Országgyűlési napló, 1985. III. kötet • 1988. december 20. - 1989. május 12.

Ülésnapok - 1985-37

3121 Az Országgyűlés 37. ülése, 1989. január 10-én, kedden 3122 nem? Szerintem, ha az egyesülési törvényben benne marad a pártokra vonatkozó rész, a helyes sorrend a következő lenne: új Alkotmány, pártokra vonatkozó törvény, egyesülési törvény. Most megfordítottuk a sorrendet. így azonban ki kellene hagyni a törvényből a pártokra való utalást. Másrészt szeretném megkérdezni, miért változott meg ilyen radikálisan a helyzet azóta, hogy társadalmi vitára bocsátották az egyesülési jogról szóló törvény tervezetét? A vitára bocsátott és a sajtóban nyilvánosságra hozott tervezetben, ha jól tudok olvasni, nem volt szó pártok alapításának lehetőségéről. Társadalmi nyomásra változott meg a vélemény? Nem tudom, hogy hány állampolgár vett részt a vitában? Semmiesetre sem a felnőtt állampolgárok százezrei vagy milliói. S azoknak jelentős része, akik részt vettek a vitában, például Budapesten, ellenezte ezt a megoldást. Én magam személyesen nem hiszem, hogy túlságosan nagy lenne a társadalmi igény a pártról szóló résznek a bevételére az egyesülési törvénybe. Egyébként javaslatom nincs ellentétben azzal sem, ha esetleg majdan az Országgyűlés úgy döntene, hogy engedélyezi más pártok alapítását is. Politikai jellegű szervezet, vagy akár társadalmi szervezet fogalmába a pártok is beleférnek. Tisztelt Országgyűlés ! Politikai pályafutásom egyik fontos, ha nem is éppen új tapasztalata, hogy mi, magyarok gyorsan lelkesedünk, leszünk illúziók rabjává, olykor szép álomképeket rajzolunk fel magunknak, hajlamosak vagyunk elvonatkoztatni a reális tényektől, s az embereket sokszor nem a tetteik, hanem a szavaik alapján ítéljük meg. Keserves árakat fizettünk ezért. Úgy érzem, most a fejlődésnek olyan periódusába léptünk, amikor ismét nagyon sok az illúzió. A politikai intézményreformnak megvolt a maga többé-kevésbé elfogadható menetrendje, programja. Az utóbbi időben azonban ezen a téren valamilyen ideges sietség, hogy ne mondjam, kapkodás tapasztalható. Ebbe a kategóriába sorolnám a vitatott törvénytervezet megváltoztatását is. Nem szabad figyelmen kívül hagyni azt a lehetőséget, hogy ennek a javaslatnak törvényerőre emelkedését követően az úgynevezett alternatív szervezetek többsége még nagyobb sebességre kapcsol majd, azzal a céllal, hogy — nevezzük nevén a gyereket — befejezett tények elé állítson bennünket. Miközben mi a szocialista pluralizmus jövőbeni alakulásának a szabályozásával vagyunk elfoglalva, egészen másfajta pluralizmus körvonalai bontakoznak ki. Az MSZMP főtitkára nemrégiben arról szólt, hogy pártunk az egypártrendszer híve. Ugyanakkor úgyszólván a kertek alatt belopakodik a többpártrendszer. Tévedés ne essék, nem vagyok ellene az egypártrendszer — többpártrendszer komoly megvitatásának. Elvégre három többpártrendszert éltem meg, s van is erre vonatkozó tapasztalatom. Személyesen sem félek a többpártrendszertől, hogy egyik ismert politikusunkat megnyugtassam. Engem nem ez nyugtalanít, hanem az ország sorsa. Az a véleményem, hogy ebben a gazdasági, politikai helyzetben, amikor az élet egyre nehezedik, amikor az életszínvonal drasztikusan csökken, a munkások, az értelmiségiek, a nyugdíjasok, most már a parasztok elégedetlensége is nőttön-nő; amikor igen nagy az elkeseredés az országban, amikor még mindig nem látni az alagút végét, a többpártrendszerrel kapcsolatos vagy a több párt közötti, feltehetően igen éles és szenvedélyes vita nem segítené elő az áhított kibontakozást. Ellenkezőleg, hátráltatná azt. Félek, hogy mindez nem a konszolidáció, hanem a zűrzavar, az anarchia felé taszít bennünket. Igen, én attól tartok, hogy a sietség oda vezet, hogy a helyzet ellenőrizhetetlenné válik, s meginog a politikai stabilitás. Illúzió azt gondolni, hogy az események ilyen menete elősegíti gazdasági gondjaink, bajaink megoldását. Régi igazság, hogy a felmerült problémákat mindig a maguk idejében kell megoldani, azt siettetni nem szabad. Tisztelt Országgyűlés! Ha már a szónál vagyok, megemlítek még egy kérdést, s azt megfontolásra ajánlom. Az Országgyűlésen egy ideig nem volt gyakorlat, hogy fontos bel- és külpolitikai kérdéseket átfogóan, teljes mélységükben megvitattunk volna. Mindig csak bizonyos beszámolók, jelentések, törvényjavaslatok kapcsán. Márpedig, ha azt valljuk, hogy az Országgyűlés a népszuverenitás megtestesítője, akkor időnként meg kellene tárgyalni azokat a fontos bel- és külpolitikai kérdéseket is, amelyek döntő hatással vannak országunk fejlődésére, magyarul, jobban bele kellene szólnia a politika alakításába. Én ilyen kérdésnek tartom, hogy alakulhassanak-e más pártok a Magyar Szocialista Munkáspárton kívül. Ezt az Országgyűlésnek is meg kellene vitatnia, akárcsak a Központi Bizottságnak. Hasznos lenne például, ha az Országgyűlés az új Alkotmány, a pártokról szóló törvényjavaslat beterjesztése előtt mélyrehatóan megvitatná az egypártrendszer — többpártrendszer problematikáját, s világosan állást foglalna abban. De más kérdésekről is szó van. így például magam sem tudom, végülis hányadán állunk most a kollektív tulajdonnal. A reprivatizálás hasznáról és ügyéről hallunk és olvastunk mostanában, sőt bizonyos százalékok is röpködnek a levegőben. Jó, ha egyes lapok, vagy az úgynevezett alternatívok beszélnek erről, Isten neki fakereszt, ahogy mondani szokták. De mit szóljunk ahhoz, ha egyes politikusaink tesznek a re privatizálást dicsérő, az állami tulajdont globálisan elmarasztaló nyilatkozatokat? Amikor az egész állami kereskedelem leépítéséről hallunk megnyilatkozásokat, sőt, a tudomásunk szerint ezideig szinte egyetlen igazán prosperáló népgazdasági ágban, a mezőgazdaságban is a kollektív tulajdont teszik meg bűnbaknak. Nem kellene ezekben a kérdésekben állást foglalnia az Országgyűlésnek? Gondolom, sőt meggyőződésem, hogy az Országgyűlésnek mindezeket a kérdéseket meg kellene vitatnia, s állást kellene foglalnia azokban. Ezek az igazán kardináis, alapvető fontosságú kérdések. M, országgyűlési képviselők külön-külön