Országgyűlési napló, 1985. II. kötet • 1987. szeptember 16. - 1988. november 26.

Ülésnapok - 1985-32

2607 Az Országgyűlés 32. ülése, 19 dem, tudatosan, mert én is úgy érzem, olyan időket élünk, amely viszontagságos történelme során sokat szenvedett népünk számára egy minőségibb jövő megvalósításának esélyét adja. A külső és belső körülmények alakulása olyan történelmi lehetőséget teremtett, amelyet maximálisan kiaknázni közös felelősségünk. Mindenkinek, aki számára nem közömbös népünk jövője, át kell éreznie: most összefogásra van szükség. Olyan összefogásra, amely a különböző részérdekek alkotó közösségének megteremtésével — meggyőződésem — képes lesz úrrá lenni a nehézségeken. El kell érni, hogy a megújulás erősödő hulláma ne törhessen meg sem a közömbösök, sem a csábos jelszavakkal álcázott hazardírozok, sem az öntelt, pozícióikat görcsösen őrző bürokraták szikláján. Olyan időket élünk, amikor az emberek, a társadalom elvárásai felfokozódtak, a kemény kihívások szaporodnak. Vannak, akik ezt rosszalóan szemlélik, vannak, akiket aggodalommal tölt el. Én e fokozott elvárást, amely természetesen önmagunk felé is kell, hogy érvényesüljön, fontos hajtóerőnek tartom. Ilyen kiélezett körülmények között, több értelemben is kényszerpályán küszködve, a lécet igenis magasra kell helyeznünk. Sikert csak akkor remélhetünk, ha minél hamarabb, minél szélesebb körben tudunk megfelelni az új követelményeknek, ha képesek leszünk a kétkedők meggyőzésére, a visszahúzó erők bátor közömbösítésére, bölcs toleranciára a hivatalostól eltérő, a szokatlan, vagy akár irritáló nézetek iránt, éspedig nem eltűrt, hanem partnerként igényelt — tisztítótűzként is felfogható — vitákban. Ha vállaljuk a felszínre került értékek felkarolását, kibontakoztatását, függetlenül attól, hogy honnan származnak. S nem utolsó sorban, ha általánosan érvényesíteni tudjuk párton belül és kívül, hatalmi pozícióban lévők és azt támadók részéről egyaránt az egymást tiszteletben tartó, szigorúan etikus felelősségteljes magatartást. Tisztelt Parlament! Ezen kissé hosszúra nyúlt bevezető után törekszem röviden, csupán három kérdéskört kiemelve hozzájárulni az eltelt egy esztendő értékeléséhez, átérezve, hogy ez nemcsak a kormányprogram, hanem önmagunk, az országgyűlés tevékenységének megmérettetése is. Az idővel való takarékosság miatt nem érintek több fontos, a közvéleményt foglalkoztató kérdést, de kötelességemnek érzem legalább felsorolás-szerűén hangsúlyozni ezeket, mert lehető leggyorsabb megoldásukat joggal várják el tőlünk. Egyben utalok az e tárgyban általam korábban elmondottakra is, úgymint: — az oktatás, a kultúra, a tudomány, az egészségügy alulfinanszírozottságából fakadó kritikus helyzete, a társadalombiztosítás és szociálpolitika szervezeti, működési és forrásproblémái (ezen belül kiemelten a nyugdíj, a lakás- és foglalkoztatáspolitika, valamint a gyermeknevelés növekvő terhei), s végül — a rendszeres és részletes tájékoztatás igénye valamenynyi nagyberuházás alakulásáról és a külföldi hitelek felhasználásáról. Ezek után először engedjenek meg néhány gondolatot az adótörvény védelmében. Félreértés ne essék, nem dicséretére! amelyet én minden, sajnos nem kevés — hibája ellenére is a program egyik alapelemé?. november 25-én, pénteken 2608 nek tartok. Úgy robbant be politikai és gazdasági életünk állóvízébe, mint egy kődarab, amely sok mindent felkavar. Az első lökést adta ahhoz, hogy valóban kizökkenjünk kétes értékű nyugalmunkból. Kiélezett, s ezáltal még nyilvánvalóvá tett a társadalomban kendőzötten meglévő igen komoly feszültségeket. (Emiatt nem kevesen ezek okozójaként tüntetik fel.) Nem szolgálhat mentségére, de tény, hogy megfelelő hagyomány híján volt első lépés abba az irányba, ahol a gazdaságpolitika tervezéséhez nem szubjektív paraméterek, hanem objektív piaci törvényszerűségek által mért valós eredmények szolgálnak alapul. Nem súlytalan szempont az sem, hogy megfelelő feltételek — hogy csak a bérezés és a költségvetési gyakorlat ellentmondásait említsem —, tehát megfelelő gazdasági környezet hiányában optimálisan nem is működhetett. Ám az is igaz: e rövid idő alatt kiderült, hogy egyes célkitűzései túlzóak voltak, néhány eleme nem a reális lehetőségek, hanem a vágyott eredmények mechanikus függvényeként fogalmazódott meg. Most már azt is látjuk, hogy a személyi jövedelemadó több területen teljesítményvisszafogó hatású, és nem érvényesül kellően sem az esélyegyenlőség, sem a szektorsemlegesség a vállalatok és vállakózások adózásában. Ezek a természetesen nem apró hiányosságok sürgős korrekciót igényelnek. Mint ahogy az is önkritikus elemzésre szorul, miért nem sikerült a piaci és jövedelemviszonyok differenciáló hatásának megfelelő érvényesítése, és a veszteséges tevékenységek felszámolása? Mindenesetre remélem, hogy e rövid egy év néhány keserű tanulsága, feszültség-in dukáló tapasztalata kikényszeríti a szükséges módosításokat és az indulásnál többek által megkérdőjelezett, még hiányzó lépéseket. Gyakran hallhatjuk, hogy a kapkodás veszélyeket rejt magában. Erre az adótörvény is példaként szolgálhat. Ugyanakkor hiba lenne a sok részreform sürgetését kapkodásnak minősíteni. Látni kell azt is, hogy a rendszer hiányzó elemei a meglévők hatását is csorbítják, torzítják, ezáltal ezek lejáratásával a visszarendeződés ürügyéül szolgálhatnak, ha már ilyen kemény fába vágtuk fejszénket — más lehetőségünk nem is lévén —, állítsunk csatasorba minden olyan erőt, amely ezek színvonalas, rendszerszemléletű kidolgozásához bevethető, mert a tét igen nagy gazdasági és politikai értelemben egyaránt. S még egy záró gondolat e témakörben. Az adó mértékét mielőbb csökkenteni kell. Ehhez pedig a költségvetési kiadások csökkentésén keresztül visz az út. Mégis, úgy tűnik, nagyobb hangsúlyt kap annak vizsgálata, hogyan terhelhetők újabb és újabb elemekkel a különböző jövedelem-tulajdonosok, és nem kellő az elhatározottság, hogy az elavult, esetenként párhuzamosan működő, a problémákat újratermelő struktúrákat megváltoztassuk s ez elfogadhatatlan. S most engedjék meg, hogy röviden kapcsolódjam az előző napirendi pont vitájában elhangzottakhoz, és pedig két témában. Ez egyrészt a pluralizmus, másrészt a képviselő felelőssége. Tény hogy hazánkban nincsenek jó hagyományai a párt politikai értelemben vett pluralizmusnak, alapvetően a mindenkori