Országgyűlési napló, 1985. III. kötet • 1988. december 20. - 1989. május 12.

Ülésnapok - 1985-45

3775 Az Országgyűlés 45. ülése, 1989. május 10-én, szerdán 3116 ország hosszú ideig ezen az úton járt. Hittételek szerint kellett élnie, úgy, mintha azok objektív törvények lennének. A gazdaság területén például a szocializmus alaptörvényeiként került meghirdetésre az életszínvonal szakadatlan emelkedése, a termelékenység növekedése nyomán az árak csökkenése, a terjes foglalkoztatottság, és így tovább. Gazdasági alap nélkül túlvállalás és túlígérés történt az elosztásban; ingyenes oktatás és egészségügy, állampolgári jogon járó társadalombiztosítási ellátás, és még sok egyéb. A mások által kijelölt út járhatósága iránt sokakban már elég hamar kételyek támadtak. Meg is próbálták azt járhatóvá tenni. Az 1968-as reform is ezt célozta. De mivel nem új utat választott, csak a régit javítgatta, rövid idő után kátyúba jutott. S akik odajuttatták, igazolni kívánták, hogy reformra pedig nincs szükség. Ezt a nép előtt pedig legjobban úgy lehet igazolni, hogy az életszínvonal reform nélkül emelkedik csak igazán. Valóban ördögi terv volt, a reformeszméket úgy lejáratni az emberek előtt, hogy a reformoktól való elfordulást fedezet nélküli életszínvonal-emeléssel jutalmazzák. És következett az 1973tól 78-ig tartó gyors életszínvonal-növekedés, a többnyire központi segítséggel, illetve támogatásokkal biztosított stabil vállalati fejlődés, miközben a világban a magyar gazdaság teljesítménye az unalomig ismert világpiaci változások miatt rohamosan leértékelődött. Az a helyzet állt elő, hogy miközben az ország teljesítménye a nemzetközi verseny mérlegén egyre kevesebbet nyomott, a nép anyagilag felemelkedett. S bár a 70-es évtized végén az akkori vezetés ezt az ellentmondást felismerte, még mindig azt hitte, hogy meg lehet védeni a teljesítménnyel nem alátámasztott életszínvonalat, hogy át lehet alakítani a termelési szerkezetet, áldozatok nélkül, és meg lehet újítani a gazdaságot a politikai intézményrendszer változtatása nélkül. E súlyos tévedések nyomán, és csaknem végzetes illúziók kergetése közben pedig felhalmozódott egy hatalmas adósságtömeg, ami ma óriási terhet jelent. Csaknem gúzsba köti a kezünket, és számos területen kényszerpályát jelöl ki számunkra. Ennek az adósságnak jelenleg évi 3 milliárd dollárt meghaladó összeg a törlesztési és kamatterhe. Ezentúl fizetnünk kell a tőkés importért mintegy 5 és fél milliárd dollárt, ami együtt már 8 és fél, 9 milliárd dollár kiadás. Ezzel szemben áll egy 6 milliárd dollár körüli exportbevétel. Az egyensúlyhoz hiányzó összeget csökkentheti, ha aktív az idegenforgalom egyenlege, de a többit csak újabb hitelek felvételével tudjuk kiegyenlíteni. Évente tehát fel kell vennünk két és fél—három milliárd dollár hitelt csak azért, hogy adósságunk terheit fizetni tudjuk, s ebből fejlesztésre semmi nem jut. Ez tehát az örökölt helyzet lényege dióhéjban. Manapság sokat hallani, hogy a jelenlegi vezetés csak akkor lehet hiteles, ha elhatárolja magát a múlt örökségétől. Amit hibának vagy bűnnek ítélünk a múltból, attól valóban el kell határolni magunkat és el is lehet. Ez áll mind a politikában, mind a gazdaságban. De az örökséget nem háríthatjuk el, annak terheit még hosszú ideig cipelnünk kell. Nem attól függ, hogy kapunk-e bizalmat, hogy szavakban elhatároljuk magunkat elődeinktől, hanem attól, hogy tetteinkkel bizonyítjuk: mást akarunk és mást is csinálunk. Vagyis a jelenlegi helyzetben minden felelős erőnek összefogva kell a múlt örökségét vállalni úgy, hogy ugyanakkor egyértelműen elhatároljuk magunkat a múlt hibáitól. Ez lesz a feladat a Bős-Nagymaros erőmű sorsa feletti döntés során is. Mindnyájan tudjuk; itt már rég nem csupán az erőműről van szó. Bős-Nagymaros egy meghaladásra ítélt modell szimbóluma lett. Terjesen érthetően. A 70-es évek közepétől ugyanis a politikai vezetés megismételte az 50-es évek gazdaságpolitikai hibáit. Sok állami nagyberuházás, amelyet a szűk pártvezetés határozott el vagy éppen szentesített, csődöt mondott. A bős-nagymarosi vízierőmű feletti döntés is ebbe a sorba illeszkedik. Ezt a döntést atnidemokratikus módon hozták. (Taps.) Mindenkinek igazat adok, aki ezt kifogásolja, és velük együtt mondom azt, hogy végérvényesen szakítani kell ezzel a rossz döntési mechanizmussal. De ezzel az örökséggel is tisztességgel meg kell birkóznunk. A hogyan? kérdése máris megosztással fenyegeti a nemzetet. Pedig olyan megoldást kell találnunk, ami nem sodorja politikai válságba az országot, nem veszélyezteti katasztrófával környezetünket, és nem okoz helyrehozhatatlan károkat nemzetközi kapcsolatainkban. Presztízsszempontok a kormányt végső állásfoglalásának kialakításában nem fogják vezérelni. Mi e kérdésben is tisztességgel és becsülettel kívánunk a következő ülésszakon az Országgyűlés és a nép elé állni. Tisztelt Ház! Röviden szólni kívánok arról is, milyen szempontok alapján folytatja, illetve készíti elő a kormány a központi államigazgatás szervezeti rendszerének korszerűsítését. Az elmúlt évtizedek során kialakított állami, államigazgatási tevékenység, az annak kereteit megszabó jogi szabályozás az állam és a jog mindenhatóságából kiindulva olyan irányítási formákat, eszközöket, módszereket intézményesített, amelyek már túlélték önmagukat, ugyanakkor a központi, területi és helyi államigazgatásban, továbbá az intézményeknél és vállalatoknál jelentős létszámot kötnek le, bér- s egyéb költségeket emésztenek fel. Az államigazgatás mindenhatóságát feltételező szemléletet és az ennek megfelelő gyakorlatot a lényegesen mérsékeltebb központi beavatkozásnak kell felváltani. A társadalmi-gazdasági céloknak nem megfelelő, elavult, hatástalan irányítási eszközöket, módszereket felülvizsgáljuk, jelentős részüket megszüntetjük. Azokon a területeken, ahol továbbra is indokolt bizonyos mértékű állami beavatkozás, korszerű, a demokratikus társadalmi berendezkedés és a piacgazdaság követelményrendszerével összhangban álló befolyásolási formákat alakítunk ki. E reformok előkészítése elsősorban a kormány és a központi államigazgatási szervek feladata. Az eddi-