Országgyűlési napló, 1985. III. kötet • 1988. december 20. - 1989. május 12.

Ülésnapok - 1985-38

3209 Az Országgyűlés 38. ülése, 1989. január 11-én, szerdán 3210 gyakorlásának szavatolására egyedül az alkotmányi, ügyrendi, vagy az egyéb jogszabályi előírások aligha elegendőek. (Erre Király képviselőtársam is utalt.) Ezek ugyanis a képviselők rovására, — külön érdekek szerint - alkalmasint megsérthetők, figyelmen kívül hagyhatók. A képviselő jogállását szabályozó, jogait és kötelezettségeit tartalmazó előírások csakis a nyilvánosság társadalmi kontrollja, következetes felügyelete mellett nyújtanak megfelelő biztosítékokat a képviselői tevékenység zavartalan végzéséhez. Ez indokolja, hogy az ügyrendi bizottságnak szóban, majd írásban tett — ám miként hallottuk, a bizottság részéről nem támogatott — javaslataim egyikét ezúttal is szóbahozzam. Továbbra is fenntartom a javaslatomat, miszerint az országgyűlés ügyrendbe foglalva, teendőként szabja meg a mentelmi és összeférhetetlenségi bizottság részére, hogy a referátumban elhangzott időben, tehát a ciklus félidejében és a ciklus lejárta előtti országgyűlésen — előzetes felméréssel önálló napirendként — tájékoztassa a parlamentet a képviselők munkájuk során szerzett tapasztalatairól. E megoldással ugyanis az országgyűlésnek egyfajta olyan önellenőrző automatizmusa valósulna meg, amely révén a képviselői munkát hátráltató, akadályozó árnyékmechanizmusok időről időre ismertté válnának. Képviselőtársaim! Az ügyrendből következik az olyan feladatunk, hogy egyéb kötelmeink teljesítésével egyidejűleg választóink problémáinak megoldását a köz érdeke szerint segítsük. Az állampolgárok többnyire olyan ügyekben kérik sürgető közreműködésünket, melyekben a megkeresett szerv részéről a kívánt intézkedés hiányos, netán elmarad. Ilyenkor az állampolgár kérésére interveniálunk az ügyben illetékes tárca, vagy más országos hatáskörű szerv vezetőjénél, s intézkedésre, az ügy tárgyilagos ki vizsgáltat ására, olykor pedig a panasztevő személyes fogadására kérjük. Az így megkeresettek között szerencsére többen vannak olyanok, akik jelentőségének megfelelően kezelik, s teljesítik az ilyen kéréseket. Többször tapasztaltam azonban, amikor a levélben felkért intézmények felelős munkatársai kereken elzárkóztak az efféle kérések teljesítésétől. Helyette — hogy úgy mondjam — magánnyomozást folytattak, a panaszt kiváltó okokat, motivációkat a panaszos megkerülésével igyekeztek a háttérben feltérképezni, majd a bepanaszolt szervtől kért és kapott, (számos esetben egyoldalú) válasz birtokában kioktatták a panaszost a miheztartásra. Jól tudom, a miniszter, az országos hatáskörű szerv vezetője, vagy közvetlen munkatársai nem állampolgári ügyek intézésével, egyedi sérelmek orvoslásával megbízott személyek. M, képviselők is szimpatikusabbnak tartanánk, ha nem egyes aktatologató ügyintézők selejt munkájának korrigálását kellene végeznünk. De kell, mégpedig sajnos, eléggé gyakran. Úgy gondolom, a jövőben hatásosabb együttműködésre lenne szükség az országos szervek és a képviselők között az állampolgárok súlyos és elodázhatatlan problémáinak megnyugtató rendezése végett. Persze az is használt volna a képviselői munka presztízsének, rugalmasságának, ha a különféle szervek tisztségviselői a Minisztertanács 1050/1986. számú határozatában foglaltakat szem előtt tartották volna. A hivatkozott határozat 4. pontja a következőt rendeli: ,,A képviselő által — e minőségében tett — bejelentés és javaslat tárgyában soron kívül, de legkésőbb 8 napon belül kell intézkedni, vagy az elintézés várható időtartamát közölni." Felelősséggel állítom, e téren a képviselő által levélben megkeresett szervek közül legtöbben a 30 nap válaszadási kötelezettséghez tartották magukat, némelyek pedig ahhoz sem, hanem csak megismételt levélbeni unszolásra voltak hajlandók válaszolni a képviselőknek. Bizonyára a kormány elnöke sem venné jónéven, ha a törvényhozás tagja minden ilyen mulasztás esetén a jelzett kormányhatározat 13. pontjához tartaná magát, amely az alábbi jogosultsággal ruházza fel a honatyát: „Ha a képviselő azt állapítja meg, hogy e határozatot az államigazgatási szervek nem megfelelően hajtják végre, kifogásával a Minisztertanács elnökéhez fordulhat." Tisztelt Országgyűlés! Az imént ismertetett negatív tapasztalatokat kizárólag jelzési célzattal, tanulság okául, ismétlődésüket elkerülendő ajánlottam a tisztelt Ház figyelmébe. Erkölcsi kötelességemnek tartottam jelezni, hogy tevékenységünk törvényi, ügyrendi szabályozása egymagában nem elegendő. Olykor hasznunkra válhat, ha munkánk közben a gyakorlati megvalósulás módozataira is figyelünk. . A hátráltató törekvések következményeinek talonban tartása, elfülelése ugyanis részint az olyan tévhitet erősíti, hogy ami nem válik ismertté, az nem létezik. S éppen ezért nem is kell törődni vele. Részint némelyeket tovább bátoríthat a képviselők munkáját korlátozó külön szabályozásra. A májusi pártértekezlet intenciói és az intézményi rendszer folyamatos módosítása révén elegendő ösztönzést kaptunk a házon belüli demokrácia fejlesztésére, amit az ügyrend változtatását célzó javaslatok széles skálája is igazol. Erre tekintettel tartanám indokoltnak az olyan országgyűlést, ahol a képviselők nem politikai, — vagy presztízs szempontok, hanem kizárólag a személyes meggyőződésük szerint döntenek. Ahol a képviselők egyszemélyben, (tehát névvel) is merik vállalni a nyilvánosság előtt döntésük következményeit. Ahol a képviselők olyan fejlett vitakultúrával rendelkeznek, hogy kölcsönösen tiszteletben tartják egymás véleményét, nem hurrognak le, nem sértegetnek másokat. Ahol a képviselőket nem korlátozzák a vitában, s ahol az ügyrendből következő egyéb jogaik gyakorlásában sem rövidítik meg őket. Ahol felszabadultan, őszintén, fenntartás nélkül lehet nyilatkozni, s ahol a képviselőknek nem a nevére, hanem a szavaira összpontosítanak. Olyan parlamentet szeretnék, ahol a végre-