Országgyűlési napló, 1985. III. kötet • 1988. december 20. - 1989. május 12.

Ülésnapok - 1985-36

3019 Az Országgyűlés 36. ülése, 1988. december 22-én, csütörtökön 3020 két legfelsőbb sávban egy-egy százalékkal emelkedjen az adókulcs. Köszönöm a figyelmüket. (Taps.) ELNÖK: Morvay László képviselőtársunk felszólalása következik a budapesti 33. számú választókerületből. MORVAY LÁSZLÓ: Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Immár másodikként kezdem úgy a felszólalásomat, hogy milyen remekül fogalmazta meg tegnap Kállai Ferenc képviselőtársam azt a jellemvonást, amely többször felmerült napjainkban. A parlamenti viták során a beolvasó stílust. Engedjék meg, hogy elhatároljam magam ennek a gyanúnak az árnyékától is. A magam részéről a kölcsönös érdekek tiszteletben tartása mellett együtt kívánok dolgozni, természetesen vitázni a kormánnyal. Ha felszólalásom mégis kissé nyersnek tűnik, kérem, tudják ezt be műszaki beállítottságomnak és annak, hogy választóim észrevételeit szűrés näkül kívánom önök elé terjeszteni. Valamint azt a tényt is, hogy az ülésszak harmadik napján közel ötvenedikként felszólalva óhatatlanul ismétlésekbe kell hogy bocsátkozzam. Tisztelt Országgyűlés! Kedves Képviselőtársaim! Engedjék meg, hogy néhány percben szűkebb hazámban, a főváros XI. kerületében élő választópolgáraim mindennapos problémáit tárjam önök elé. Teszem ezt azért is, mert meggyőződésem, hogy gondjaik nem elszigetelten egyediek, hanem bármelyik képviselőtársam munkaterületén megfogalmazódhatnának ugyanilyen gondolatok. Hozzászólásom nem korlátozódhat csupán a magánszemélyek jövedelemadójáról szóló 1987. évi VI. törvény módosításának témaköréhez, hiszen óhatatlanul együtt kellett vizsgálnunk ezt a kérdést a költségvetéssel vagy a külföldiek magyarországi befektetéseiről szóló törvényjavaslattal. így azt kérem, hogy az alaptémát esetemben csak ürügynek fogadja el részemről a tisztelt Ház. Kedves Képviselőtársaim! Előre szeretném bocsátani, hogy a felszólalásomra készülve a személyi jövedelemadó tervezett módosítását azokkal beszéltem meg, akiket leginkább érint: A kis- és közepes keresetű aktív dolgozókkal, kisvállalkozókkal, kisiparosokkal, azok minden szintű vezetőivel, valamint nyugdíjukat kiegészíteni kényszerülő idősebb, szolgáltató kisiparosokkal. A tervezett változtatást általában nem tartják lényegesnek. Bár csökkent az adósávok száma, érdemleges elmozdulás az adókulcsoknál nem történt. Bizonyos mértékig követi a módosítás a tervezett 6 százalékos reálbércsökkentést, de teljesen figyelmen kívül hagyja a prognosztizált 14-16 százalékos inflációt. így a tervezett inlfáció következtében az úgynevezett adómentes, nulla százalékos sáv devalválódik, holott a leglényegesebb feladatunk a kis jövedelműekre gondolva a nulla százalékos sáv értékállandóságának feltétlen biztosítása lenne. Megítélésünk szerint a 150 ezer forintos sávig még mindig feleslegesen sok rövid tartomány van. így a tervezet szerinti adótáblák a teljesítményviszszatartó hatást nem küszöböli ki. A bérszabályozási kötöttségek oldásával részben valóban kompenzálhatok a sávugrások. De nem feledkezhetünk meg a mellékjövedelemre való általános rászorultságról, és arról sem, hogy erre nemcsak az adóalanynak, hanem a népgazdaságnak is szüksége van. Figyelembe véve, hogy a jövedelmek az infláció és a mellékkeresetekre utaltság következtében felfelé mozdulnak el, valamint azt a tényt, hogy az alacsonyabb jövedelemszintnél az A- és a B-változagok között sehol nem \ nagyobb küszöbönként az eltérés 1000 forintnál, az adómegtakarítás csak jelképes és gyakorlatilag alter- ; natívak kimunkálása és beterjesztése a pénzügyi kormányzat részéről csak nemes gesztusnak fogható fel, érdemi elbírálást alig igényel. Tisztelt Országgyűlés! Mivel e témákkal túlzsúfolt ülésszakon nem tartom kollegiálisnak a többszöri szókérést és ezzel mások lehetőségének a korlátozását, óhatatlanul abba a hibába kell, hogy essem, hogy a tárgyalt napirendi pontnál érintsek más napirendben rögzített olyan témákat, amelyek szervesen kapcsolódnak a tárgyalt törvényjavaslathoz. Szeretném előrebocsátani, hogy nagyra értékelem azokat az érőfeszítéseket, amelyeket a pénzügyi kormányzat, a Pénzügyminisztérium fejt ki a gazdaság pénzügyi egyensúlyának megtalálása érdekében. De a mikéntjével és a hogyanjával már nem mindenben tudok azonosulni. Nehezményezem, hogy a Pénzügyminisztériumot mi magunk 1. számú főszereplővé léptettük elő az elmúlt időszakban, — gondolom, nemcsak engem foglalkoztat ez a gondolat, sajnos egyre inkább éjszakai alvás helyett is —, hogy törvények garmadát tárgyaljuk és szentesítjük. Soha nem látott mennyiségben kerül a parlament elé a költségvetés-centrikus pénzügyi, adókivetési, pénzelvonási, pénzátcsoportosítási, szabályozó, büntető, de mindig elvonás-szemléletű törvény. És az sem bennem merült fel elsőként és egyedül, hogy a pénz becsületét magasan a munka becsülete fölé helyeztük és helyezzük most is. Nemcsak az én választóim követelik, úgy hiszem, hogy a parlament végre beszéljen a munkáról, munkahelyek létesítéséről, beruházásokról, fejlesztésekről, amelyek az újratermelés alapfeltételeit biztosítani tudnák. A javakat majd csak akkor osszuk és szorozzuk, ha már megtermeltük. Azokkal értek magam is egyet, akik felszólalásaikban annak adtak hangot, hogy minél előbb a termelésnek, a munkának kell elsődleges szerepet kapni, mert alapvető követelmény a termelő infrastruktúra megléte és működőképessége. Ha elsődlegesen bármilyen adó révén a költségvetés igényét kívánjuk kielégíteni, nem jut elegendő forrás az értéktermelő befektetésekre, így a jövőbeni költségvetési bevételek forrása meg sem teremtődik. A szabályozásnak tehát a bővített újratermelést kell ösztönöznie, ügyelve arra, hogy a befektetések hatékonyak legyenek, és a költségvetés a realizálódó többletnyereségből jusson a szükséges bevételéhez.