Országgyűlési napló, 1985. III. kötet • 1988. december 20. - 1989. május 12.

Ülésnapok - 1985-35

2915 Az Országgyűlés 35. ülése, 1988. december 21-én, szerdán 2916 azt a négyféle változatot, ha már a negyedik is így jött ide, hogy azért gondolja át a pénzügyi kormányzat, hogy egyáltalán a 20 milliárd körüli deficittel tud-e csak számolni. Én úgy érzem, ha ezt átcsoportosítanánk, és egyáltalán olyan szelektív támogatást adnánk csak, ami az ország tényleges működéséhez szükséges, akkor nem biztos, hogy 20 milliárdnak kellene itt lennie deficitnek: és én úgy gondolom, hogy van mit tennünk. Van miért tennünk. Én elhiszem azt is, hogy ez nem mindenkinek tetszik. De higgyék el, hogy nekem is sokminden nem tetszik. Én bizalmat adok ennek a kormánynak és az új vezetésének úgy, hogy azt a fajta költségvetést, amit elfogad ez a parlament, annak én alávetem magam, és a magam részéről mindent megteszek érte, s egyáltalán ezt támogatom. Köszönöm szépen a türelmüket. (Taps.) ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Vörösné Csuka Mária képviselőtársunk felszólalása következik, a Komárom megyei 9. számú választókerületből. VÖRÖSNÉ CSUKA MÁRIA: Tisztelt Országgyűlés! Hozzászólásom teszem annak reményében, hogy az elosztás körüli vitát nem az fogja eldönteni, ki az erősebb, hanem az, kinek nagyobb véleményében az igazságtartalom, ami bátorít. Németh Miklós miniszterelnökké választása előtti napon édesapjától kapott levelet, amelyben arra kérte fiát, minden döntésedben és cselekedetedben légy becsületes, lelkiismeretes. Ehhez kívánom magam és választópolgáraim nevében segítségünket felajánlani. A jelen költségvetés vitájáról nekem a választókörzetem két települése közötti hétvégi orvosi ügyelet jutott eszembe, amelyet az elérhetőségét biztosító tömegközlekedés nélkül alakítottak ki. A költségvetésben is adott a cél: 20 milliárd forint körül kell tartani a hiányt, de a megvalósítás módszereiben az érdekkülönbségek miatt a tömegközeledés nincs meg. Nekünk kell itt és most ez a közeledést elősegíteni, valamiféle lelkiismeretes, igazságosztó szerepet felvállalni. Nekem is, mint több képviselőtársamnak az újabb pótadó kivetésében és a támogatás leépítésében van alapvető problémám. Ezekben hol az a középút, amely átmenetileg elfogadható? A Pénzügyminisztérium szerint a vállalatok adózás utáni eredménye 30 milliárd forinttal haladja meg az 1987. évit, a tervezett 40 százalékos csökkenés helyett ez csak 25 százalékot jelent. A vállalatok ezzel szemben azt állítják: a kormány népgazdasági méretekben gondolkodik, és nem mindig igyekszik elismerni intézkedései hatását a gazdálkodói szférában. Mint képviselő, kifogytam már azon érvekből, amelyek elegendők annak bizonyítására, hogy a vállalatok többlettermelésével megvalósítható az országépítés. Az a pénzügyi politika, amely úgy kínálja meg a vállalatokat, hogy termelj többet azért, hogy többet vonhassak el tőled, nem tartható. Ez nem azt jelenti, hogy a gazdálkodó egységek nem akarnák vállalni a válságból való kijutást, hanem az ily módon történő kilábalást nem. A bürokratikus apparátus gépezetében az oly sokszor beígért leépítést nem látjuk, pedig ennek két haszna is lenne. Egyrészt a költségvetésben egy-két milliárd megmaradna, másrészt az ott feleslegessé váló diplomásoknak a vidéki termelő szférába való áramoltatásával megpezsdülne a fejlődés. Ezt indokolom Komárom megye gazdálkodó szerveinek pénzügyi helyzetével. A nyereségtömeg várhatóan 3040 százalékkal lesz kisebb, ezen belül közel felére csökkent a gép- és könnyűipar nyeresége, a mezőgazdasági és élelmiszeripari üzemek zömében egyharmaddal kevesebb eredménnyel számolnak, de ezt az eredményt sem az elért tevékenység hozza, az a legtöbb szövetkezetben veszteséges. Csupán a vegyipar tud szinten maradni. És itt van a költségvetés legkényesebb pontja: a külföldi eladósodás megállítása, a külföldi hitelezők nyomása. Világos, ezt a kormány csak a bevételek emelésével tudja elérni. Ennek a jelenlegi szemlélet szerinti megvalósításába a vállalatok belerokkannak. Nem én mondom ezt, hanem Beck Tamás, még mint a Gazdasági Kamara elnöke. Kérdezem: melyik vélemény alapján döntsünk a különadók szükségességében? Hogyan találjuk meg az igazságos megítélés mértékét? Ha ehhez még hozzáteszem a támogatáscsökkentés elhatározott programját, de nekünk, képviselőknek azt sem szabad szem elől téveszteni, hogy a vállalatok nagy súllyal bírnak az adott térség településfejlesztésében, az infrastrukturális és lakásgondok enyhítésében, az oktatásügy, az egészségügy műszerbeszerzéseiben . Az általam képviselt gazdálkodó egységek számára fontos dolog a költségvetéshez való közeledés szempontjából az is, hogy a kormányzati szervek ne éljenek visszamenőlegesen érvényes szabályozással.

1 1988-ban erre példa volt a felvett hitelek kamatainak utólagos emelése. Talán egyetérthetünk abban: az efajta intézkedés szétzilálja a terveket, rontja a kapcsolatot a kormányzat és a vállalatvezetés, a dolgozóik és a vezetőik között, és nem utolsósorban gyengíti az országgyűlés hitelét. Hasonlóan nehéz az ártámogatások leépítése, a lakáshitelek kamatainak emelése mellett úgy voksolni, hogy tudjuk: a szociálpolitika részben fogja ellentételezni a terheket. Úgy gondolom, nem elég azt hangsúlyozni, hogy 100 forint munkából származó jövedelemre 54 forint társadalmi jövedelem jut, hanem azt is, mindez mire elég. Zavar a reáljövedelmek 2 százalékos csökkenésének előrejelzése, mert átlag. Azt mindenki a maga sajátos módján igyekszik kivédeni, de a létminimum körül élők már kivédeni sem képesek. Zavar az átlag, mert takar, de a fokozódó elszegényedés konkrét. Egyetlen kormány sem engedheti meg, a mi szocializmust ígérő kormányunk pedig végképp nem, hogy egyetlen állampolgárának maradék hitét is elveszejtse. Elvárhatjuk-e a megélhetési gondokkal birkózó százezrektől a költségvetés támogatását? És ha igen, miről mondhatnak még le? A létminimum felett élők elegendőnek bizonyulnak-e a költ-