Országgyűlési napló, 1985. III. kötet • 1988. december 20. - 1989. május 12.

Ülésnapok - 1985-34

2869 Az Országgyűlés 34. ülése, 1988. december 20-án, kedden 2870 csak az utolsó napirendi pontok között szerepel, de örömmel fedeztem fel a 60. szakasz (4) bekezdésében, hogy a jövőben a népgazdasági tervről is mint törvényjavaslatról tárgyalnak a bizottságok és az országgyűlés. Nem tett különbséget a házszabály, hogy ötéves, vagy éves népgazdasági tervről van szó. Ez előrelépést jelent parlamenti gyakorlatunkban, s különösen majd az jelent fejlődést, ha egyszerre, együttesen, de két fordulóban tárgyalhatjuk mindkettőt. Talán előbb-utóbb ez is megvalósul. Jelenlegi tárgyalásunk ugyanis magán viseli a korábbi évek gyakorlatát, amelyet viszont az élet haladt meg. Hiába tárgyaltuk novemberben az Országos Tervhivatal előterjesztésében az 1989. évi feladatokról szóló tájékoztatót, amikor mellette nem láttuk a költségvetést, most meg hiába látunk megdöbbentő számsor-variációkat, a hivatkozás a novemberi „A" variáns. Ha novemberben egyszerre láthattuk volna mindkettőt, akkor talán most könnyebb lenne számunkra a döntés. A későbbi években, így már 1989-ben is, ez lesz a megfelelőbb megoldás. Az előttünk lévő költségvetési javaslatról személyes véleményem megint csak az lehet, ami novemberben volt a jövő évi tervről, nem értek vele örömmel egyet, de nem tudom nem elfogadni. így beletörődöm. De a beletörődés mellett néhány megjegyzést kívánok tenni. Nem tudom elfogadni a jelenlegi kamat-politikát, amely az egyik legnagyobb infláció-gerjesztő hatású gazdasági tényező. 1987 végén, 1988 elején a pénzügyi kormányzat, megijedve a nagyarányú felvásárlásoktól, a megtakarítási hajlam csökkenésétől egy olyan intenzív betéti és hitelkamat-emelésbe kezdett, amely a pozitív eredményét alig érzékeltette, de negatívat annál inkább. Többek között ez visszahat a gazdaság stagnálására: melyik az a szféra, ahol a kamatokat hitelfelvétel esetén meg lehet termelni? Visszahat a költségvetés többlet-terheire, mint ahogy az jelentkezik a lakásépítési hitelek és a piaci kamatok közötti különbség pénzintézeteknek történő visszatérítésénél. Érezhető a vállalkozási kedv csökkenésében, hiszen kifizetődőbb a pénzt banknál elhelyezni — már akinek van - mert a különböző prémiumokkal feltornázott kamat magasabb, mint ami egy normál vállalkozástól elvárható. Minél előbb szükséges a kamatpolitikát felülvizsgálni, elérni a lakossági betétek utáni kamat-prémiumok, felárak és egyéb kompenzációs intézkedések, például a kamatok után fizetendő forrásadó átvállalása, megszüntetését, és ezzel is a költségvetési terhek mérséklését. Például a lakáshiteleknél kell elérni. így a lakosság egy bizonyos körének jövedelme kétségtelenül mérséklődik, azonban lehetőség nyílik az igazságosabb teherviselés megvalósítására, mint ahogy a Magyar Gazdasági Kamara állásfoglalásából is kitűnik. 2. Költségvetési szemléletünk nem foglalkozik számunkra újszerű megoldásokkal. A költségvetésnek nagy terhet jelent a mintegy háromnegyed-millió állami lakás üzemeltetése, fenntartása, felújítása. Minél előbb meg kell szabadulni a terhek egy részétől. Fel kellene gyorsítani az állami bérlakások eladását, így némi pénz is folyna be, de főként a veszteséges üzemeltetés, fenntartás és az elmaradó felújítások miatti szakadéknövekedés gondja is az állam számára csökkenne. Az állami tulajdon értékesítését más területekre is ki lehetne terjeszteni. Ehhez persze fel kellene oldani a jelenlegi kezelők ellenérdekeltségét. Egyébként az állami tulajdon értékesítése lehet átmeneti is, hiszen például a részvény-forgalomban vissza is lehet vásárolni a részvényeket. 3. Költségvetésünkből most leválasztjuk a társadalombiztosítást. Ilyen inflációs időszakban persze a társadalombiztosítás kötelezettségei is nagy terhet jelentenek. A korábban kialakult juttatások reálértéke folyamatosan csökken, így állandó ellenintézkedések szükségesek. A társadalombiztosítási hozzájárulás 43 százalékra való egységes emeléséből csak az egységes a helyes, az emelés az kényszer. S ugyancsak visszahat a költségek, árak emelkedésére, az inflációs spirálra. E kérdés kapcsán kell szóbahozni a nyugdíjasok kérdését. Múltkor is szólottam, de kénytelenek vagyok újra szót emelni e kérdésben. A társadalom olyan jelentős részének, mint a nyugdíjasoknak Magyarországon ma nincs semmiféle érdekképviseleti szervezete — írja Németh Miklós a Társadalmi Szemle 1988. novemberi számában, mely tanulmány a Nádudvaron 1988. szeptember 2-án tartott beszédének szerkesztett szövege. Egyetértek vele. Ezért fordul elő, hogy a kormány a két- és félmillió; nyugdíjast érintő jelentős kérdésekben úgy hoz döntést, hogy legfeljebb a SZOT-tal tárgyal. A nyugellátás kérdésében történő bármilyen jelentős változás megítélésem szerint a parlament elé tartozna. Pláne olyan esetben, mint a jelenlegi, aminek társadalmi igazságossága vitatható. A költségvetési korlátok miatt az áremelkedésből adódó kompenzáció egyenlő arányban való i szétterítése kétségtelenül egy részét a nyugdíjasoknak kedvezően érinti, de nem kis részét kedvezőtlenül. S hol van módjuk, hogy kifejthessék véleményüket? Lakóterületi párt-rendezvényeken, népfront-rendezvényeken, tanácstagi, képviselői beszámolókon. A múltkori hozzászólásom kapcsán az ország különböző részeiből kaptam bátorító visszajelzéseket és köszönetet, hogy a problémájukat a parlament elé hozom. Van, aki élőszóban, van, aki levélben. Szerintem hiba volt az 1986-ban bevezetett, a 70 évesek és a felettiek nyugdíjvalorizációs rendszerét megváltoztatni. így nemcsak a 70 évesek és idősebbek között sok a csalódott, hanem a 69, 68 évesek között is, akik már várták, hogy elérjék ezen automatizmust. Megfelelő minimumok, illetve maximumok meghatározásával tovább lehetett volna folytatni ezt a rendszert. Nyugdíj-rendszerünk változásai az elmúlt évtizedekben, - a nem egy egységes rendszer felé való változásai - mindenképpen sürgetően vetik fel az új nyugdíjtörvény kidolgozását. Őszintén sajnálom, hogy a parlament 1989. évi előzetes programjában nem találkoztam vele. De addig is, míg törvény nem születik, javasolom, hogy a nyugdíjrendszer változásait az országgyűlés tárgyalja meg. 5. A nyugdíjrendszerről alkotott koncepció hiányához hasonlítom a lakásgazdálkodási rendszer kon-