Országgyűlési napló, 1985. III. kötet • 1988. december 20. - 1989. május 12.
Ülésnapok - 1985-44
3623 Az Országgyűlés 44. ülése, 1989. március 23-án, csütörtökön 3624 (ELNÖK: dr Szűrös Mátyás - 9.00 óra) ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Kedves Képviselőtársaim! Folytatjuk a munkát, a 4. napirend feletti vitát Budapest—Bécs Világkiállítás előkészítésének helyzetéről szóló tájékoztatóval kapcsolatban. Mielőtt azonban megadnám a szót a következő felszólalónak, szeretnék arra utalni, hogy amennyiben ma be akarjuk fejezni az ülésszakot, akkor lehetőleg rövidebbre kellene fogni mondanivalónkat, hiszen tudják azt, hogy holnap nagypéntek van például. (Taps.) Köszönöm szépen. Tisztelt Képviselőtársaim! Nagyiványi András képviselőtársunkat, az építési és közlekedési bizottság felszólalóját illeti a szó. NAGYIVÁNYI ANDRÁS: Tisztelt Országgyűlés! Képviselőtársaim! Az építési és közlekedési bizottság eddig két alkalommal tárgyalta meg a Bécs—Budapest Világkiállítás ügyét. Sok órás vita során több mint 20 képviselőtársunk fejtette ki, sokszor szenvedélyesen, érvek és ellenérvek bemutatásával véleményét. Bizottságunk már első alkalommal arra az álláspontra jutott, melyet a későbbiekben megerősített, hogy szívesen felvállalja a parlament kompetenciájába tartozó világkiállítással kapcsolatos bizottsági feladatokat. Ezt egyébként írásos megkereséssel a tisztelt Ház elnökéhez már eljuttattuk. Elöljáróban rögzíteni kívánom, hogy az építési és közlekedési bizottság az ipari bizottság felhatalmazását is bírva a világkiállítás megrendezésének gondolatát egyhangúlag támogatja. Azonban szeretnék észrevételeinket a tisztelt Háznak bemutatni, és az észlelt hiányosságokra a kormány figyelmét felhívni. Véleményünk szerint a világkiállítás nem egyszerűen egy kiállítás, hanem legtágabb értelemben vett kiemelkedő bel- és külpolitikai kérdés. A kiállításnak eszköznek kell lennie, mellyel országunk bemutatja a világ előtt történelmét, kultúráját, természeti adottságait, jövőbeni aspirációit. Ezzel a rendezvénnyel el kell érni, hogy a nemzet cselekvően azonosulni tudjon. Tudatosítani kell, hogy a magyarság számára vissza nem térő alkalom kínálkozik az európai vérkeringésbe való újbóli bekapcsolódásra. Vállalva a híd szerepet, melyet a kiállítás alapgondolataként elfogadtunk. Ezért alapvető kérdésként elvárható, hogy a közvélemény minél előbb átfogó, alaposabb tájékoztatást kapjon, mert az eddigiekben elkövetett hibák nem ismétlődhetnek meg. A lakossági tájékoztatás mellett meg kell ismerni a véleményeket, az előremutató elképzeléseket, fel kell vállalni, megtalálva annak módját, hogy a tevőlegesen közreműködni vágyók munkáját hasznosítsák, feltárva mindazokat a feladatokat, melyek a sikeres rendezés érdekében már most, a szervezés megkezdésének pillanatában felmerülnek. Az eddigi tájékoztatások elnagyoltságának tudható be, hogy sokan párhuzamot vonnak más, egyedi állami nagyberuházással, mert nem látják költségvetési kapcsolatait, esetleges lakossági terheit. A szűkös tájékoztatás már ez idáig is sok félreértésre adott okot, felesleges energiákat emésztett fel. Ezért minél előbb pótolni kell, és a munka menetéről a későbbiekben is folyamatosan korrekt információkat kell szolgáltatni. Bizottságunk nem tartja szerencsésnek, hogy véglegesen nincs még felállítva a világkiállítás előkészítését végző szervezet, függetlenül attól, hogy a nemzetközi iroda jóváhagyta volna a kiállítás rendezési jogát. Tisztelt Ház! Az előterjesztés legkritikusabb része kétségtelenül gazdasági természetű. Ezért is sajnálatos, hogy a kiállítással kapcsolatos ráfordítások elemzése, azok lehetséges forrásainak, gazdasági számításainak előzetes összefoglalása még nem teljes körben áll a tisztelt Ház, képviselőtársaink rendelkezésére. Bizottságunk ülésein markánsan megfogalmazásra került mind az előterjesztők, mind a képviselőtársaim részéről, hogy a világkiállítás megrendezése, az arra való felkészülés gazdaságunkat a kezdeményezések sokaságával, és bizonyos kényszerpályák kijelölésével kimozdíthatja a jelenlegi stagnáló állapotából, elindíthatja azon a kívánatos úton, melyet évek óta szorgalmazunk és magunk elé tűztünk. Ki kell használni ezt a kínálkozó lehetőséget a gazdaság szerkezetének, módosításának kedvező irányú befolyásolására. Ennek megfelelően törekedni kell a fejlesztések húzóhatásának maximalizálására. Bizottságunk véleménye : továbbra is vállaljunk élenjáró szerepet a kelet-nyugati gazdasági kapcsolatok bővítésében, tovább szélesítve a nemzetközi munkamegosztásban való kívánatos részvételünket, kikényszerítve ezzel is a szükséges termékszerkezetváltást. A megjelenő működő tőke, a vállalkozások a monopolisztikus helyzeteket oldani fogják, tovább orientálva gazdaságunkat a valós piac megteremtésének irányába. Jelentős infrastrukturális szolgáltatási, kereskedelmi fejlesztés valósítható meg, s főleg előbbivel csökkenthetjük lemaradásunkat a fejlett országokhoz viszonyítva, növelve a gazdaság teljesítőképességét. A felkészülés termelő-kapacitásokat igényel, mely új munkahelyeket fog teremteni. Épít, mert építeni kell a belső piacra, s ezzel azt minőségi fejlesztésre serkentheti. Bővíti és intenzifikálja az idegenforgalmat, ezzel is elősegítve többek között konvertibilis bevételeink összegszerűségét. A kívánatos működő tőke behozatalát elősegítheti, mellyel fejlett technika, modern technológia jelenik meg, elősegítve a fent említett gazdasági folyamatokat. Tisztelt Országgyűlés! Az előterjesztésben nem kap kellő szerepet az üzleti vállalkozás kidomborítása. Álláspontunk szerült állami lebonyolítás helyett a világkiállítás megrendezését, bonyolítását és üzemeltetését vállalkozási alapon kell kezelni. Ehhez célszerű, osztrák példával élve olyan részvénytársaságot létrehozni, melyben vállalkozók vesznek részt. Ehhez minden feltételt, a megrendezéssel kapcsolatos tőkét a létrehozandó részvénytársaság rendelkezésére kell bocsátani.