Országgyűlési napló, 1985. III. kötet • 1988. december 20. - 1989. május 12.

Ülésnapok - 1985-34

2821 Az Országgyűlés 34. ülése, 1988. december 20-án, kedden 2822 lás ellensúlyozására, amit idehaza jól felhasználhatnánk, hitelbe pedig nem szállíthatunk, ezért az export csökkentésére kényszerülünk. Nem árulok el titkot, hogy a döntés következtében néhány, főként gépeket exportáló nagyvállalatunk jövőre nehéz gazdasági helyzetbe kerül. A védelmi kiadások csökkentése is hat erre a folyamatra. A feszültséget növeli, hogy nem egy jelentős súlyú, eddig jóhírű nagyvállalatról van szó. Lesz sok nyílt és nem nyílt levél. Arra kérem Önöket és a közvéleményt, hogy talpraállásunk érdekében legyen közmegegyezés ennek a jövőnket formáló szerkezetátalakításnak a legkisebb veszteséggel való levezénylésében és az ésszerű intézkedések megakadályozását szorgalmazó erőket közösen szorítsuk vissza. Már most tudjuk, hogy a rubelexport pénzügyileg mintegy négymilliárd forintos szigorításával mely vállalatok kerülnek nehéz helyzetbe. Azt kérjük, hogy a túlélésért kilincselés helyett arra legyen elképzelése a vállalati vezetésnek, hogy a profilját hogyan módosítja, az ott dolgozókat hogyan foglalkoztatja, a feleslegessé vált vagyont hogyan értékesíti. Mivel nem a vállalati dolgozók tehetnek arról, aminek most ők is vesztesei, a társadalmi szolidaritás megköveteli, hogy legyen mind a kormánynak, mind az érintett vállalatoknak stratégiájuk továbbdolgozásuk feltételeinek a kialakítására. Ezért is van az, hogy amíg 1988-ban az előző évről áthúzódó 4,2 milliárd forinttal együtt 5,5 milliárd forintot folyósított a Szanáló Szervezet, addig 1989-re csak 3,5 milliárd forint felhasználást tervezünk — 2,8 milliárd forint támogatás mellett. Ezt is jórészt az idei szanálásokból eredő jövő évi kötelezettségek, a mecseki, a tatabányai és a nógrádi szénbányáknak, a Ganz Gépgyárnak nyújtandó kifizetések teszik ki. A piaci viszonyok érvényesülésének alapvető fokmérője az, hogy a jövőben a talpraállás ne állami segítséggel, hanem vállalati önerőből, a szellemi energiák kiaknázásából valósuljon meg. Természetesen a talpraálláshoz, de még az ésszerű felszámoláshoz is pénz kell. Ehhez pedig a piac megmérettetése útján, elsősorban a bankrendszeren keresztül lehet a jövőben hozzájutni. Az 1989. évi költségvetés negyedik fő vonása, hogy az alapvető társadalompolitikai feladatokat ellátó költségvetési intézményeknek a leépülését meg kell állítanunk. Kiemelt fejlesztésekre ily módon nyújtó támogatást kap a közösből az ország jövőjét megalapozó felsőoktatás és kutatás. Jellemző, hogy az egy nappali hallgatóra vetített költségvetési ráfordítás több mint 35 százalékkal növekszik. Ha figyelembe vesszük az árak és atbj emelkedését is, jelentős ez a növekedés. Nagyobb szeletet hasítunk a közoktatásra, az egészségügy és a szociális ellátásra, a bírói és ügyészi szervezetekre, az éveken át hátrasorolt kultúrára is. A védelemre, az igazgatásra és a nem említett területekre adott támogatások reálértéke viszont jelentősen csökken. Külön kiemelem, hogy az oktatásban, az egészségügyben és a közművelődésben dolgozók elmaradt bérszínvonalának, továbbá az ügyeleti és túlóradíjaknak az emelésére jövőre 4,1 milliárdot fordítunk. Az ügyeleti és túlóradíjak már január 1 -tői mintegy 30 százalékkal növekednek. A bérpolitikai intézkedésekre az egészségügyben és a közművelődésben az év első felében, a pedagógusoknál legkésőbb az új tanév kezdetekor kerül sor. Tisztelt Ház! Az 1989. évi költségvetés előzőekben megindokolt 20 milliárd forintos hiányának eléréséhez szükséges intézkedéseket három változatban terjeszti a kormány önök elé. Mindhárom változat az előbbiekben ismertetett összefüggésekre épül, csak a különböző változatokban az intézkedések hangsúlya másutt van és így azok hatása a termelő-szektorokra és természetesen a támogatáscsökkentéssel érintett felhasználó területekre eltérő. A vállalkozási nyereségadótörvény elfogadásával az államháztartási bevételek magas részaránya törvényekkel szabályozott. A kormánynak nincs szabad keze forráshiány esetén, — néhány kisebb külön törvényi felhatalmazástól eltekintve —, a jövedelemcentralizáció növelésére, arról csak Önök dönthetnek. Ezért terjeszti elő választható megoldásként a lakásfinanszírozási alaphoz való hozzájárulást, az állami vagyon utáni részesedést, a vállalkozások 1989. évi eredménye után fizetendő kiegészítő adót. A Lakásfinanszírozási Alap, mint ahogy az a nevéből is következik, csupán finanszírozási konstrukció, a múltban keletkezett aránytalanságok áthidalására szolgál. Ettől a lakáscélokra elosztható állami forrás nem lesz több. Jelenleg 280 milliárd forintnál nagyobb a kedvezményes kamatozású lakáshitel-állomány. A lakosság által fizetett és a piaci kamatláb különbözetéből adódó, 1989-ben már 4243 milliárd forint kötelezettség a költségvetést kiemelkedő mértékben terhelné. A Lakásfinanszírozási Alaphoz való hozzájárulásnak az a szerepe, hogy a tehervállalást a költségvetés és a vállalatok között megossza. A célszerű persze az lenne, ha ezt a kedvezményezettek térítenék meg, de erre nem találtunk módot. A javasolt megoldás a jelentkező terheket, az alapba történő közvetlen befizetés révén, részben a vállalatokra hárítja. A Lakásfinanszírozási Alap terhe mindhárom változatban 57 milliárd forint, s mindhárom változatban forrása a lakossági betétek kamatai után fizetendő mintegy kilencmilliárd forint személyi jövedelemadó és várhatóan hatmilliárd forint értékpapír-kibocsátás. Az első és harmadik változatban a gazdálkodók ráfordításaik között elszámolva az előző évi nyereségük 16 százalékának, számításaink szerint mintegy 30 milliárd forintnak megfelelő hozzájárulást, a költségvetés pedig 12 milliárd forintot fizet az Alapba. Ezekben a számokban már figyelembe vettük, hogy az első lakáshoz jutó fiatalok lakástámogatására 400 000 forintot, összességében négy-ötmilliárd forintot a vállalatok visszatarthatnak. Ez az eddig elképzelthez képest többletforrás lenne a lakáspiacon. A második változatban a Lakásfinanszírozási Alaphoz a gazdálkodók közvetlenül nem járulnak hozzá. A költségvetés terhelése 42 milliárd forint és