Országgyűlési napló, 1985. III. kötet • 1988. december 20. - 1989. május 12.

Ülésnapok - 1985-39

3285 Az Országgyűlés 39. ülése, 1989. március 8-án, szerdán 3286 ben. Másrészt a legnagyobb szakszervezeteket ruházza fel a szakszervezeti jogosítványokkal, meglehetősen durván sértve ezzel a szakszervezeti pluralizmus elvét, illetve megfosztva a speciális csoportérdekek védelmére létrejött vagy létrejövő kisebbségi szakszervezeteket minden érdekérvényesítési eszköztől. A két tervezet korlátozó voltában is ésszerűtlen, mert azzal, hogy elvileg lehetővé teszi a bérkövetelő sztrájkokat, akár ágazati szinten is, ugyanakkor tiltja a sztrájkot a gazdaságpolitika egészével, vagy a jövedelempolitika egyéb területeivel kapcsolatban, éppen abba a csapdába szorítva a szakszervezeteket, amelyet a jelenlegi helyzetben mindenképpen el kellene kerülni. A sztrájktörvény tervezete előzetes tárgyalásoktól teszi függővé a sztrájkok jogszerűségét, egy olyan gazdaságban, amelyben egyszerűen átláthatatlan, hogy kik kiknek a nevében léphetnek fel. Tisztázatlanok és átalakulóban lévők a tulajdonviszonyok. Keverednek a döntési jogkörök, s miközben a törvény egy ma még nem létező gazdasági kapcsolatrendszerre építve próbája meg lassítani a sztrájkokat, ebben a formájában csakis a feszültségeket intézményesítheti. A Munka Törvénykönyve módosításának tervezete, amelyről egyébként még szűkebb körben sem folyt nyilvános vita, számos további korlátozást, illetve végig nem gondolt elemet is tartalmaz. Ezek közül a két legfontosabb: A tervezet hallgat arról, mi lesz az üzemi szintű dolgozói részvétellel a gazdasági társaságokban. S ha a tervezetet ebben a formájában tárgyalnánk meg és fogadnánk el, akkor a társasági törvény alapján éppen az újonnan alakuló társaságokból, illetve a meglévő vállalatokból átalakuló szervezetekből kizárjuk a dolgozói részvétel minden formáját. A tervezet szerint bevezetni javasolt kollektív keretszerződések korlátoznák az üzemi szintű kollektív szerződések játékterét. Ez a megoldás pedig visszahozhatna egy burkolt centralizációt egy decentralizálódó gazdaságban. A paragrafusokon kívüli megjegyzéseim és érveim. A két tervezet olyan helyzetben kerülne a parlament elé, amelyben a gazdaságpolitika a gazdaság leépülését' gyorsítja, amelyben egyszerre korlátozódik termelés és fogyasztás, amelyben tíz éve folyamatosan csökken a bérek reálértéke. Olyan helyzetben, amikor kialakulatlan a társadalmi erőforrások elosztása feletti parlamenti kontroll, s amikor az elosztási politikát meghatározó erőviszonyok szélsőségesen egyenlőtlenek. Olyan helyzetben kerülne a parlament elé, amikor a gazdaságirányítás toldozgatott-foldozgatott rendszere még mindig az 50-es években kiépült alapintézményeken nyugszik. Amelyek jellemzője, hogy minisztériumok, hatóságok, pártbizottságok és nagyvállalatok közötti átláthatatlan alkuk szabályozzák a gazdasági folyamatokat. Úgy kerülne a parlament elé a két tervezet, hogy a munkahelyeken belüli viszonyokat még mindig egy 30—40 évvel ezelőtti alapelvekre épülő Munka Törvénykönyve szabályozza. Olyan időszakban kerülne a parlament elé, amikor hiányoznak a megegyezéses, a partneri viszonyokon alapuló politizálás szervezeti, intézményi feltételei. A politikai irányításról éppen csak leválóban lévő hivatalos szakszervezeteken belül éppen csak elkezdődött a felülről is fékezett átalakulás. Az infrastruktúra apparátus- és pénz-nélküli független szakszervezetek pedig saját helyzetük stabilizálódásával bajlódnak. Nincsenek munkaadói érdekszervezetek, halasztódik a tulajdonosi reform, s ma még az is tisztázatlan, hogy ki léphet fel majd jogosan a tulajdonosok, a munkáltatók képviseletében. Ma tehát nincs semmilyen egyetértés a sztrájktörvény tervezetéről. Egészen más a helyzet ma, mint hat hónappal ezelőtt, amikor a munkálatok elkezdődtek. Azóta bizonytalanabbá lettek a körülményeink. Bizonytalan az Állami Bér- és Munkaügyi Hivatal. Bizonytalan a Szakszervezetek Országos Tanácsa, de főképpen a SZOT alapszabályának fölfüggesztése is új helyzetet teremtett. Nem lehet tudni, hogyan strukturálódik át az egész szakszervezeti térkép. Ebben a helyzetben számomra még élesebben vetődik fel a kérdés, kinek az érdeke most előterjeszteni ezt a konszenzust nem tartalmazó, azt nélkülöző törvénytervezetet. Kinek sürgős és miért? Tisztelettel javaslom tehát mindezek alapján, hogy a képviselőház fontolja meg ezeket az érveket, és indítványozom, hogy vegyük le e két törvénytervezet vitáját: a módosítást és a törvénytervezet vitáját a mostani ülésszak napirendi pontjáról. ELNÖK: Tisztelt Király Zoltán képviselőtársam. Azt javasolom, szíveskedjék elolvasni az ügyrend 28. §-a 3. bekezdését, mely így szól, hogy az Országgyűlés, az Elnöki Tanács és a Minisztertanács, valamint az állandó bizottságok javaslatait napirendre tűzi. Tehát itt nincs alternatív döntési javaslat. Viszont — és ezt sietve hozzáteszem — a napirendre került törvényjavaslat általános vitája után éppen az általános vitában elhangzott észrevételek és javaslatok alapján dönthet úgy az Országgyűlés, hogy a beterjesztett törvényjavaslatot nem bocsátja részletes vitára, és ebből eredően nem fog a törvényjavaslatról dönteni, hanem visszaadja átdolgozásra és újra beterjesztésre annak a kormányzati szervnek, amelyet ez illet. Tehát: azt javasolom önnek, hogy a véleményét, amennyiben újra megismételni kívánja, annak a törvényjavaslatnak általános vitájában szíveskedjék megismételni, de csak néhány szóval, annak érdekében, hogy a döntésnél ezt figyelembe vegyük. Van-e még .. .Szentágothai János dr. SZENTÁGOTHAI JÁNOS: Tisztelt Elnök úr! Tisztelt Országgyűlés! Tudomásom szerint a képviselőház elnöksége előtt legalább öt különböző javaslat fekszik arról, hogy lehetőleg ezen az ülésszakon, újra megvitassa az országgyűlés a nagymarosi vízierőmű építésének az ügyét. Javaslom, hogy ezt - pláne egyetértve Király Zoltán Képviselőtársammal, és ezzel a zsúfolt ülésszak idejével takarékoskodhatunk — mindenképpen tűzzük napirendre. Indokaim a következők: elsősorban az időközben eltelt idő során a napnál világosabbá vált, hogy a kormányzat az esetben sem, ha