Országgyűlési napló, 1985. III. kötet • 1988. december 20. - 1989. május 12.

Ülésnapok - 1985-34

2849 Az Országgyűlés 34. ülése, 1988. december 20-án, kedden 2850 lényegesen magasabb szintű priorizált támogatására van szükség. Úgy érzékelem, hogy a kormány a mostani szűk mozgástér ellenére új költségvetési szemléletről tett tanúbizonyságot, amikor az egész oktatásügy 5 százalékos, ezen belül a felsőoktatás 9 százalékos reálértéken számított központi támogatás növelését ajánlja az országgyűlésnek elfogadásra. Meggyőződésem, hogy ez a mérték alkalmas a leépülési folyamat megállítására, de a fejlődés beindítására minden szinten továbbra is keresni kell a további források bekapcsolását. Ezért a felhívásunkban közzétett, majd az országgyűlés kulturális bizottsága ätal elfogadott, itt Puskás elvtárs által is a parlament előtt nyilvánosságra hozott javaslataink tételes megvizsgálását és hasznosítását kérem a tisztelt kormánytól kormányzati munkája során. Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps. ) ELNÖK: Devcsics Miklós Nógrád megyei képviselőtársunk felszólalása következik. DEVCSICS MIKLÓS: Tisztelt Országgyűlés! Manapság itt, az országgyűlés ülésén is, de azon kívül is sokszor elhangzik az, milyen az országgyűlésnek és a kormánynak a felelőssége a kialakult helyzettel kapcsolatban és milyen tennivalók vannak. Úgy gondolom, hogy ez többször elhangzik, mint az, hogy milyen a lehetősége. És véleményem szerint e két kérdést csak együtt lehet vizsgálni. Az országgyűlés elfogadott egy évvel ezelőtt egy kormányprogramot, amely célul tűzte ki az ország helyzetének stabilizálását, majd a kibontakozást és stratégiai elképzeléseket is tartalmazott. Nyilvánvaló, hogy jogosan kérhetjük számon egy ilyen költségvetési vita kapcsán is, hogy mennyire tud ennek egy költségvetés megfelelni. Figyelembe veszi-e a költségvetés a kormány mostani előterjesztése azokat a célokat, amiket akkor a kormány meghatározott és a parlament megerősített. Én azt hiszem, ha figyelembe vesszük azt, hogy milyen szűk a mozgástere a kormánynak és az országnak, akkor figyelembe veszi. De ebből már az is következik, hogy nem lehetünk elégedettek vele, hiszen ha egy szűk mozgástéren lehet csak haladni, akkor nyilván nem lehet minden igényt kielégíteni, most és ebben a pillanatban. És ez akkor is igaz, ha a feszültségek hosszabb idő alatt halmozódtak pl. ezekre időben nem reagáltunk. De most is van felelősségünk abban, hogy vajon hogyan közelítjük meg a kérdést, hogy nem esünk-e ugyanabba a hibába, amit olyan szívesen bírálunk, vagyis abba, hogy egyszerre akarunk minden kérdést megoldani, mindenhova akarunk eszközöket juttatni és végül a legfontosabbról, hogy úgy mondjam, az áttörés irányairól, a koncentrált előretörési területről feledkezünk meg. Ha figyelembe vesszük a mozgásteret és azt a kompromisszumos készséget, amit a minisztérium a terv- és költségvetési bizottság igényével szemben tanúsított, akkor azt mondom, hogy ez az tulajdonképpen amit ma nyújtani lehet. És amikor megítéljük a kormány és a minisztérium tevékenységét, ezt is figyelembe kell vennünk. Itt felvetődik az a kérdés, amiről előttem szóltak, hogy az a baj, hogy most is hibás a gazdaságpolitika, mert talán nem biztos, hogy jó célokat határoz meg. Egyáltalán van-e lehetőségünk nekünk vajon ma a célok közötti választásban? Itt többen elmondták már előttem, más összefüggésben is elhangzott, hogy nagyon kicsi a lehetőség. Én azt hiszem, hogy két lényeges tennivalónk van, és azokkal értek egyet, akik ezt így közelítették meg. Az egyik az, hogy fenn kell tartani a költségvetés egyensúlyát. A költségvetés egyensúlyának megbomlása, egy ellenőrizhetetlen infláció ma nem kívánatos. És ha valamit nem akar az ország népe, akkor meg kell hogy mondjam, hogy ezt nem akarják. Ezt pedig csak úgy tudjuk megőrizni, ha szigorú és kemény feltételeket szabunk minden területre. De az is igaz, hogy nem lehet a költségvetés egyensúlyát megőrizni úgy, ha csak visszaszorítunk igényeket. Van ennek is értelme rövid távon, de hosszú távon nyilván nincs, és ezt az elmúlt tíz-tizenöt év tapasztalata bizonyítja. Ahhoz, hogy valóságos előrehaladás legyen, bármennyire furcsa, mégis azt hiszem, egyetlen ponton, a gazdaságban kell új feltételeket teremteni. Ha a gazdaság jövedelemtermelő képessége nem javul, akkor nincs lehetőségünk és esélyünk arra, hogy más területeken érdemben előre-haladjunk. Arra, hogy néhány kérdést megoldjunk, talán van, de érdemi előrehaladásra nincs. Azt hiszem, hogy ez is még túl általános, és ilyenkor fel lehetne az ipar, a mezőgazdaság, a szolgálatás, az infrastruktúra minden területét sorolni. Rövid távon azt hiszem, erre sincs lehetőségünk. Rövid távon arra lehet koncentrálnunk, hogy elsősorban a gazdaságnak az exportképességét, a hatékony exportképességét a tőkés piacokon biztosítsuk. Az elmúlt ülésen szó esett itt arról, hogy milyen a gazdaság állapota, mi várható a kilencvenes évek elején. Ahhoz, hogy talpon maradjunk, legalább 2 milliárd dollár többlet exportra van a következő három évben szükség, ha jók ezek a számítások, amik itt elhangzottak. Ezt pedig csak úgy lehet megoldani, — és ezért támogatta a terv- és költségvetési biztotság is azt a javaslatot, hogy csökkentsük a vállalatoktól az elvonásokat —, hogy adjunk nagyobb lehetőséget a vállalatoknak a műszaki-technikai haladásra. De azt hiszem, hogy a kérdéskör teljesen akkor igaz, ha elfogadjuk azokat az észrevételeket, és azokat a javaslatokat is, hogy ehhez is egy teljesebb szellemiség kell, és bármennyire nehéz, de azt is el kell fogadni —, hogy rövid távon talán az oktatásnak is elsősorban ezeket a célokat kell szolgálni. Ha nincs lehetőségünk egy széles sávú előrehaladásra, akkor azt hiszem, egy ilyen szelektív megoldással mindenképpen a siker reményében léphetünk fel. Ha a költségvetés egyensúlya megbomlik, nem leszünk fizetőképesek, akkor nem tudjuk az export-pozíciókat javítani, ha nem tudjuk ehhez a szellemi erőket hozzá koncentrálni, nincs esélyünk, hogy túljussunk ezen a helyzeten.