Országgyűlési napló, 1985. II. kötet • 1987. szeptember 16. - 1988. november 26.

Ülésnapok - 1985-32

2663 * Az Országgyűlés 32. ülése, 1988. november 25-én, pénteken 2664 övékén gazdálkodtak továbbra is, csak közösen. Mára felborult minden. A tag nincs érdekeltté téve a nyereségben, kevésbé érzi, hogy vállalkozó, és még kevésbé, hogy tulajdonos. Nemcsak azért van ez így, mert ezt a földet legfeljebb az apja, netán a nagyapja vitte be a közösbe, ő akkor még meg sem született és nincs kötődése. Hanem a szövetkezeti demokrácia címszó alatt öltük ki belőlük ezt a szellemet. Javaslom, hagyják dönteni a téeszt ezekben a kérdésekben, eléggé érett a magyar paraszt ahhoz, hogy józanul el tudja dönteni, hogy a sajátjából mennyi kell a napi megélhetéséhez és mennyi jövője megalapozásához. Ne döntsenek helyettünk az ötödik kerületben, mert nem hiszem, hogy ott jobban tudnák, mint mi. (Taps.) És végül nem ez szolgálná-e legjobban a nép érdekét? Hisz ha minden vállalat és szövetkezet csak anynyit tenne, hogy nyereségesen gazdálkodva biztos megélhetést nyújtana dolgozóinak, nem kellene sem az országgyűlésnek, sem a kormánynak, hogy főjön a feje, mit tegyen, hogy ebből a mély árokból a gazdaságot kivezesse. Az állattenyésztésben 1989-től bevezetni szándékozó takarmányárak és felvásárlási árak pár éven belül megpecsételik az ágazat sorsát. Ha a fehérjével, de egyáltalán az abrakkal úgy kényszerülünk bánni, mint ahogy azt hozzá nem értő emberek ránk kívánják kényszeríteni, a hosszú évek alatt drága pénzen előállított nagy genetikai értékű állatok genetikai képességét nem tudjuk kihasználni. És ez lesz az igazi pazarlás. Parlagi fajtának alkalmas takarmánnyal akarjuk a világszínvonalú termelésre képes fajtákat és hibrideket takarmányozni, és azokkal világszínvonalú végterméket előállítani. Hát ez az abszolút lehetetlen. Hibás az érdekeltségi rendszere is az állattenyésztésnek, hisz egyoldalúan a végtermékre orientál, a tenyésztésre nem áldoz. Ennek kárát állatfajtól függően 2 és 5 év múlva fogjuk látni. Már nemcsak az állattenyésztő nem vesz minőségi tény észanyagot, hanem a növénytermesztő sem áldoz annyit a jó vetőmagra és a műtrágyára, mint korábban. Ez az út képviselőtársaim a lejtő felé vezet. Ha nem állítjuk meg, évek múlva nagy állami pénzen, kínkeservesen fogjuk csak ismét elérni a mezőgazdaság mai színvonalát, és addig a világ már rég áthalad fölöttünk. Tisztelt Országgyűlés! A parasztság békés osztály, teszi a dolgát. Tette ezt a történelem során mindig, össze csak nagyritkán, végső elkeseredésében fogott. Ezzel a békés mentalitással ne éljen vissza a vezetés, mert nem erkölcsös. Nem sikk hosszú évek óta ebben a hazában parasztnak lenni. Munkája leértékelődött, ennek kapcsán ő is. Ma a földből, de különösen a gyengébb minőségű földből nem lehet megélni. Szomorú dolog, hogy abból kell megéljünk, amihez nem értünk: cipőfelsőrész-készítés, varrás, vasöntés, csavar gyártás. Természetesen nem leértékelve ezzel egy jól megválasztott kiegészítő tevékenység szerepét a szövetkezetben. Talán van ez azért is, mert Erdei Ferenc és Fehér Lajos óta nincs, aki próbálkozásai ellenére hasonló eredménnyel tudta volna képviselni a parasztság érdekeit. Ha a nép bizalmát és támogatását akarjuk egy új gazdaságpolitikához, valamint pénzét is mint adót, nem szabad őket megnyomorítani. Ugyanez vonatkozik a perspektivikus vállalatokra is. Érett a magyar nép arra, hogy felmérje a helyzetet, tiszteli és félti az elért eredményeket. Ezért hajlandó is áldozatokat vállalni. Tudja azt is, nagy vívmányunk: a sok gond mellett viszont van mit ennünk. Merthogy nincs elég építőanyag, vagy fagyasztóláda, netán színes-tévé, megszoktuk. De tisztelt országgyűlés, mi lesz, ha ennivaló nem lesz? Azt mindannyian tudjuk, mert üres gyomorral hinni a szebb jövőben nehéz. Jövőnkhöz az kell, hogy a kormány ne csak az elvonásokban lássa a kivezető utat, hanem adjon szabadabb gazdálkodási lehetőséget. Nyugodt szívvel csak akkor tudok majd a téli ülésszakon a költségvetés-tervezetre igennel szavazni, ha az általam most felvetett gondok megoldásának a szándékát abban felfedezni vélem. Köszönöm a türelmüket. ELNÖK: Következik dr. Hellner Károly, Budapest, 32. választókörzet. DR. HELLNER KÁROLY: Tisztelt Országgyűlés! Huszonvalahányadik hozzászólónak nehéz újab mondani ennél a napirendi pontnál. Tulajdonképpen én voltam az, aki kérte a tisztelt Elnökünket, hogy inkább a második napra soroljon, mert a témát szó nélkül nem hagyhattam, viszont kíváncsi voltam, hogy változik-e a kormányzat, és a képviselők évek óta megszokott párbeszédének lényege. Ugy tekintem, hogy nem. Az ilyen párbeszédet szokták egyes helyeken - hogy finoman fogalmazzak — nagyothallók párbeszédének nevezni. A kormányt gúzsba kötik a külső adósságszolgálat és a túlméretezett hazai költségvetési rendszerünk kötelékei, megáldva a gyenge vagy közepes jövedelemtermelő képességű vállalkozói szférával. A vállalkozói szférát gúzsba kötik a kormányzat görcsös ragaszkodása bizonyos megoldási módszerekhez. S folyik az egymásra mutogatás. Miközben egyre csúszik lejjebb az egészségügy, az oktatás, és főként az életszínvonal. Vannak rétegek, amelyek tudnak ellene tenni, de a nagyobb rész, a nyugdíjasok, a fiatalok, a sokgyermesek egyre inkább tehetetlenek. Különböző bizottsági üléseken, itt a plenáris ülésen sem tudunk újat mondani, amit jelez, hogy Hoós és Villányi elvtársaknak, s párbajsegédeiknek, akik a páholyokban figyelik a vitát, sem kell különösebben jegyzetelniük, elég ha csak a megfelelő érvekhez egyegy strigulát húznak, hiszen ők is kívülről fújják, hogy mely szakma, ágazat, megye, gazdálkodási érdekszféra képviselője mit fog mondani. A stabilizációs program tárgyalásánál a hangulat, különösen Grósz elvtárs záróbeszédénél, eufórikusként volt értékelhető, mely görög szó, az idegen szavak szótára szerint fokozott, megokolatlan jókedvet, kellemes közérzetet jelent, amelyet valamilyen idegbaj vagy gyógyszer, kábítószer, illetve méreg okoz. Hogy ez esetben melyik a helyes kifejezés az okozat-