Országgyűlési napló, 1985. III. kötet • 1988. december 20. - 1989. május 12.

Ülésnapok - 1985-46

3879 Az Országgyűlés 46. ülése, 1989. május 11-én, csütörtökön 3880 elmondtuk — mert így igaz -, hogy ők a jövő, hogy róluk felelősen gondoskodni mindannyiunk feladata, szülőké, kormányzaté egyaránt. A parlament dolga ebben egészen speciális. Büszkén emlegették annak­idején 1971-ben az akkori törvényalkotók, hogy nálunk elsőként született meg az ifjúsági törvény. Ma már azt is látjuk, azt is tudjuk, hogy mit ért ez a törvény a gyakorlatban. Mert azok a nemzedékek, amelyek életét az ifjúsági törvénynek kellett volna megkönnyíteni, azok küszködnek leginkább a távlat­vesztés gondjával, a munkahelyeiken kevésbé tudják megmutatni, hogy valójában mire képesek és hiá­nyoznak a közéletből és innen is, a parlamentből is. Mindez a keserű tapasztalat csak fokozza felelős­ségünket, mert az ifjúság tudja, mit akar és az is ter­mészetes, hogy megfogalmazza céljait. A jelen hely­zetből fakad, sajnos, hogy mindezt egyszerre meg­valósítani nem tudjuk. Ám az önálló úton elindulás­hoz úgy kellene őket segíteni, hogy bizakodásukat ne veszítsék el teljesen. Mi a parlament feladata ma ebben a válságos hely­zetben? Mit tud tenni a kormány a fiatalok ügyének, gondjának orvoslásában? Az ifjúság sem korban, sem érdeklődésben, sem szervezetileg nem egységes. Ezért azt gondolom, hogy egy MISZOT-típusú szer­veződés jönne, vagy jöhetne létre, melyet a Hazafias Népfront indított el és ez állami irányítással, széles társadalmi szerveződéssel, amely egy áUamminiszter­hez tartozna, így beépülhetne a kormány munkájába. A következő kérdés az lehet, mit tud adni egy válságban lévő ország kormánya az ifjúságnak. Minden jogos igényt nem tud teljesíteni, de a legfontosab­bakat fel kell vállalnia. Véleményem szerint ez a következő: elsőként az oktatási rendszer korszerű­sítésével tud segíteni azért, hogy a demográfiai hul­lám következtében megnövekvő új nemzedéket is képes legyen felvállalni. Ezáltal a munkavállalás esélyét erősíti és a munkanélküliségtől is véd. Ez ugyan parkolópálya — mondhatnánk - így igaz, mert tovább tartja a fiatalt az oktatásban. De a szak­képzést bővíti és ezáltal a gazdálkodás igényéhez - ha úgy tetszik -, a piacgazdálkodás igényeihez közelíti a munkaerőt. Az állami gondozottak dolgában pedig az intéz­mények fejlesztése terhére törekednünk kell a nevelő­szülői hálózat fejlesztésére, erősítésére, megteremté­sére. A másik fontos kérdés az önálló életkezdés lehető­ségének megteremtése. Ebből kiemelendő a lakás, mert ahol munka van, munkalehetőség van, általá­ban a városokban, nagyvárosokban, ott a lakás a fiatal számára szinte elérhetetlen. Ahol viszont la­kás van a szórt településen, a falvakban, ott nincs munkalehetőség még elérhető távolságban sem. Ezért tehát a lakásgazdálkodást, a lakásszerzés támo­gatását — és itt még az építtetők körére és a vállal­kozókra is gondolok -, újra kell gondolni azok véle­ményével, azok közreműködésével, akikért mindez történik. Ne legyen, pontosabban nem lehetnek ad­minisztratív akadályai az első otthon megteremtése támogatásának. Ezt azért mondom, mert 1988 no­vemberében az első családi otthonhoz kértem a pénz­ügyi kormányzat segítségét. Még ma is vitáink van­nak, mert egy sor adminisztratív akadálya van ennek. Befejezésül, egy harmonikusan épülő társadalom­ban mindannyian tudjuk, hogy nincs szükség ifjú­sági törvényre, az ifjúság gondját gondozó hivatalra. Sajnos, ez rólunk, a magyar társadalomról még nem mondható el. A parlament dolga ezért az, hogy a költségvetésben, a kormány munkaprogramjában az ifjúságot érintő kérdések megfelelő hangsúlyt kap­janak. Meg kell tudni mondani, el kell döntenünk, hogy ezeket a kérdéseket minek a terhére lehet és kell megoldani. A döntést követően a végrehajtásban a kormányt ebben következetesen támogatnunk kell. Régi igazság, hogy bármely párt, bármely kormány csak úgy tud működni, megmaradni, úgy válik életké­pessé, ha maga mögött tudja az ifjúságot. Azonban, ha a legalapvetőbb kérdések megoldása helyett tör­vények születnek, törvénymódosítások, hivatalokat hozunk létre, a gondok megoldása helyett Ígérgeté­sek maradnak, a becsapott nemzedék lesz a saját sír­ásónk. Köszönöm figyelmüket. (Taps.) ELNÖK: Felszólal Angyal Imre Veszprém 4-es számú választókerületben megválasztott képviselőtár­sunk. ANGYAL IMRE: Tisztelt Országgyűlés! Kedves Képviselőtársaim! Az ifjúsági törvény részeseként kezdtem 25 évesen képviselői pályafutásomat, mint hajógyári munkás. E téma ezért is szívügyem. Amikor felszólalási szándékomat környezetemben megismer­ték, számos javaslatot, észrevételt fogalmaztak meg. Ezek a legszélsőségesebb és gyakran indulatoktól is áthatott vélemények és többségükben az elmaradt eredményeket kérték számon. Én mégis úgy ér­zem, hogy a legfontosabb közös tényező az aggoda­lom az ifjúság jövőjéért és ez vezetheti a javaslatok megfogalmazását. Ebből élénk társadalmi vita bonta­kozott ki, nem is alaptalanul. Nagy kérdés volt, hogy egyáltalán mit tárgyalunk most a parlamentben. A törvényről, a fiatalok számára nagyon hiányolt perspektíváról fogalmazunk, ami a kibontakozás időszakában képes mozgósítani és megnyerni a fel­növekvő nemzedéket. Szembe kell néznünk a törvény végrehajtásának tapasztalataival, beleértve azokat az élet által nem igazolt és végrehaj ihatatlannak bizonyult célokat is, amelyek a hetvenes évek elejét jellemző, viszonylagos társadalmi jóléten alapultak, de mára csupán illúziók maradtak. Azonban emlékeztetnek arra, hogy a tör­vényi kereteket eddig is a Minisztertanács és a tárcák végrehajtási rendeletei töltötték ki tartalommal. Mindezeket azonban sokszor a jószándék ellenére hiányos eszközrendszerrel, a végrehajtási garanciák lebecsülésével többnyire a célok deklarálása jelle­mezte. Könnyű volna most a felelősséget csak a kor­mánytól, az Állami Ifjúsági és Sprothivataltól számon kérni. Ekkor azonban felmentést adnánk a végrehaj­tás tényleges szintjén ténykedőknek, a munkahelyek,

Next

/
Thumbnails
Contents