Országgyűlési napló, 1985. III. kötet • 1988. december 20. - 1989. május 12.

Ülésnapok - 1985-34

2867 Az Országgyűlés 34. ülése, 1988. december 20-án, kedden 2868 nem készít fel a társadalmi beilleszkedés szempontjá­ból már elkerülhetetlen továbbtanulásra. Nem vértez fel a szakmaszerzéshez szükséges alapvető ismeretek­kel, képességekkel. A felsőoktatás perspektivikus fej­lesztése pedig a jelenleg szűk és kontraszelekcióval is gyengített merítési bázisnak a szélesítését követelné meg, főleg a szilárd alapműveltséget, az önálló ta­nulás képességének kialakítását, valamint a kreativi­tást garantáló eredményesebb alapképzést. S milyenek ma ezek az alapok? Az általános isko­lai oktatás mindössze 3 százalék körüli részesedése az állami költségvetési kiadásokból, s az egy általános is­kolai tanulóra jutó teljes évi 10 ezer forintos átlag nemzetközi mércével mérve is rendkívül alacsony. Ez az alapvető magyarázata a felhalmozódott feszültsé­geknek. Az elmúlt időszak nagyarányú tanteremfejlesztése ellenére az országban mintegy 6000 a tanteremhiány, s a meglévők 10 százaléka szükségterem. Sok a régi iskolaépület, s a nagy igénybevétel, zsúfoltság, válta­kozó tanítás, illetve a karbantartások, felújítások, kényszerű elmaradása következtében a meglévő tan­termek állaga is nagyon rossz. Az iskolák 30 százaléka ma sem rendelkezik tornatermekkel. Megyénkben, az utóbbi időben tapasztalható erőfeszítések ellenére anyagi lehetőségek hiánya miatt halmozottan hátrá­nyos feltételek között működik az általános iskolák egynegyede, a tantermek 12,5 százalékát továbbra is váltakozva használják. Kettőszázötven tanterem, az összes 7 százaléka szükségtanterem. Arról nem is be­szélve, hogy a 15 évvel ezelőtt elindított, nem kellő­en átgondolt és kierőszakolt körzetesítés országszerte felmérhetetlen károkat okozott a kistelepülések életé­ben. Ma ismételt anyagi áldozatokat követel, hogy az elhagyott és tönkrement iskolák újra működőképessé váljanak, mert a mai kor követelménye, hogy a helyi önállóság ezeken a kistelepüléseken is újra éljen. Az oktatási intézmények egy része tanerő-hiány­nyal küzd. A képesítés nélkül tanító pedagógusok nagy száma, illetve továbbtanulásuk újabb terheket hárít a nevelőtestületekre. Az aprófalvas településekre a szolgálati lakások hiánya, s a bérbe beolvasztott te­rületi pótlékok megszűnése miatt lehetetlen végzett pedagógust kapni. Csoda-e, hogy ezeken a területeken újratermelődik az alapműveltség hiánya és ilyen bér­politikával nem tudjuk az államigazgatás és a külön­böző társadalmi szervek munkahelyeiről a katedrára visszacsábítani a tanári diplomásokat? Tisztelt Országgyűlés! Miután szakadék tátong a ma figyelmeztető szük­séglete és a lehetőség között, a jövőre nézve kell meg­fogalmazni a feladatokat. Elsőként; a kulturális szfé­rát, méginkább az oktatásügyet át kell helyezni a ki­adás rovatból a beruházásokhoz! A kultúra, az okta­tásügy kiéheztetett szellemi ágazatként eddig a gaz­dálkodásnak csupán egyetlen módját, a takarékossá­got ismerhette anélkül, hogy intézményekre szabott, szükségletek szerinti, valós normatívák lettek volna meghatározva. Szükséges ezek mielőbbi kidolgozása minden intézménytípusra, s ennek birtokában az anyagi és a személyi feltételek biztosítása. Amennyi­ben a költségvetés a megfelelő normát biztosítja, ak­kor valóban megvalósulhat az intézmények önálló, ér­dekeltté tett gazdálkodása. Ekkor képzelhető csak el, hogy a pedagógus számára egzisztenciális kényszerré váljék a minőségen felüli jó munka, ami ma is a társa­dalom elvárása. A jövőben igyekezzünk a költségvetés ismereté­ben úgy hozni határozatokat, hogy a lehetőségek és a feladatok mindig fedjék egymást és történjék meg a felelősök számonkérése is! Ameddig nem tudunk jó­val többet költeni az oktatásra, hozzunk ésszerű ta­karékossági intézkedéseket, s ez elsősorban az oktatá­si háttérintézmények csökkentését jelentse. Az általános iskolai képzési rendszerben folyama­tosan és nagy számban megjelennek olyan szociokul­turális szempontból elmaradott gyerekek, akik az erő­feszítések ellenére is kudarcra vannak ítélve, s lemor­zsolódva újratermelik az alacsony műveltségű munka­vállalók tömegét. Az ő esetükben az alsófokú képzés­ben a tankötelezettség helyett foglalkoztatási kötele­zettséget kell biztosítani praktikus ismeretek nyújtá­sával, s ennek a költségvetésben anyagi fedezetet kell teremteni. Végül; a bérfejlesztés mértéke az oktató-nevelő intézményekben ismételten elmarad a népgazdasági átlagtól. 1989-ben legalább 40 százalékos mértékben lenne kívánatos emelni az oktatásügyben foglalkozta­tott valamennyi réteg bérét ! Tisztelt képviselőtársaim ! Befejezésként felvetődik bennem, hogy hozzászó­lásommal, felsorakoztatott érveimmel javaslataimmal és képviselőtársaim más aspektusból és talán nagyobb területeket is átfogó protestálása, segély kiáltása fog-e érezhető és nemcsak látszólagos elmozdulást eredmé­nyezni? Számomra nem kétséges a kormány jó szán­déka, de ezt már a korábbi években sem nélkülöztük. Mindent egybevetve ambivalens érzéseim vannak: nem egyformán látjuk a helyzetet, s talán a megoldási lehetőségeket sem. Engedjék meg, hogy Eötvös Józse­fet vegyem megint kölcsön gondolatom tolmácsolá­sául: „Vannak helyzetek, melyben fáradtságunk jutal­ma nem a siker, hanem csak azon meggyőződés, hogy kötelességünket teljesítettük, habár a sikernek remé­nye nélkül is." Eltökéltségünket látva és érezve, kezd éledni ben­nem a remény, hogy ez a mostani talán mégsem az a helyzet! Köszönöm figyelmüket! (Taps.) ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! 20 perc szünet kö­vetkezik. {Szünet: 16.25-16.51 — Elnök: Jakab Róbertné) ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Folytatjuk mun­kánkat. Dr. Hellner Károly képviselőtársunk felszóla­lása következik. Dr. HELLNER KÁROLY: Tisztelt Országgyűlés! Parlamenti életünk új gumifogalmára szeretnék hivat­kozni bevezetőben, ügyrendi kérdésre. Ügyrendünk, azaz alapszabályunk tervezete ugyan

Next

/
Thumbnails
Contents