Országgyűlési napló, 1985. II. kötet • 1987. szeptember 16. - 1988. november 26.

Ülésnapok - 1985-32

2653 Az Országgyűlés 32. ülése, lí mogatáscsökkenés hatását szíveskedjenek mérlegelni, majd az elosztásnál vegyék figyelembe a rászorultságot, a szükségességet és a lakosok számát. Végül a lakosság teherviselő képességéről: túl súlyosnak tartom azokat a terheket, amelyeket a tervezők vagy a kormány szándékol a nép vállára tenni. Miért? Először: hosszú menetelésben elfáradt a nép. A hét szűkesztendő sokadik évében tartunk. Napjainkban már nagyon sok család küszködik a megélhetési gondokkal. Itt elhangzott már jónéhány számadat. Hadd mondjak egy következőt. Múlt év végén nemcsak 600 vagy 700 ezer ember volt gondban, 1,8 millió lakos volt az életszínvonalnak azon a határán, amit úgy mondunk, hogy nagyon nehéz a megélhetés. És sajnos ezek közül mintegy 800 ezren nyugdíjasok. Sajnos a hangulat egyre rosszabb. Elkeseredett emberekkel pedig megfelelő jó célokat elfogadtatni és elvégezni nagyon nehéz. Mit ajánlok: ajánlom szíveskedjenek újraértékelni a 6 százalékos reálbércsökkenést és megtalálni, megkeresni annak valamelyest a mérséklési lehetőségét. Ajánlom, hogy a nyugdíjasoknak és a gyermekes családoknak az összes árkihatás ellentételezésénél ne az 50 százalékot, hanem valamivel többet juttassunk. Amiatt, mert ezeket a nagyon népes rétegeket sújtotta az elmúlt években az árintézkedés és egyéb más dolog. Azzal szeretném befejezni felszólalásomat, gondolkoztam azon, van-e esélyünk arra, hogy ilyen körülmények között tovább javuljon a magyar gazdaság helyzete. A költő szavaival: Aki nem próbálja meg a lehetetlent, az nem biztos, hogy a lehetséges eléri. Kíséreljük meg: ha a teherelosztást sikerül valamelyest elviselhetővé tenni, ha a társadalom igazolva látja, hogy a közpénzzel, a külföldi hitelekkel minden szinten gondosan gazdálkodnak és azzal elszámolnak, akkor a magyar társadalom részéről nem közbelenyugvás, hanem közmegegyezés várható. Nagyon szépen köszönöm érdeklődő figyelmüket. (Taps.) ELNÖK: Zsolnay Katalin, Komárom megye képviselője következik. ZSOLNAY KATALIN: Tisztelt Országgyűlés! A gazdaság hatékonysági, strukturális változásai a tartós stabilizációhoz, a kibontakozás megalapozásához nem elégségesek. Sok kedvezőtlen folyamatnak vagyunk és leszünk még a jövőben is szemtanúi. Ma fontos gazdasági, politikai és ideológiai kérdés a lakásgazdálkodás, amely meghatározó egy életpálya egészére nézve is. Hozzászólásomban a lakásgazdálkodás piaci alapokra helyezése mellett kívánok szót emelni, mindannyiunk jövője, de kiemelten a fiatal pályakezdő családalapítók, az új nemzedék életre hívói érdekében. Teszem ezt választóim megbízásából is egy jó ügy szolgálatában. Támogatni kell életkezdésüket, erőt, bizalmat adva évtizedek becsületes építőmunkájához. Látható, hogy a jövedelmeknél tartósan gyorsabban növekvő lakásárak tűrhetetlenné válnak a lakáshoz jutni akarók és az ehhez támogatást nyújtó költS. november 25-én, pénteken 2654 ségvetés számára egyaránt. Ezért és a kétszintű bankrendszerbe beépítendő lakásfinanszírozás miatt át kell alakítani a lakástámogatás rendszerét. Statisztikai számok mutatják, hogy a nemzeti jövedelem termelés, valamint a lakásellátottság tükrében Magyarország nincs az utolsók között, erejét meghaladóan épített lakásokat. Erről miniszterünk is szólt ma. Minden erőfeszítés ellenére a tervidőszak végéig mégis kevesebb lakás épül, ez egyre nehezebben érhető el a lakosság számára, romló színvonalon lehet fenntartani a tanácsi lakásállományt, növekednek a bérlakásban élők költségei, és mindez az állam számára növekvő terheket jelent. A lakásgazdálkodás támogatása nagymértékben növekedett a magas költségeket egyre kevésbé fedező lakbérek és részben az inflációt nem követő hitelkamatok miatt is. Kérdés: meddig tűrhető el, hogy a lakosság megtakarításokkal és teljes eladósodással, az állam növekvő támogatásával és a gazdálkodó szervezetek jelentős anyagi kényszerével a kontrollálatlanul növekvő építőipari és ingatlanárak után rohanunk, az utóiérés egyre kisebb esélyével? Mi okozza a lakáshoz jutás költségeinek tartósan dinamikus elszakadását a lakossági jövedelmektől? A számok azt mutatják, hogy az új és a régi lakások árai nemcsak a kereseteket hagyják el növekedésükkel, hanem a fogyasztási cikkek és a beruházási javak árindexeit is. Körülbelül tíz éve a lakáspolitika a kihívásokra a támogatások változtatásával válaszol, összességében az új lakások irányába tolták az igényeket, mivel a különböző kedvezményeket az új építéséhez, illetve annak vásárlásához adták. Nem alakult ki a lépcsőzetes lakáshoz jutási rendszer. Jelenlegi lakásszerkezetünk nem alkalmas a mai igények rugalmas kielégítésére, nem fejlődött ki a szociális rászorultsági alapon nyugvó lakástámogatási módszerünk, mi még a falakat támogatjuk és nem a benne lakót. Maga a szó is ezt a helytelen elvet tükrözi. Talán helyesebb lenne úgy mondani, hogy lakótámogatási rendszer. A lakásmobilizáció ellen hat, hogy amíg a bérlakás az OTP-lakáshoz képest kevésbé költséges az ott lakók részére, addig az anyagi helyzet pozitívabb változása sem ösztönzi a bérlakásban lakót változtatásra. Ma nem lehet cél az sem, hogy a fiatalokat telekvásárlásra és építkezésre kényszerítsük az ellehetetlenülés tudatával. Ezek után joggal lehet keresni az okokat a lakáspiac hiányosságaiban és a kínálati oldalon is, nemcsak a bérek körül. Megérett a helyzet arra, hogy az infláció okait keressük, és azokat kezeljük, ne csak tünetileg oltsuk a tüzet, mivel az inflációval való versenyfutást sem az állampolgárok, sem a tanácsok nem bírják. Kedves Képviselőtársak! Az évente felépülő lakások egyharmadát 26, ÉVM alapítású vállalat végzi. Megyénként felosztva a piacot, az adott térségben szinte kizárólagos kivitelezői a tervezett forgalom számára lakást rendelő tanácsoknak és OTP-knek. Helyzetük ebből fakadóan monopolisztikus. A gyakori anyag- és energiapazarlás egy