhász képviselőtársam mai hozzászólására, aki fölhívta a figyelmet, hogy az adó-elengedés 28 és fél milliárdos nagyságából nincs is olyan vállalat, amely ne városon funkcionálna. Nehéz gazdasági helyzetünk napjaink fő jellemzője. Magam is támogatom a kormány stabilizációs és kibontakozási programját, egyetértek a célok megfogalmazásával; meg kell állítanunk további eladósodásunkat, meg kell teremtenünk az egyensúlyunkat, le kell szorítanunk költségvetési deficitünket, de hogyan? Valahol hallottam; aki tenni akar, módszert keres, aki nem, kifogást! Meggyőződésem: mi valamenynyien az előbbiekhez tartozunk, az eddigi hozzászólások is — érzésem szerint — erről tettek tanúbizonyságot. Meg kell szabadulnunk költségvetésünk kiadási diktatúrájától. Elismerem, hogy a bevételi oldal forrásait célszerű, kötelező bővíteni, de elviselhetetlen terheléssel ennek funkcionálását ne tegyük lehetetlenné. Lakosságunk adóztatása ma is túlzott. Vállalatainkat elszegényíteni nem szabad, már most is igen sok üzemnél nincs meg a bővített újratermlésnek a lehetősége, sőt az egyszerűé sem. Ha a költségvetés nem veszi e körülményt tekintetbe, félő, hogy csak napi pénzügyi gondokat fog megoldani. Nehéz helyzetünkből csak előre szabad kitörnünk intenzív, piacra orientált fejlesztéssel, termeléssel. Tisztelt Országgyűlés! Lehet, hogy a költségvetésnek nem kritikája, de tény, hogy a kormány részéről egyedül Villányi elvtárs védi. Költségvetési hiányunkat a kiadási oldal csökkentésével kell szerintem megoldani. Itt két szempontot szeretnék kiemelni: a támogatások és a bürokratikus intézményrendszer változtatásának szükségességét. A támogatások következetes leépítése elkerülhetetlen és sürgető, de fájdalmas feladat. Ebből véleményem szerint és másokkal egyetértésben, ki kell hagynunk a leépítésből az egészségügyi, szociális és oktatási területeket, továbbá magam is a mellett vagyok, hogy lehetőleg az 500 millió forintos tanácsi támogatást ne vonjuk el. Ennek a konkrét Somogy megyei hatásairól engedjék meg, hogy néhány szót szóljak. Különösen az alacsonyabb költségvetési összegekkel gazdálkodó községeknek a tanácsait érinti súlyosan a tanácsi elvonás. Ugyanis rákényszerülnek a tanácsok, hogy intézményeiket racionálisan üzemeltessék, ennek során némely kis létszámú napközi otthonokat és óvodákat, azok működését fel kell, hogy függesszék. Az infrastruktúra, az épületek állaga tovább romlik, és tartok tőle, hogy visszafordíthatatlanul. A költségek csökkentése érdekében az egyébként gázzal és olajjal működő iskoláinkban szénszünetet kell elrendelnünk. Én nagy lehetőséget látok a bürokratikus intézményrendszer leépítésében, ennek megváltoztatásában. Amikor az eszközök túlzott központosítása, és azok elosztása kialakult, mint gyakorlat, kiépült vele párhuzamosan egy hivatalnoki, igazgatási és monopol-jellegű közbeiktatott intézményrendszer, melyekre egyre kevésbé van szüksége gazdaságunknak. A „hogyan nem lehet?" elvet vallva, napjainkban lassítja a gazdasági előrehaladást, az érdekazonosságokon szerveződő vertikális kapcsolatok kialakulását. E rendszer nemcsak béralapjával terheli költségvetésünk kiadási oldalát, de funk-