Országgyűlési napló, 1985. II. kötet • 1987. szeptember 16. - 1988. november 26.

Ülésnapok - 1985-32

2651 Az Országgyűlés 32. ülése, 1988. november 25-én, pénteken 2652 A KGST generális problémáival foglalkoztam volna, de Fekete János képviselőtársam ezt bőségesen és kimerítően megtette, én csak azt mondanám, hogy nagyon nagy problémának érzem én a dollár-rubel transzfert, nevezetesen azt, hogy a rubelért exportált árunak komoly import devizatartalma van, és kikölcsönözzük a nemzeti jövedelmünk egy részét. Maximálisan egyetértek azzal, hogy nem az a jó megoldás, hogy az exportot visszafogjuk, mert tényleg akkor az itteni kapacitásainkat mire használjuk, hanem azzal értek maximálisan egyet, hogy valahogyan ellentételezésre alkalmas árut keressünk. Még itt a KGST-vel kapcsolatban azért megfogalmaznám, hogy nagyon nagy ellentmondás az, hogy az államközi szerződésekben fix árért exportálni kötelezett vállalat a háttéripar áremelkedéseit nem tudja érvényesíteni, a költségvetés viszont a leépítést javasolja, illetve próbálja megvalósítani, akkor ezek a vállalatok egyértelműen csődbe jutnak. Az Országos Tervhivatal által készített anyag értelmezése kapcsán én nehezen tudom elfogadni azt, hogy az anyag mint teherviselőt említi a költségvetést, a vállalatot és a lakosságot. Azt gondolom, hogy az első két szféra terheinek egy részét tisztességes vagy tisztességtelen módon, de tovább tudja hárítani, míg a lakosság ezt nem teheti meg, esetleg csak egymás rétegeinek rovására, de nem hiszem, hogy ez kívánatos lenne. Tisztelt Országgyűlés! Személy szerint én azt várom a kormánytól, hogy ebben a jelenlegi bonyolult helyzetben az általunk, képviselők által megfogalmazott gondolatokat gazdaságépítő munkájában használja fel, mert mi a helyzetünkből adódóan közelebb vagyunk a végrehajtás színteréhez és közvetlenül értékelhetjük a döntések akár pozitív, akár negatív változásait. Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps.) ELNÖK: Polgárdi József Pest megyei képviselőtársunk következik. POLGÁRDI JÓZSEF: Tisztelt Országgyűlés ! Kedves Képviselőtársaim! Huszadik felszólalóként szeretném néhány percig érdeklődő figyelmüket kérni, azzal hálálom meg, hogy öt-hat perc alatt befejezem. Az ismétléseket szeretném elkerülni. Vitázni szeretnék, néhány javaslatot tenni, főleg az új gazdaságpolitikai iránnyal kapcsolatosan. A stabilizációs programot illetően én úgy értékelem, az a véleményem, hogy,a biztató jelek, az elszalasztott lehetőségek és a veszélyes tendenciák egyaránt tettenérhetők. Erről volt szó. Gondolom, a hangsúlyt arra is tehetjük, hogy hosszú évek óta első alkalommal a célok egy része teljesült. Tehát a célok reálisnak bizonyulnak és azért ez nem kevés. A hangsúlyt arra is tenném viszont, hogy ezekért a jelentős eredményekért a legnagyobb áldozatot a lakosság hozta. És nagyon jó lenne egy alkalommal e tiszteit házban azt mondani, köszönjük ezt meg népünknek. A gazdaságpolitikai irányvonallal kapcsolatosan én úgy vélem és meg is értem, hogy az új gazdaságpolitikai elképzelésekhez, a szerkezetváltáshoz új forrásokra van szükség. Természetesen az a legnagyobb kérdés, hogy a szükséges összegeket, a megnövekedett összegeket honnét teremtsük elő. Én úgy látom: a magyar gazdaság, a magyar társadalom mélyén azért még van lehetőség és nagyon jól kell a terheket megosztani. Igazságosan, gondos körültekintéssel. Én viszont azt is látom, csatlakozva az előző Vida Kocsárd kollégám gondolatához, hogy a nemzet kenyere kicsi, de a nemzet étvágya egyre nő, és én úgy gondolom, hogy az ország kenyerét is nagyobbá kell, méretét növelni kell. De az elosztásra rendkívüli módon ügyelve, még a morzsákra is vigyázni szükséges. Engedjék meg, hogy a társadalombiztosításról, mint lehetőségről szóljak. A bemutatott és áttanulmányozott anyag véleményem szerint érdekes dolgot takar. Nevezetesen, 255 milliárd összeggel, főösszeggel számol. Hatalmas és nagyon sok pénz. Számításokat végeztem, lehet hogy én tévedek. Én egyes sorokon látok pénzbőséget, azaz lehetőséget. Pontosabban: a családi pótlék soron mintegy 13 milliárddal számolnak több költekezést. A tervezett családi pótlék növeléssel számolva a 8-8,5 milliárd a szükséglet. Tehát itt jelentkezik legalább 3 milliárd, és a táppénz soron is kisebb mértékben látok néhány milliárdot. Aggódom. Aggódom amiatt, ha nem lesz szociális biztonság, nem lesz az ellátás színvonalánál előrelépés, abban az esetben a költségvetéstől való leválás az formális lesz. Egy másik gondolat: minél szegényebbek vagyunk, úgy vélem, annál jobban kellene takarékoskodni az élet minden területén. Töprengtem azon, hogy a takarékosságot lehetne-e intézményesíteni. Nem hinném. De mégis látnunk kell és láttatnunk kell, hogy nagyon sok helyen esetleg még a pazarlással is találkozunk. Azért nem szűnt meg a luxus, nem szűnt meg a látványos luxus. Új középületek és olyan bankházak és nem egy helyen olyan adóellenőrök számára hivatalok épülnek, amit jó lenne meggondolni. A termelő szférában is van nyilvánvaló takarékosságra lehetőség. Hét—nyolcszáz milliárdra tehető a készletállomány. Azt hiszem, meg lehetne fogalmazni, hogy e szív nagyságú hazában ne legyen soha többé a pazarlás bocsánatos bűn. Következő gondolat: én nyugtalan vagyok a településfejlesztéssel összefüggő tanácsi tervezés végett. Miért? Mintha a korábbi beidegződött tervezési metodika érvényesülne. Én sajnálom, hogy az egyébként alacsony ellátottságú területeken az utóbbi időben, utóbbi években a stabilizációs program idején, de körülbelül három év óta lényegesen nem jutottunk előbbre. Az ország keleti részéről már volt szó. Hadd tegyem szóvá az aglomerációs övezetet, és erre van 1985-ös országgyűlési határozat is. E helyeken nagyon sok településen hiányzik az egészséges víz, lakások, utak, tehát minden olyan feltétel vagy szükséglet, amely az emberi élet alapvető feltételeihez tartozik. Tisztelettel javasolom, hogy szíveskedjen a kormány a tanácsi gazdálkodás területén kialakult helyzetet újólag megvizsgálni, megnézni, a drasztikus tá-