Országgyűlési napló, 1985. III. kötet • 1988. december 20. - 1989. május 12.

Ülésnapok - 1985-36

3035 Az Országgyűlés 36. ülése, 1988. december 22-én, csütörtökön 3036 szer már a személyi jövedelemadó-törvény alap­törvényének tárgyalása során 1987 szeptemberé­ben is fölmerült. Akkor az volt a pénzügyminiszte­ri expozéban az összegszerű megjelölés, hogy mint­egy 250 millió lenne az a többletkiadás, ami a 120 ezer forintos küszöbhatár bevezetése során felme­rülne. Nehezen tudom elképzelni még a Statisztikai Hivatal által adott adatok birtokában is, hogy ez a 250 milliós összeg 1988 decemberére milliárdos, másfél, közel két milliárdos nagyságrendű összegre nőne föl. A másik kérdés, hogy a magas nyugdíjat preferál­ja vagy az alacsony nyugdíjat. Itt két kérdést kell ismét megvizsgálni. Tulajdonképpen mi a magas nyugdíj? Mert azok, akik ezelőtt 10-12 évvel 4000 forintos irigyelt nyugdíjjal nyugdíjba mentek, azok ma az alkalmazott és teherbíróképességünknek megfelelő kiegészítések ellenére lassan a létmini­mumhoz közeleső nyugdíjat tudnak magukénak nevezni. Nehéz dolog tehát különbséget tenni a nagy nyugdíj és a kis nyugdíj között. Amikor vál­tozatlanul javaslom a bizottság előterjesztésének el­fogadását, akkor elsődlegesen a kisebb nyugdíjat él­vezők érdekében szólok, mert nem kevés pl. az or­szágban azoknak a száma, ahol a nem dolgozó fele­ség nyugdíjat nem élvezve, korábban gyermeket nevelt és ma egy nyugdíjból kell kettőjüknek megél­ni. Itt a nyugdíjas arra kényszerül, hogy a kiegé­szítő jövedelmét megszerezze. Ennél pedig egy 4­5000 forintos jövedelemküszöb átlépése már az adópreferenciát jelentené. Végül engedjék meg, hogy hivatkozzam arra is, hogy nem lehet különbséget tenni az aktív dolgo­zók és a nyugdíjasok között, mert a nyugdíjasokra hiába mondjuk, hogy nyugdíjuk adómentes. A nyug­díj mellett szerzett jövedelemnek az illető progresz­szióba történő besorolása indirekt módon a szép megfogalmazás ellenére közvetetten adókötelessé te­szi a nyugdíjat is. Ezt bárhogy szépítjük, ez mate­matikai tény és nem lehet az ellenkezőjét bizonyí­tani. Ténylegesen az ideális állapot mégis az lenne, de nem tudjuk pillanatnyilag teljesíteni, hogy a nyugdíj úgy legyen adómentes, hogy a mellette eset­leg szerzett jövedelem ugyanúgy adózzon, mint a más állampolgár által ávezett jövedelem. Ebben az esetben beszélhetnénk arról, hogy van-e különb­ség a nyugdíjas és az aktív dolgozó között. Tisztelt Országgyűlés! Folytathatnám még az érveket és az ellenérveket. Úgy érzem azonban, hogy az érvek erősebbek a serpenyőben, mint az ellenérvek, ezért én azt kérem önöktől, hogy azt a kérdést, amit már 1987 szeptemberében is szavazás­ra tettünk, és ha megnézik — nem akarom felol­vasni — az akkori jegyzőkönyvet, mely pontosan tükrözi a szavazás módját és helyzetét, az is kétsé­ges, hogy vajon akkor a parlament ebben a kérdés­ben milyen módon döntött és az a döntés a jegyző­könyvben megfelelően tükröződik-e? Ezt a kérdést most jó volna lelkiismeretünk és pénztárcánk szerint eldönteni. És itt vagyok most nehéz helyzetben. És ez skirozofrén tudathasadás. Mert tagja vagyok az ad hoc bizottságnak és tagja vagyok a jogi bizott­ságnak. A jogi bizottságban én terjesztettem elő a 108 ezer forintot, élve a megfontolt, mérsékelt, pénz­tárcánkhoz is, az állam budget-jéhez is esetleg igazodó megoldást javasolva. Mint az ad hoc bizottság tagja azonban egyetér­tettem, megszavaztam az ott elhagzott 120 ezer forin­tot, az ott elhangzott érvek hatására. Nem hozhatom azonban a parlamentet — és itt a jogász beszél belő­lem — abba a helyzetbe, hogy a két véglet között kelljen választani, mert ez könnyen a pozitív végletből esetleg a negatív véglet irányába szóló döntést ered­ményez. Ezért nekem az a kérésem, mindhárom, il­letőleg most már mind a négy variáció kerüljön sza­vazásra, döntsünk legjobb lelküsmeretünk szerint úgy, hogy ennek a rétegnek tényleg adjunk valamit, ami megsegíti abban, hogy díját valóban díjnak érez­ze. Köszönöm türelmüket. (Taps.) ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Erről az elnöki pulpitusról elhangzott már az, hogy kérjük az önök, képviselőtársak, az országgyűlés segítségét, figyel­mét egy viszonylag bonyolult, nagy érdeklődést ki­váltó témának a lezárása során. A személyi jövedelem­adóról szóló törvény módosítása az elhangzottak alapján, eddigi munkájuk során és a sajtó szerint is nagy érdeklődésre tart számot, ezért szeretnék ismét élni ezzel a kollegalitással. Erről a helyről nincs jogom kritikát gyakorolni az ad hoc bizottság fölött, de azt hiszem, nyugodtan elmondhatjuk, hogy az a viszonylag rövid és kurta jelentés, amit az ad hoc bizottság írásban előter­jesztett, az itt elhangzottak szerint nem teljesen ki­elégítő, s az elhangzott javaslatok, vélemények való­ban olyan meggondolandó témákat tartalmaznak, amelyeket érdemes megtárgyalni. Belemehetnék, én is most ügyrendi dolgokba, nevezetesen, hogy most hangzanak el javaslatok, s meg lehetne szavaztatni, hogy egyáltalán foglalkozzunk-e vele. Nem teszem, azért nem teszem, mert tudom azt, hogy képviselő­társaim nem tudatlanságból vagy renitenskedésből tették ezeket a javaslatokat, hanem éppen a válasz­tói találkozókból fakadó személyes élmények alap­ján. Ezért azt javaslom, hogy az ad hoc bizottság, a javaslattevő képviselők és természetesen a miniszter elvtárs is egy külön rendkívüli ülést tartsanak, ahol ezeket tárgyalják meg. Nevezetesen azt a hat javas­latot, amely az ad hoc bizottság felvetéseiből fa­kadnak és ne haragudjanak, ha elmarasztalom őket, mert a szavazás során ezekre vissza kell majd térni. De az első, amivel foglalkoznunk kell, az A és a B­változat sorsa, tehát az adótáblázatok. A második téma pedig a nyugdíj és az egyéb jövedelmeknek az alsó határa, ami most már több variációs: 100 ezer a kormány részéről, 120 ezer az ad hoc bizottság ré­széről, 108 ezer Horváth képviselőtársam, illetve a jogi bizottság és most már Nagy Sándor képviselő­társam mondta a 102 ezret. Ezt azért kell majd figyelemmel kísérnünk, mert lehet, hogy a bizottságnak újabb álláspontja lesz eb­ben az ügyben. Uram bocsa, még az is lehet, hogy a

Next

/
Thumbnails
Contents