Országgyűlési napló, 1985. III. kötet • 1988. december 20. - 1989. május 12.

Ülésnapok - 1985-35

2921 Az Országgyűlés 35. ülése, 1988. december 21-én, szerdán 2922 konyságú, vagy veszteséges, mert a kedvezőtlen közgazdasági hatásokat nem képesek elviselni. Folytonos az élet-halál harc, nincs lehetőség fejlesztésekre, a jövedelmek növelésére, sokszor még az egyszerű újratermelés feltételei sincsenek meg. Mégis ezekből akarjuk kisajtolni a költségvetés többletkiadásait. Pedig ezekben a szövetkezetekben nagyon sok rendes, becsületes ember keresi a megélhetés lehetőségeit, és főleg nekik köszönhető a bőséges és minőségi áruellátás, a jól fizető export árualap. Ennek az ellentmondásos helyzetnek a feltárását a kormánynak a legsürgősebb rendezetlen adósságai között kell nyilvántartania. Tisztelt Ház! A továbbiakban- a társadalom azon rétegéről szeretnék említést tenni, akik nem akarnak dolgozni. Hangsúlyozom, akik nem akarnak! Sajnos szép számmal vannak ilyenek is. A csövesekre, munkakerülőkre, foglalkozásnélküliekre gondolok. Már régen nem igaz a mindnyájunk számára természetes közmondás: „Aki nem dolgozik, ne is egyék". Ki merem jelenteni, hogy még isznak is. (Derültség, taps.) Sajnos ebből a körből kerülnek ki a sokgyermekes családok döntő hányadban. Megisszák a tanács által nyújtott rendszeres és nagy összegű szociális segélyeket, a valamilyen módon legalizált és havonta rendszeresen folyósított családi pótlékot. Nő az alkoholfogyasztás mértéke, ma már erősen közelíti a 12 litert az egy főre eső évi tisztaszesz fogyasztás, beleértve a csecsemőket is. Ezek a családok lesznek aztán többszörösen hátrányos helyzetűek, gyermekeiket az utca neveli fel és újratermelődik egy olyan réteg, amely a későbbiekben még nagyobb mértékben veszélyezteti a társadalmat. Ijesztő mértékben nő a deviancia, itt lelhető fel a bűnelkövetésben többszörösen visszaesők derékhada, ez a társadalmi réteg adja a legtöbb munkát a rendőrségnek, az ügyészségnek, a bíróságnak. Nincs előttük rend és törvénytisztelet, léha életük viteléhez leginkább illegális úton szerzik meg a szükséges anyagiakat. Miért kell ezt nekünk tehetetlenül tűrnünk? Kik ezek az emberek, akik munka nélkül is megélhetnek a szocializmusban, a munka társadalmában, ahol a megélhetés alapja csakis a munka lehet? Jó lenne megvizsgálni, hogy a szociális segély és a családi pótlék milyen részaránya kerül az ilyen családok kezeibe. Higyjük el, hogy az ilyen családok segélyezésével csak rosszat teszünk. Egyetértek dr. Lakos László képviselőtársammal, amikor azt javasolja, hogy a családi pótlék csak az öt gyermekig legyen a mai rendszer szerint folyósítva, attól több gyermek esetében a pótlék erősen csökkenjen. Mert kell nekünk a gyermek, hiszen fogyó nemzedék vagyunk, de nem a nyolcadik, kilencedik, tizedik gyermekre van szükségünk, hanem sok esetben a másodikra vagy a harmadikra. De addig, amíg a fészket rakó fiatal házaspár számtalanszor meggondolja, hogy merje-e vállalni a második vagy a harmadik gyermekét, addig a lumpen körben igen nő a gyermekszületés, mert hiszen jár rá a családi pótlék és a 6000 forint születési segély. Én a családi pótlék folyósítását nem a születéssel szerzett jognak tekinteném. Javaslom, hogy azon tanköteles gyermek után, aki nem jár rendszeresen iskolába, vagy tanulmányi kötelezettségének nem tesz eleget, ne folyósítsanak családi pótlékot. (Taps.) Ebben az esetben a szülő is jobban odafigyelne gyermeke nevelésére, iskolai előmenetelére. Ezekből a körökből rajzolódik ki a mai társadalom egyik fura képlete, hogy tudniillik a családon belül a gyermeket a Gyermekés Ifjúságvédő Intézetben, a szülőket az alkoholgondozóban, a nagyszülőket pedig az öregek otthonában látják el és ezt mind állami pénzen. Úgy-e nem értenek félre? Nem azokról a kényszerhelyzetben lévő munkanélküliekről beszélek, akik objektív okok miatt nem tudnak elhelyezkedni. Nem azokról van szó, akik tisztességgel végezték a rábízott feladatokat, de a szerkezetátalakítás miatt egy bizonyos ideig gondot okoz foglalkoztatásuk. Sajnos megyénkben is a nagyszámú ingázók jelentős része emiatt kerül kényszerpályára. Ezek az emberek nem szociális és munkanélküli segélyből, könyöradományból akarnak megélni, ők tisztességesen dolgozni akarnak. Csak az a kérdés, hogy hol és menynyiért. Nem, még csak véletlenül sem rájuk gondoltam. Vagy nem azokra a többgyermekesekre, akik mindent megtesznek azért, hogy csemetéikből tisztességes felnőtt ember váljék. Őket segítenünk kell, méghozzá rászorultsági alapon. De kényszerpályát kell kiépíteni a társadalmi életet folyton megrontó, állandóan a beilleszkedés gondjaival küzdők részére, mert a rájuk költött szociális támogatás csak kidobott pénz. Úgy gondolom, ezeknek a kiadásoknak az erőteljes csökkentése számottevően javítaná a költségvetés helyzetét. Ezt a pénzt jobb lenne, ha az oktatásra, vagy az egészségügyre fordítanánk, mert az nenj költség, hanem igen jó befektetés, mely hoszszabb távon kamatostul térülne meg. Képviselőtársaim! Végezetül szeretném, bizonyára már sokadszor e házban, ráirányítani a figyelmet a bürokráciára. Sajnos, akaratom ellenére sem sikerült utána járnom, hogy milyen az aránya a tisztviselőknek, ügyintézőknek, az adminisztrációban dolgozóknak a fizikai állományhoz viszonyítva. Biztos nagyon megdöbbentő eredményt kapnánk. Óriási energiát fordítunk az önigazgatásunkra. Megdöbbenve hallgattam fontos politikai és állami vezetőink vallomásait, hogy nem voltak pontos információik az ország adósságállományáról, annak meglévő és várható hatásairól. Hogy nem tudtak nagy beruházások gazdaságossági megalapozottságáról, nem tudták befolyásolni a gazdaság szerkezeti változásait, hogy a pénzügyi kormányzat számításai már évek óta nem jönnek be, nem helytállóak és így folytathatnám tovább. Ugyanakkor például egy, általam is vezetett termelőszövetkezet több tucat adatkérőnek egész évben tengernyi adatot köteles továbbítani. Több mint 30 szervezet ellenőrizheti tevékenységünket és az ellenőrzési napok száma évenként meghaladhatja a százat, vagy még ennél is többet. Egy-egy beruházás előkészítésénél megannyi engedélyre, aláírásra, pecsétre van szükség és ez mind-mind külön hivatalokban.