Országgyűlési napló, 1985. II. kötet • 1987. szeptember 16. - 1988. november 26.

Ülésnapok - 1985-32

2673 Az Országgyűlés 32. ülése, 1988. november 25-én, pénteken 2674 felől van az A-, és másfelől van az A-variáció. Nem tévedtem. Fenémé Eke Katalin képviselőtársamnak adok igazat. A B ugyanis olyan optimista mérlegelképzelést tartalmaz, ami hihetetlennek tűnik. Jó lenne, ha nem esnénk olyan hibába, hogy a szerencsés véletlenek összejátszását, a világpolitikai konjunktúra hatását saját gazdasági eredményünknek könyvelnénk el. Ha ez nem kerüli el figyelmünket, akkor a B hihetetlen, tehát marad az A. Ez leírja, hogy liberalizálni kell az árat, a bérmechanizmust és az importot. Tekintve, hogy ezt a vállalatok régóta akarják, jó doíog. Ugyanakkor ez az anyag leírja, hogy azért lesznek kötött árak, mindent megtesznek a vásárlóerő szabályozására, hitelszűke lesz, csökken a szovjet import, csak a gépimport nő, és megmarad a szaldószabályozás. Ezt én csak korlátozott liberalizmusnak tudom nevezni, vagyis az A és a B megint csak egy. És ennek az öszvérnek még az a kockázata, hogy hatására elromlik a fizetési mérleg, és felgyorsul az infláció. Ezt az anyag maga írja. Ez a liberalizációs program a vállalatok mozgásterét növeli, de ezzel az államnak további teendője nincs. Lenne azonban két terület, amiről eddig nem sokat mond. Ez a fizetési mérleg és az infláció. A vállalati mozgásteret bővítő liberalizációs programot nem állíthatjuk szembe a fizetési mérleg javításának követelményével. Vagyis a fizetési mérleg javításának követelménye, ami a kormányzat dolga, nem állítható szembe a vállalati mozgástér bővítésével. A kettő egymásra épültsége nevezhető csak gazdaságpolitikának. A liberalizáció csak eszköz, amelynek révén a vállalatok jobban termelnek, nőhet az adóbevétel, növekszik a verseny, az export stb. Tehát ez szabályozás, de nem gazdaságpolitika. A kormányzatnak olyan programot kellene kidolgoznia, ami hosszabb távra garantálja a gazdaságpolitikát, amivel javítja a fizetési mérleget és stabilizálja a költségvetés helyzetét. Ez ugyanis az ő dolga, és minden eszköz az ő rendelkezésére áll. Fognia kell a költségvetést, szabályoznia a hitelszférát és a pénzkibocsátást. Ennek a gazdaságpolitikának egyik kulcsa tehát a költségvetés kézben tartása. Arról már volt szó, hogy az adórendszer bevezetésének szükségszerűségét nem vitatva, sajnos olyan adórendszert vezettünk be, ami az inflációt gerjeszti, ami mérhetetlenül megnövelte a kamatokat, és ezzel a költségvetési kiadásokat is. Hibás körbe kerültünk, ami újabb magas adókkal és magas alapokkal jár. Ezt a folyamatot a támogatások csökkentésével és egyidejűleg a személyi jövedelem-adósávok megváltoztatásával, a progresszió csökkentésévei vissza kell fordítani. Ugyanez igaz a többi adóra is. Somogyi miniszter szavai nem győztek meg. Mélységesen nem értek egyet azzal, hogy a vállalatokat terheljük a lakásalappal. Ez ugyanis nem oldja meg a lakáshelyzetet, s mivel költségként elszámolható lesz, ismét csak az inflációt fogja gerjeszteni, és ráadásul elegáns megoldás arra, hogy az adórendszeren kívül terheljük valamivel a vállalatokat. E terület gondjait a törlesztések gyorsításával, vagy előtörlesztés esetén azok elengedésével, lakbéremeléssel, illetve a lakáshoz jutók, és nem a lakások támogatásával kell megoldani. Természetesen mindezeket a jövedelmi és családi helyzet függvényében erőteljes progresszióval. A kérdésekhez szorosan kötődik, hogy az államháztartás fő terheit hordozó szféra az elkülönített alapokban van elrejtve. Ezért az elénk kerülő számok sohasem tükröződik az államháztartás egész helyzetét, mindig csak egy-egy szeletét. Ez hiteloldalról is gond, mert a nagyberuházások elszívták és szívják a hitelt, így a hitelek fő felhasználója az állam. Míg a gazdaságpolitika fő eszköze a hitelmegszorítások gyakorlata lenne, addig tulajdonképpen a vállalati szférában alig van hitel. Ezt az állam, vagyis a pénzügyi kormányzat a költségvetésen kívül elfogyasztja. Ugyanez a helyzet a külföldi adóssággal. Korábban azt írtam, hogy ennek vannak láthatatlan felelősei és láthatatlan számai is. Most azt mondom, hogy láthatatlan számai nincsenek, csak erről szóló csepegtetett információk. Attól félek, hogy tulajdonképpen a költségvetés is ezeknek a kezében van, vagy a későbbiekben lesz. Talán eljött az ideje annak, hogy a külföldi adósság, az újabb hitelek, az elkülönített alapok, a nagyberuházások és a hitelfolyamatok egészét feltárjuk és ellenőrzésünk alá vonjuk, hogy megértsük az elénk tárt költségvetés igazi hiányforrásait. A bizalmat csak őszinteséggel nyerhetjük el, és erre már nincs sok időnk. Köszönöm. (Taps.) ELNÖK: Most a 25. felszólaló következik: dr. Moldvay István, Szabolcs-Szatmár megye, 9. körzet. DR. MOLDVAY ISTVÁN: Tisztelt Országgyűlés! Az 1987 szeptemberében elfogadott kormányprogramnak, majd az 1988-as népgazdasági tervnek elfogadása után én is azt gondoltam, hogy társadalmi-gazdasági téren az előrelépésnek kézzel fogható jeleit fogjuk látni. Igaz, hogy választópolgáraimmal együtt én Budapesttől 300 kilométerre élek. Az elmúlt évben nagyon sokszor voltam a fővárosban. De ennek sem odahaza, sem útközben semmilyen jelét nem tapasztaltam. Sőt a vállalatok, a közösségek, az állampolgárok nagy része nehezebb, kilátástalanabb körülmények között él és dolgozik, mint egy évvel ezelőtt. Hangsúlyozom ezt akkor is, ha a tervhivatal jelentése szerint — idézem — ,,a gazdaságpolitika főbb célkitűzéseinek többsége, a terv számszerű irányzatainak nagy része megvalósul, illetve megközelíthető". Mindenki tudja: az embereket elsősorban nem a hivatalos statisztikai adatok érdekük, egyéni tűrő- és türelmi képességük tapasztalataikból és érzéseikből fakad. És kérdem is a tisztelt Házat, hogy milyen népgazdasági tervet fogadtunk mi el, ha az majdnem teljes megvalósítása esetén is ennyire volt elegendő. Engedjék meg, hogy a hétköznapi életből vett néhány konkrét példán keresztül reagáljak a tájékoztatóban és az expozéban elhangzottakra. Előrebocsátom, hogy elsősorban agrár-szemüvegen keresztül, a falu szemszögéből, hiszen ott élek és dolgozom. Igaz, ezt már előttem három nagyon szenvedélyesen megtették.