Országgyűlési napló, 1985. III. kötet • 1988. december 20. - 1989. május 12.

Ülésnapok - 1985-37

3123 Az Országgyűlés 37. ülése, 1989. január 10-én, kedden 3124 is, s mint Országgyűlés is, felelősek vagyunk azért, hogy merre navigál országunk hajója. Tisztelt Országgyűlés! Elnézést kérek, ha hangom kissé érdesre sikerült, annak tudatában szólaltam fel, hogy ezekről a fontos problémákról hallgatni nem szabad. Nincs jogunk ehhez. Köszönöm a figyelmüket. (Taps.) ELNÖK: Dr. Tóth Antal, Bács-Kiskun megyei képviselőtársunk felszólalása következik. Dr. TÓTH ANTAL: Tisztelt Országgyűlés! Úgy ítélem meg, hogy jelentős lépést teszünk társadalmunk demokratikus fejlődésének, valamint a polgári és politikai jogok kiteljesedésének útján azzal, hogy törvényt alkotunk a gyülekezési jogról. A napirenden lévő törvényjavaslat benyújtása most már azért sem tűrt további halasztást, mert az élet bebizonyította, hogy a korábban monolitikusnak nyilvánított társadalmunk valójában igen sokrétűen érdek- és véleménytagolt, és a sajátos nézőpontú csoportok egyes kérdésekben elfoglalt álláspontjukat ki akarják fejezni, annak hangot, ha szükségesnek látják, még nyomatékot is akarnak adni, illetékes fórumokhoz el akarják juttatni. Ennek törvényes és garantált, eddig hiányzó kereteit lesz hivatva meghatározni a gyülekezési jogról szóló törvény. Magam azért is szükségesnek és fontosnak tartom a törvény megalkotását, mert így a gyülekezési jog gyakorlásával összefüggő rendőri feladatokat e kérdéskört speciálisan szabályozó legmagasabb szintű jogszabály határozza meg. Ez szilárd törvényességi alapot és keretet ad a magabiztos rendőri eljáráshoz, intézkedéshez és fellépéshez, a szolgálati jogok és kötelességek egymással szorosan összefüggő, egymást kiegészítő rendszerének alkalmazásához. Ennek a nézőpontnak és felfogásnak a szellemében vetettem fel egyik korábbi ülésszakon azt az igényt, hogy az állam- és közbiztonságról hozott törvényerejű rendeletet, valamint a rendőrségről szóló minisztertanácsi rendeletet mielőbb törvény váltsa fel. Nagyjelentőségűnek tartom, hogy a legfőbb államhatalmi szerv határozza meg minden tekintetben a rendőrség szolgálati jogait és kötelességeit. Köztudomású, hogy az országban az elsők között éppen Bács-Kiskun megyében, Kiskőrösön és Kecelen voltak olyan politikai és gazdasági indítékú tüntetések, amilyenek évtizedek óta társadalmunkban nem fordultak elő, és még az ezekhez kapcsolódó rendőri feladatok is újszerűek, ismeretlenek voltak. Ezeket a feladatokat a jogi szabályozatlanság ellenére is a szervezőkkel együttműködve konfliktusmentesen megoldottuk. A múlt évben egyébként több mint 30 tüntetést szerveztek az országban. A résztvevők száma 200-300 és 20-25 ezer között mozgott. A tüntetések túlnyomó többsége rendben zajlott le, rendkívüli eseményre és rendőri intézkedésre, néhány eset kivételével, nem került sor. Nem kapott engedélyt az október 23-i tervezett tüntetés, valamint rendőri beavatkozás történt november 7-én és 15-én Budapesten. Úgy gondolom, hogyha ma általános társadalmi közmegegyezésről hazánkban nem is beszélhetünk, van néhány olyan dolog, aminek szükségességéről a lakosság döntő többségének és az államhatalomnak feltétlenül közös a véleménye. Ezek közé tartozik a szilárd közrend és közbiztonság, a lakosság személy- és vagyonbiztonsága, a termeléshez és az alkotáshoz, az ország létfontosságú politikai és gazdasági fejlődéséhez szükséges stabilitás. Ez a társadalmi igény nem a változásokról való lemondást, a mai helyzetbe való belenyugvást jelenti. Politikai vakság lenne ezt így értékelni. Arról van szó, hogy féltjük a körvonalazódó, mindennapi életünk valóságává válható jobb, emberibb jövőt, visszautasítjuk az anarchiát. Az a véleményem, hogy most a politikai és a gazdasági reformok időszakában a közrend, a közbiztonság fenntartása hazánk egyik legalapvetőbb érdeke, politikai és gazdasági fejlődésünk, kedvező nemzetközi megítélésünk legfontosabb feltétele. A rendőrség azért sem lehet konzervatív, — tehát reformpártinak kell lennünk —, mert látjuk azokat a politikai és gazdasági korlátokat, amelyek az ország fejlődését gátolják. Ezzel párhuzamosan és ettől elválaszthatatlanul rendpártiak is vagyunk. A rend és a reform meggyőződésünk szerint feltételezi egymást, míg a fejetlenség, az anarchia a nem kívánt szélsőségekhez szolgálhat alapul. Az előttünk lévő törvényjavaslat jól szolgálja ezeket a célokat. A Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmányában foglaltaknak megfelelően, mint alapvető szabadságjogot elismeri a gyülekezés jogát, biztosítja annak gyakorlását és a társadalom védelme érdekében szabályozza a jog gyakorlásának módját. Bizonyára vannak, akik a szabályozást a jog gyakorlása korlátozásának oldaláról közelítik meg. Ezzel a nézőponttal nem tudok egyetérteni. Nem tudok egyetérteni azért, mert hadd vegyem át a szóhasznaatot : a korlátozás csupán anynyi, hogy a jog gyakorlása nem valósíthat meg bűncselekményt, vagy bűncselekmény elkövetésére való felhívást és nem járhat mások jogainak vagy szabadságának a sérelmével. Minden más szabályozás, a rendőrséghez történő előzetes írásbeli bejelentési kötelezettség, a rendezvény rendjének rendezők által történő biztosítása, a résztvevők fegyveresen vagy felfegyverkezve történő megjelenésének tiltása, az okozott károk megtérítésének szabálya mind az állam- és közbiztonság védelmét, valamint mások jogainak és szabadságának, tehát ugyancsak jogszabályokban meghatározott és garantált emberi jogainak védelmét szolgálja. A törvényjavaslat igen fontos és figyelemreméltó rendelkezésének tartom, hogy elsősorban a szervezők kötelességévé teszi a rendezvény feloszlatását, ha a résztvevők a rendezvény törvényességét veszélyeztetik és a rend másként nem állítható helyre. E rendelkezésnek nyilvánvalóan az is célja, hogy a lehetséges határok között igyekezzen elejét venni a résztvevők és a rendőrség közötti konfliktusnak, ami