Országgyűlési napló, 1985. III. kötet • 1988. december 20. - 1989. május 12.

Ülésnapok - 1985-34

2819 Az Országgyűlés 34. ülése, 1988. december 20-án, kedden 2820 béreiket. A költségvetési szervek is szabadon dönthetnek arról, hogy mennyit fordíthatnak bérre, ha megtakarításokat tudnak erre átcsoportosítani. Csökken az áralakulásba való közvetlen beavatkozás, az árfolyamatokban erősödik a piac szerepe. Ennek előfeltétele, hogy az állami beavatkozások csökkenjenek a piaci folyamatokba, egyidejűleg az importverseny erősödjék. A termelői árszínvonal emelkedése az ideinél magasabb, a terv szerint átlagosan mintegy 9 és fél százalékos lesz, de vállalataink sokat tehetnek és kell is tenniük, hogy ez ennél kevesebb legyen. Ezen belül az ipari termelői árak átlagban mintegy 8 és fél százalékkal, a mezőgazdasági felvásárlási árak 12-13 százalékkal, az infrastruktúráé 12 százalékkal emelkedik. Mi következik ebből a költségvetésre? 1989-ben az import, a bér és az árliberalizálással, a vállalati előírások egyszerűsítésével nagyot lépünk előre a reform útján. Ezektől a lépésektől — párosulva politikai intézményrendszerünk ugyancsak beindult megújhodásával — nem hosszú idő alatt érezhető eredmények várhatók. Rövid távon azonban ennek kockázata sem csekély. A tervezettet meghaladó import veszélyeztetheti azt a követelményt, hogy az adósságállomány legfeljebb 450-550 millió dollárral növekedhet, a teljesítménnyel nem megalapozott bérkiáramlás fokozná az inflációt. A szabadabb gazdálkodás csak akkor nem veszélyezteti nemzetközi fizetőképességünket, ha a gazdaságban a versenyfeltételek erősítése útján megvalósul a gyorsabb szerkezetátalakulás, ha szigorú, következetes költségvetési és pénzpolitikát folytatunk. A 20 milliárd forint költségvetési hiány ennek a követelménynek még megfelel. Rögtön megjegyzem: még a leggondosabban öszszeállított költségvetés esetén is előfordulhat, hogy a tényleges és a várt folyamatok eltérnek egymástól. Az árak például nagymértékben a vállalati szándéktól és gyakorlattól függenek. Nem lehet azt sem kizárni, hogy a lakosság fogyasztása tér el az előirányzattól. Ilyen és hasonló esetekben a kormánynak rugalmas eszköztárral kell rendelkeznie, hogy a nemkívánatos gazdasági folyamatok befolyásolására alkalmas legyen. Az egyik ilyen eszköz a hitelezés, és ennek keretében a kamatpolitika. Ha az eltérés a vállalati jövedelem-decentralizáció eredményeként a beruházásoknál következik be, akkor elsősorban és alapvetően a termelési támogatások erőteljesebb évközi leépítésével kell a vállalati vásárlóerőt korlátozni. A fennmaradó támogatások általában is a konjunktúra szabályozás eszközének tekintendők a kormány kezében. A jövő évi költségvetés második fő vonása, hogy nem szándékozunk akkora terhet róni a lakosságra, mint az idén, amikor is a fogyasztás 2.5- vagy 3 százalékkal csökkent. A költségvetés mérlegében mutatkozó rést a lakosságot közvetlenül nem érintő kiadások mérséklésével és az előterjesztett variációk szerint eltérő mértékű vállalati jövedelem elvonással tervezzük befoltozni. Harmadszor: a költségvetés tervezett egyensúlyát 1989-ben több változatban, inkább a támogatás csökkentésével, mint az elvonás növelésével teremtjük meg. A Minisztertanács 4 éves támogatás csökkentési programról határozott. Ennek fő törekvéseit, irányát a képviselőknek korábban írásban rendelkezésre bocsátottuk. A piaci viszonyok érvényesülésének egyik legfőbb akadálya ma a sokféle támogatás. Elég a termelői, a felhasználói lánc egyetlen pontján beavatkozni a támogatás eszközével, és az ár már nem képes a termelését a tényleges piaci viszonyoknak megfelelően orientálni. Ha a vállalatok döntési rendszere a torz ár- és jövedelemarányokra épül, a termelési szerkezet a régi marad, vagy rossz iránytű alapján változik. A nagy összegű vállalati támogatáshoz kényszerűen nagy összegű vállalati elvonás tartozik. Az ördögi körből a támogatások mérséklésével lehet kilépni. Ez persze nem fájdalommentes operáció, az ezekhez kapcsolódó feszültségekre már utaltam. A különböző lobbyk érdekérvényesítő hadjáratain túl a helyes mérték meghatározása azért is gondot okoz, mert a támogatások ma már néhány, a lakosság alapvető fogyasztását érintő területre koncentrálódnak, az élelmiszerekre, a közlekedésre, a lakossági energiára, a lakbérekre, az ivóvíz- és csatorna szolgáltatásra, a rubel viszonylatú exportra. Ezek bemutatására három területet emelek ki. Az élelmiszer termeléshez kapcsolódó támogatások az összes támogatásoknak együttesen 40 százalékát teszik ki. 1989-re 9 milliárd forintnyi termelési támogatás megszüntetését tervezzük, ami 5-6 százalékos felvásárlási áremelkedést okoz a már említett teljes felvásárlói áremelkedésen belül. A támogatáscsökkenés egy része nem hárítható át az árakra, mintegy 700 millió forintot hatékonyság növeléssel kell a mezőgazdaságnak ellentételeznie.Azonban így az abszolút mértékben, és a többi termékhez képest relatíve is növekszik az élelmiszerek ára. Az összes támogatásnak mintegy 20 százaléka olyan ágazatokba, vállalatokba kerül, amelyeknél a termelési költségeket a bevételek jelenleg nem fedezik, de tevékenységükre feltétlenül szükség van. Ilyen a MÁV, a szénbányászat, a légi- és vízi közlekedés, a könyvkiadás, a filmgyártás és a moziüzemi vállalatok támogatása. 1989-ben a szén átlagosan 15 százalékos termelői árnövekedésével egyidejűleg a szénbányászat dotációja 4.4 milliárd forinttal csökken. Véget kell vetni a magyar bányászat létbizonytalanságának, érvényt kell szerezni itt is annak az elvnek, hogy csak ott szabad termelni, ahol az még jövedelmező. Ez olyan kiinduló pont lehet, ami egyértelművé teszi az üzemek sorsát is. Ehhez 1989-ben további 2-3 termelő egységet kell leművelni, bezárni, a termelést szüneteltetni. A pénzügyi hidakat a KGST relációban az ottani elszámolási viszonyok fejlesztése nélkül nem lehet megszüntetni. Sajnos ez a közeljövőben nem várható. A támogatások fokozatos és következetes mérséklésével viszont mindenkinek számolnia kell. Más jellegű gond, hogy mivel partnereinknél nincs elegendő olyan termék az előnyünkre bekövetkező cserearány javu-