Országgyűlési napló, 1985. III. kötet • 1988. december 20. - 1989. május 12.

Ülésnapok - 1985-36

3039 Az Országgyűlés 36. ülése, 1988. december 22-én, csütörtökön 3040 ország költségvetését és lényegében döntöttünk a pénzek elosztásáról. Most, a költségvetés elfogadása után nem kevesebbről mint 60-70 milliárd forintról kellene újra döntenünk. Érezhető ez a logikai bukfenc, amit tanulságképpen valamennyiünknek úgy fogalmaznék meg, hogy ennek mégegyszer nem szabad előfordulnia. Itt is be kell tartani azt a logikai sorrendet, amely logikai sorrend alapján, megnyugtató költségvetési vita után, megnyugtató módon lehet a költségvetésről a törvényt meghozni. Ebben a kényszerhelyzetben nagyon nehéz volt az egyes felmerült jogos képviselői javaslatok felett dönteni. Éppen ezért bizonyos kompromisszumokat kellett kötni, amire még szeretnék visszatérni. Mindenekelőtt szeretném ismertetni, hogy a bizottság megerősítette a kormánynak a B variációra tett javaslatát. Értelmezhetnénk úgyis, hogy automatikusan egy sor más, ehhez kapcsolódó képviselői jogos, vagy kevésbé jogos javaslat fölött is kimondtuk a döntő szót. Mégis mielőtt még erre rátérnék, szeretném ismertetni harmadik döntésünket. Ez pedig a nyugdíjasok küszöbértékével kapcsolatos. Tizenkét igenlő szavazattal és egy tartózkodással a 108 ezer forintos küszöbértéket fogadta el a bizottság. A harmadik kérdéskörben azokat a képviselői egyéb javaslatokat tárgyaltuk, amelyek a 60 ezer forintos küszöbre, a 72 ezer fontos küszöbre való emeléssel, a lineáris adóztatással, a kétgyermekesek támogatásával voltak kapcsolatosak. Mindezeket a javaslatokat, elgondolásokat a bizottság nagyon pozitívnak ítélte, értékelte, de a kialakult helyzetben, amelyre már az előbb utalást tettem —, úgy döntött a bizottság az előterjesztő képviselőkkel egyetértésben — nyugodtan fogalmazhatok így: egyetértésben —, hogy ezeket a javaslatokat nem utasítjuk el, hanem tavasszal, vagy jövő év első félévében sorra kerülő adótörvények koncepcionális vitájánál tűzzük napirendre, ezekre akkor térünk vissza, hozzuk majd a parlament plenáris ülése elé döntésre. Szeretném tehát megnyugtatni azon képviselőtársainkat, akik ezeket a javaslatokat tették, hogy ezek a javaslatok nem sikkadnak el, az ad hoc bizottság ezeket napirenden tartja, és amikor az adótörvények koncepcionális vitája napirendre kerül, akkor fogunk ezekkel a javaslatokkal érdemben foglalkozni. A következő kérdés, amelyre vissza kell térnem, az a különböző, itt felvetett pótlékoknak az ügye. Ezzel kapcsolatban is a bizottságnak az volt az álláspontja, hogy most nem lehet ezek fölött érdemben dönteni. A bizottság úgy ítélte meg, hogy ezeknek a pótlékoknak az ügyét is a jövő évi adótörvények koncepcionális felülvizsgálatánál, tárgyalásánál, majdan döntésénél kell figyelembe venni. Kérem a tisztelt országgyűlést, hogy az ad hoc bizottságnak ezt a jelentését szíveskedjék elfogadni és szavazatával megerősíteni. Köszönöm figyelmüket. (Taps.) ELNÖK: A felszólalásokra és az ad hoc bizottság rendkívüli ülésén elhangzottakra kérem dr. Villányi Miklós pénzügyminiszter elvtárs válaszát. Dr. VILLANYI MIKLÓS: Tisztelt Országgyűlés! A vitában elhangzott javaslatokra mindössze két megjegyzést szeretnék tenni. Az egyik. Többen javasolták, hogy az adótáblát ne a nomináljövedelmek növekedéséhez, hanem az infláció mértékéhez igazítsuk. Ezt elvileg hibás felvetésnek tekintem. A vitában ugyancsak elhangzott más képviselői megoldásokkal, leginkább Nagy Sándor fejtette ezt ki, az adótábla, a reáljövedelmek, az infláció alakításának eszköze a gazdaságirányítás, a kormány és az Önök kezében is. Olyan helyzetben, amikor az egyensúlyi követelményeket, egyensúlyi helyzetünk, a reálbérek és a reáljövedelmek csökkenését teszi szükségessé, az inflációhoz igazított adótábla lényegében ezt a célt lehetetlenné tenné, hiszen egyértelműen ez esetben a nulla reálbér, reáljövedelem kialakulása mellett döntenénk. Ez persze fordítva is igaz, s remélem, hamarosan eljutunk oda, hogy reálbér-, reáljövedelem-növekedést tervezhetünk, és ez esetben ennek megvalósítási eszköze is lehet az adótábla, amikor a nominájövedelmeknel nagyobb mértékű engedményt is lehetővé tesz. Másik megjegyzésem: többen javasolták a lineáris adót. Ezzel kapcsolatban a bizottság állásfoglalását Gágyor Pál képviselő ismertette. Szeretném elmondani azt a véleményemet, ezt elvileg is hibás javaslatnak tekintem, megítélésem szerint nem lenne összhangban egy jövőre is egyértelműen alkalmazandó liberalizációra, piaci hatásokra épülő gazdaságirányítási rendszerünknek. Világos, egy ilyen gazdasági modell a vállalkozásra, a vállalkozói szabadságra épül, ez óhatatlanul vagyoni differenciálódással, jelentős jövedelem-differnciálódással jár, hiszen ezzel van összhangban egyébként a teljesítményelv — mindannyiunk által indokoltnak tartott — érvényesítése. Ugyanakkor azonban meggyőződésem, hogy egy szocialista társadalomban, különösen ennek a jövedelem-differenciálódásnak a társadalmi béke érdekében meghatározott befolyásolására van szükség és ennek a kialakuló rendszerünkben úgyszólván lassan egyedüli eszköze, ha megvalósítjuk a bérliberalizálást, ez tulajdonképpen a személyi jövedelemadó rendszere lesz. Ezért ennek elvetése egész jövőbeni irányításunkból a jövőbeni szocialista elosztási rendszerünket kérdőjelezheti meg. Többen felvetették az adó teljesítmény visszafogó jellegét, elsősorban prémiumok, túlórák, pótlékok, más, béren kívüli jövedelemrészek lineáris, úgynevezett forrásadóztatását. Ezzel kapcsolatban is elhangzott a bizottság mostani állásfoglalása. Mi is úgy gondoljuk, hogy ezeket alapvetően a jövő évi felülvizsgálás keretében szükséges újra munkaasztalra tennünk, hozzátéve azonban azt is, hogy ezek ésszerű teljesítményelvvel arányos megvalósítását továbbra is alapvetően egy ésszerű bérrendszer keretében tudjuk elképzelni. Elhangzott olyan javaslat, hogy az induló adókulcsot 17 százalékról 15 százalékra csökkentsük, és egyidejűleg a két legfelső sávban egy-egy százalék-