Országgyűlési napló, 1985. II. kötet • 1987. szeptember 16. - 1988. november 26.

Ülésnapok - 1985-31

2589 Az Országgyűlés 31. ülése, 198 gabban vonjuk meg a kormány tevékenységének mérlegét, mint azt az 1988-as gazdasági év tapasztalatai, az 1989-es gazdaság fejlesztési elképzelések számunkra ösztönzik. Úgy gondolom, a mai napon az eddigi történésekben többről van szó, mint csupán gazdasági programról. Szó van a kormány átfogó működéséről, ezen keresztül a társadalmi-gazdasági kibontakozáshoz vezető út újabb és további lépéseiről. Mindezt figyelembe véve szeretnék utalni arra, hogy nekem elválaszthatatlan a kormány tevékenysége, annak másfél éves működése a Parlament szerepének növekedésétől, amelyhez megadta a maga igenis értékes hozzájárulását. Termékeny partner volt a törvényalkotó munkában, mert mi vitattuk, alakítottuk, hoztuk a törvényeket, de azt a kormány készítette elő; annyit, mint korábban egy egész ciklusnyi időben. Tevékenysége több vonatkozásban a társadalom felé is szimpatikussá vált. Szimpatikussá vált az alampolgárt felnőttként kezelő nyilvánosság fejlesztésével, a társadalmi önszerveződésekkel kapcsolatos magatartásával, az érdekképviseletekkel folyamatosan fejlődő viszonyával. Képes volt megőrizni az ország nemzetközi tekintélyét, kapcsolatait pedig éppen a gazdasági kibontakozás külső feltételeinek javítása érdekében tudta oly látványosan szélesíteni. Mindezek ellenére a közvélemény értékítéletében mégsem a népszerű kormány státuszában érezheti magát! Most az állampolgárok az árakon, a béreken, az infláción, az adón, ezek kellemetlenségein keresztül ítélnek. Azt tapasztalják, hogy határozott a kormányzat a bevételek érdekében, a teher áthárító lépéseiben a vállalatok, a lakosság felé. Határozatlan volt a kiadások mérséklésénél a kivételek éltetésében, amelyek a gazdaságtalan működést, a korszerűtlen szerkezetet őriztették tovább. Talán nem is a túl távoli jövőben egy átfogó értékelés mégis reformkormányként hitelesíti tevékenységét olymódon, hogy az országot, annak gazdasági-jog intézményrendszerét sikerült történelmi léptékkel továbbfejleszteni, vagy legalább is az átalakítás folyamatát visszafordíthatatlanul elindítani. A közvélemény azonban nem történelmi léptékkel mér. így a lakosság részéről gyors bizalomapadás és terjedő bizalmatlanság irányul a kormány tevékenysége felé, és ez rajtunk képviselőkön is átszűrődik. A tartósan kedvezőtlen folyamatok nyomását nem vagyunk képesek eltorlaszolni, de nem is akarhatjuk, mivel az választóink érdekeit sérti. Ilyen nyomás nehezedik rám is, mint minden olyan képviselőre — köztük hasonlóan, mint Hütter Csabára —, akik agrár múltú megyében születtek, olyan helyen élnek, ahol ma is a lakosság jelentős részének, egyötödének léte kötődik a földhöz, 35 ezer ember jövője mellett több mint 250 település sorsa kapcsolódik szorosan az agrárágazathoz, a termelőszövetkezetekhez. Ezt a kapcsolatot egyre nagyobb aggodalom, fokozódó veszélyérzet, erősödő perspektívátlanság terheli. Nem ok nélkül! Mindazok az információk, amelyek eljutottak 2590 hozzánk az 1989-es év programjával, illetve a további évek lehetőségeivel összefüggésben, azok együtt arról győztek meg, hogy nincs kellő garancia arra, hogy a gazdasági és társadalmi stabilitás egyik fontos tényezője tudjon maradni a mezőgazdaság, benne a termelőszövetkezetek. A 70-es évek ígéretes felzárkózási folyamata az élenjáró országokhoz megtorpant, sok okból - többek között a pénzügyi szabályozás terhei következtében. Sőt a legutóbbi években a leszakadás veszélye fenyeget újból bennünket. Nem sikerült érdemlegesen előbbrejutni a tartósan nehéz helyzetben lévő üzemek gondjainak megoldásában. Az évente felmerülő pénzügyi problémák többnyire tüneti kezelése nem jelentett valódi megoldást, így a gondok újratermelődtek, sőt halmozódtak, fly en helyzetben már minden további megszorításnak, így az 1989-re tervezettnek is, kritikus következményei lesznek a sok oldalról kimerült, kimerített gazdálkodói körben. Általános lett a felhasználható szövetkezeti jövedelem reálértékének zuhanása, ennek folytán a közös vagyon nagy mértékű leépülése, felélése, a termelő eszközök — köztük a pótolhatatlan termőföld - kihasználatlansága. Néhány tőke-erősebb szövetkezetben megkezdődött a mezőgazdaságban keletkezett jövedelmek más, előnyösebb befektetési területekre történő áramoltatása. Véleményem szerint az agrárgazdaság olyan helyzet felé tart, amelyet nem elégséges egy rövid stabilizációs időszak követelményrendszerén, vagy egy^gy év költségvetési hiánycsökkentési szükségletein keresztül vizsgálni. Indokolt az ágazat helyzetét hosszútávú stratégiai megalapozottság igényével napirendre tűzni. Sürgető ez azért is, hogy tisztázódhassanak: itt nem a termelési viszonyokat, azokat döntően meghatározó szövetkezeteket haladta túl az élet, hanem az árképzési, a piaci, a pénzügyi szabályozási viszonyokat. Ugyan az egész agrárgazdaság helyzete megyénken keresztül nem ítélhető meg, de tipikusak vagyunk mégis a már említett egyharmadra, a 400 üzemre vonatkozóan, amelyek bármilyen agrár-koncepció keretében is csak kedvezményezetten tudnak egyensúlyban maradni. A legnyugtalanítóbb szövetkezeteink helyzetében, hogy megszaporodtak a gazdasági, gazdálkodási magatartás olyan kényszerelemei, olyan szabáyozással életrehívott viszonyai, amelyek irracionálisnak tekinthetők még laikus megítélés szerint is. Melyek ezek? A föld érték nélkül van nyilvántartva. Nem ez a baj. A baj, hogy — sajnos — úgy is kezeljük. Csak a törvény deklarálja nemzeti kincsnek! A valóságban ma már a megyében 50 ezer hektár szántó- és gyepterület nem kellően hasznosított, elhanyagolt, elvadult, mert komoly termelési érdekeltség ezekhez nem kapcsolódik. Hogyan is kapcsolódna, amikor a szövetkezetek összes nyereségének csak 16 százalékát adja a növénytermesztés és az állattenyésztés, 60 százalékos árbevételi részesedés mellett! A gazdálkodó egységek jelentős részében az alapí. november 24-én, csütörtökön