Országgyűlési napló, 1985. III. kötet • 1988. december 20. - 1989. május 12.

Ülésnapok - 1985-34

2847 Az Országgyűlés 34. ülése, 1988. december 20-án, kedden 2848 és áldozatvállalással jött létre. Ugyanakkor a forrásteremtés kényszerét, szükségszerűségét nem vitatom, de alapvetően más megközelítésre van szükség a megoldás érdekében. Tisztelt Képviselő Elvtársak! Hozzászólásom másik témájára, a felsőoktatás ügyére térve: az európai felsőoktatás nevezetes évfordulót ült ez év szeptemberében. Az itáliai Bolognában születése 900, évfordulóját ünnepelte. Ez az alkalom viszonylag visszhangtalan maradt a magyar tömegtájékoztatásban. Az okok között bizonyára szerepet játszott az is, hogy a mi felsőoktatásunk a ma is élő intézményeivel jóval rövidebb múltra tekint vissza, mint Európa híres egyetemei. De az is igaz, hogy a magyar felsőoktatás ez év őszén nem a rövid és dicső múlttal volt elfoglalva, hanem a jelen, helyenként nyomasztó gondjaival és a jövő perspektíváinak keresésével. Úgy tűnik, hogy 1988-ban mindenki, reméljük, a kormány számára is világossá vált, hogy a felsőoktatás és tudományos szakemberképzés területén bajok vannak. A jelenlegi helyzet okai a múltban gyökereznek. Tudjuk, mondjuk, hogy hiba volt 1951ben megbontani a tudományegyetemek egységét. A tárcák egyetemalapítási jogosítványt kaptak, majd a szétaprózódás folytatódott a megyék szintjén. Ez a körülmény vezetett oda, hogy ebben a kis országban ma félszáznál több felsőoktatási intézményben, főiskolává emelt technikumban, szakiskolában, kihelyezett tagozatban folyik felsőoktatás. Ennek ellenére Európában az utolsók között vagyunk az egyetemi-főiskolai hallgatók össznépességhez viszonyított arányát illetően. Az elaprózott intézményi szerkezet ugyanakkor egészségtelen mértékben megnövelte az oktatáshoz szükséges kiszolgáló, ellátó infrastruktúrák létesítési, majd működtetési költségeit. Napjainkra a felsőoktatási intézmények jelentős részében sajnálatos módon éppen a nagy múltra visszatekintő tudományegyetemeinken, de más egyetemeken is az értelmiség és az egyetemi ifjúság elégedetlenségét kiváltó helyzet alakult ki. Pedig egyetemeink a leginkább hivatottak arra, hogy kifelé is reprezentálják a felsőoktatást, befelé pedig a stabilizáció és méginkább a gazdasági kibontakozás szellemi tőkéjét adják. Ma már szinte közhely számba megy, oly sok felelős fórumon megállapítottuk, a mai helyzet alapja a tudás, az alkotó szellemi munka fokozatos leértékelődése, erkölcsi és anyagi megbecsülésének elhanyagolása volt. Elfeledkeztünk arról, hogy a tudomány és az oktatás stratégiai ágazat, hogy nem lehet szűk tárcaérdekek, tárcaszempontok hálójában vergődni hagyni, maradványelv alapján dotálni és improduktív ágazatnak minősíteni. Hiába deklaráltuk, a tudomány nem tudott igazán termelőerővé válni a gyakorlatban, pedig erre napjainkban volna igazán égető szükség. Persze ehhez az egyetem kapuin belül is van mit rendbetenni. Például az egyetemi autonómia megteremtésével, az oktatás tartalmi megújításában, az oktatás és az egyetemi kutatás piacérdekelt működési feltételeinek kialakításában. Hogy elmondhassuk: az egyetem, a magyar egyetem megtalálta a helyét és betölti szerepét a piacgazdaságban. Engedtessék meg itt egyetlen rövid külföldi példa. A kis Hollandia egyetlen, de világhírű mezőgazdasági egyeteme Vageningenben a köréje tömörült 25 kutatóintézettel ma a működési költségvetésének 60 százalékát a nemzetközi és hazai kutatási megbízások ellenértékéből fedezi és alkalmazott kutatásokkal szerzett bevételeinek 10 százalékát azonnal visszafordítja egyetemi alapkutatásba. Hozzátenném, hogy 100 évvel ezelőtt ez a híres vageningeni egyetem még 100 százalékos mértékben álami költségvetésből működött. Tisztelt Ház! Nem vitatható, hogy a felsőoktatás mai helyzetében a szemléleti okokon túlmenően, strukturális okokon túlmenően anyagiak dominálnak. Mint Csongrád megyei képviselő, ezt a tételt a szegedi József Attila Tudományegyetemnek a példáján szeretném illusztrálni, nem formálva jogot a széles általánosításra, de ugyanakkor bizonyos általánosító érvénnyel is ki lehet szélesíteni ezeket a gondokat. Ez a 3000 főnél több nappali hallgatót képző intézmény 1988-ban kerek 300 millió forintos központi költségvetéséből 196 milliót fordított munkabérre és diákszociális kiadásra. Az egyetem éves működését és fenntartását 104 millióból kellene biztosítani. Biztosítani úgy, hogy a külföldi folyóiratok árának két év alatt közel 40 százalékos, az energiaköltségek 20 százalékos, az állóeszköz javítások 15 százalékos növekedése tovább szűkítette változatlan felhasználási mérték mellett is kísérletes tárgyak, elavult oktatási műszerparkjának cseréjére fordítható forrásokat. Az már nemcsak szegedi jelenség, hogy a végzős hallgatók a gyakorlatban lényegesen korszerűbb eszközökkel találkoznak, mint tanulmányaik során. Az pedig világos, hogy a tárgyi feltételek korszerűtlensége visszahat a mindenkori szellemi kapacitások színvonalára. Nagyösszegek kellenének csupán a műszerállományra, de ez a megállapítás igaz a Szegeden működő másik egyetemre, a Szentgyörgyi Albert Orvostudományi Egyetemre is. A bérhelyzetre, — amelynek javítására a kormányzat részéről intézkedést hallottunk a pénzügyminiszter elvtárs expozéjában is —, egy számot: A József Attila Tudományegyetemen a bruttósított tanársegédi átlagkereset 6656 forint havonként. Ez a kereseti lehetőség komolyan akadályozza a legtehetségesebb hallgatók egyetemi oktatói, kutatói alkalmazását. Tisztelt Országgyűlés! A Csongrád megyei képviselőcsoport ez év novemberében találkozott a József Attila Tudományegyetem, Szentgyörgyi Albert Orvostudományi Egyetem rektorával, a bölcsészkar hallgatóival és e beszélgetések sarkalltak bennünket arra az elhatározásra, hogy felhívással forduljunk az egyetemekkel rendelkező megyék és fővárosunk képviselőcsoportjaihoz és a tisztelt Ház előtt is hangot adjunk azon meggyőződésünknek: társadalmunk, gazdaságunk jövője érdekében a felsőoktatás eddiginél