Országgyűlési napló, 1985. III. kötet • 1988. december 20. - 1989. május 12.

Ülésnapok - 1985-39

3295 Az Országgyűlés 39. ülése, 1989. március 8-án, szerdán 3296 nél, banknál, utoljára hagytam a Pénzügyminisztériu­mot, de ott is, alkotmányjogászokkal — egybehangzó volt a vélemény, hogy ezt az új szervezetet, miként a költségvetési bizottság igen tisztelt tagjai is egyetértet- ! tek, még ebben az évben tető alá lehet hozni. Köszö- I nöm szépen a türelmüket, érdeklődő figyelmüket. Kérem nagy tisztelettel, szíveskedjenek támogatni indítványomat. Köszönöm. (Taps.) ELNÖK: Kérem, aki az indítványt elfogadja, kéz­felemeléssel' szavazzon. (Teremhang: ügyrendi kér­dés.) DR. BIACS PÉTER: Tisztelt Országgyűlés! Kedves Képviselőtársaim! Miután a nevemet az előbb már megismerték, azért megismétlem, Biacs Péter vagyok, Budapest 30-as szá­mú választókerület képviselője. A januári ülésszakon már szóvá tettem: a választó­polgárok joggal elégedetlenek az országgyűlés munká­jával. Ma megint bizonyítékát adtuk annak, hogy nem tartjuk be saját ügyrendünket. Szeretném felhívni az alelnök figyelmét, aki most elnököl, ő sem tehet kivé­telt. Az ügyrendet be kell tartani. Kényelmességi okokból az országgyűlés nem tekinthet el még egyet­len ülésszakra sem attól, hogy a saját maga hozta ren­delkezéseit felfüggessze. (Taps.) Felolvasom a 46. § 2. bekezdését. Mi hoztuk. „A nyílt szavazás kézfele meléssel; vagy szavazatszámláló gép alkalmazásával történik. Ha a szavazás kézfeleme­léssel történt, az elnök köteles a szavazatokat meg­számláltatni". Nem tekinthet el tőle. Kétség esetén a szavazást kézfelemeléssel kell megismételni. Sajná­lom, de kénytelen vagyok elmondani. (Taps.) ELNÖK: Kérem szépen, szeretném Biacs Péter kép­viselőtársam szíves figyelmét felhívni arra, hogy nem én tettem ilyen indítványt, hanem Varga Imre képvi­selőtársunk és az Országgyűlés azt elfogadta. Azt is mondtam, hogy erre az ülésszakra lehet hozni netán ilyen döntést, de ennek a Házszabálynak az esetleges módosítását' külön kell kezelni. Külön javaslatot kell erre tenni. Ezért én mégegyszer nem fogom szavazás­ra bocsátani mindezt, mert ebben az Országgyűlés most így kollektive döntött, szavazott, többségi sza­vazattal! Nekem igazán nem okozna különösebb ne­hézséget, hogy megszámoltassuk a szavazatokat, de azt hiszem, arra is gondolnunk kell, Biacs Péter kép­viselőtársam, hogy egy ország figyel ránk. Ennek az Országgyűlésnek a tekintélyére is ügyelnünk kell azál­tal, hogy a szavazás részletkérdései nem viszik-e el az érdemi munkát. Tehát én nem kérek egyebet most, csak közfelkiáltást, maradunk-e Varga Imre képviselő­társunk elfogadott javaslata mellett? (Közfelkiáltás: Igen.) ELNÖK: Antal Imre képviselőtársunkat még meg­hallgatjuk. ANTAL IMRE: Tisztelt Ház! Én javasolnám, hogy a legközelebbi szünetben üljön össze a jogi bizottság és tegyen javaslatot az Országgyűlésnek az ügyrendre vonatkozóan. Én szerintem kezdünk nevetségessé vál­ni, ami úgy néz ki majdnem, mintha a létszámot úgy ellenőriznénk, hogy a füleket megszámoljuk és kettő­vel elosztjuk. Gondolom, a kabarénak jó téma len­nénk. Én nagyon ajánlom, hogy szünetben a jogi bi­zottság üljön össze, javasolja hogy a szavazás, illető­leg a kézfeltartás módosuljon mint szabály. Köszö­nöm szépen. ELNÖK: A szünetben összeülhet a jogi, igazgatási és igazságügyi bizottság, de egy elfogadott ügyrend nem hozzá és rátartozó téma, hanem az ügyrendi bi­zottságé. Inkább azt kellene javasolni, az ügyrendi bi­zottság üljön össze a szünetben, vizsgálja felül koráb­bi döntését és tegyen erre javaslatot. Akkor arra ké­rem Korom elvtársat, szíveskedjenek ezt a javaslatot újra vizsgálni. Mégis azt kérem, hogy mivel az elkövet­kező két javaslatnál, önálló indítványnál, mindenféle­képpen kell szavaznunk és ha kell, tételesen is, ezen még jussunk túl és akkor tartsunk szünetet. (Közbeszólás: nem fogadtuk el Polgárai József indítványát.) ELNÖK: Nem fogadtuk el Polgárdi József indítvá­nyát? Ez baki, ez az én hibám, ember vagyok, de mi­lyen gyarló ember. Kérem szépen, akkor szavazzunk Polgárdi József indítványa felett. Aki egyetért ezzel, kézfelemeléssel'szavazzon. Köszönöm. Én még tar­tom magam Varga Imre képviselőtársam által tett ja­vaslat országgyűlési döntéséhez. Tehát többségi szava­zat. Mégis ki tartózkodott? Bocsánat, még azt kell kérdeznem, ki van ellene? Kérem szépen többségi szavazattal, öt ellenszavazat mellett, tartózkodás nél­kül, az Országgyűlés Polgárdi József indítványát elfo­gadta. Következik Bödőné Rózsa Edit képviselőtársunk együttes javaslata, valamint Varga Miklós és Dauda Sándor képviselőtársunk indítványa, valamennyi ön­álló indítvány, a gyülekezésről szóló 1989. évi 3. tör­vény 4 §-ának módosítása. Az Országgyűlés jogi, igazgatási és igazságügyi bizottsága véleményét is fi­gyelembe véve javaslom, hogy az indítványt az Or­szággyűlés fogadja el, és még most folyó ülésszakán, az interpellációk és a kérdések tárgyalása előtt, de leg­később pénteken tűzze azt napirendre. Kérdem, hogy az indítványozó képviselők közül kíván-e valaki fel­szólalni? DAUDA SÁNDOR: Tisztelt Képviselőtársaim! Az önök előtt levő indítványomat szeretném annyiban módosítani, hogy sainos nem olvashattuk, addig nem tudtam a többi képviselőtársam indítványáról, amíg az enyémet is kézhez nem kaptam az Országgyűlés Irodájától együttesen, így nem is volt módunk, hogy tulajdonképpen ugyanarról a tárgyról beszéljünk és közös javaslatot kidolgozhassunk. Ezért javasló m tisz­telt képviselőtársaimnak, hogy az én indítványom, ha mindenki előtt van, újra módosuljon és ez minden problémánkat megoldaná, hogy országgyűlési ülésszak alatt, aláhúzott szöveg, tilos. .•. és utána folytatnánk

Next

/
Thumbnails
Contents