Országgyűlési napló, 1985. II. kötet • 1987. szeptember 16. - 1988. november 26.

Ülésnapok - 1985-31

2587 Az Országgyűlés 31. ülése, 1988. november 24-én, csütörtökön 2588 szándékot véleményem szerint csak fokozatosan lehet megvalósítani. Én számos liberalizálási törekvést valós okok miatt inkább lassítandónak látok. Tudom, hogy eme véleményemet nem sokan osztják. Például meg kellene szüntetni a vállalati támogatásokat. De azonnali végrehajtása súlyos gazdasági zűrzavart, károkat okozna. Liberalizálni kellene az árakat. Tervezi is a kormány, de a versenyviszonyok fejletlenek és a legtöbb tekintetben keresleti vagy monopolisztikus piac van. Liberalizálni kell a külkereskedelmet. De külkereskedelmi rendszerünk elavult, s a vállalati magatartás is meglehetősen egyoldalú. Keletre exportálni, nyugatról importálni akarunk. Oldani kellene a bérszabályozás görcseit, de hiányoznak a vállalatokból a felhalmozásban, a teljesítményarányos bérezésben érdekelt erők, ahogy erről Schmidt képviselőtársam is szólt. Az elkezdett tulajdonreform évtizedeket igénylő eredményei is hiányoznak. A munkaerőpiac, a munkavállalók laza piaca, s a munkaerő feleslegek felszámolása erőtlen folyamat. Gazdaságilag hasznosítható eredmény ezideig nincs. A munkaerőpiaci feszültségek mind az utóbbi időkig csak növekedtek. Megszülettek és születőben vannak a tulajdonreform törvényes keretei, a közvélemény is, a kormányközeli szellemi foglalkozásúak is többet várnak ettől, véleményem szerint, mint amennyi lehetőséget ténylegesen magában hordoz. A jelenlegi körülmények között hatékonyabbnak kikiáltott a magánszektor, vagy csoporttulajdon. Egyetértek Pozsgay elvtárssal. Én a csoporttulajdont tartom perspektivikusnak, a minőség, a termékmegújítás, a költségek kérdésében többé-kevésbé ugyanúgy kell viselkedni, mint az államinál. Mindezek alapján vallom, hogy a tulajdon pluralizmusa érdemben csak nemzedékek alatt válhat jelentős gazdasági hajtóerővé. Ne szűnjünk meg cselekedni, de ne is siessük el a dolgokat és ne higyjük, hogy valóságos kereteink csak rosszak, és a még ki nem próbáltak azonnali csupa jót hoznak. A kormány stabilizáció érdekében tett intézkedéseivel, gazdasági és diplomáciai teljesítményével többnyire elégedettek lehetünk. További bátorításra érdemes folyamat indult el. Mi az, amivel választóim nevében is többet várok? A kormány legyen következetesebb, határozott és a stabilizáció érdekében legyen falupárti is. A magyar falu és a mezőgazdasági üzemek, azokhoz ezer szállal kötődő kistermelők sorsa szerves egységet alkot. A mezőgazdaságra rakott mértéktelen terhek destabilizálják a falut. Elviselhetetlennek tartjuk azt a mércét, amely mellett a termelőszövetkezetek egyharmada gazdasági, ezzel összefüggésben sok esetben morális szempontból is ellehetetlenült. Egyharmada a pangás állapotába süllyedt. Nem kívánok azzal vitatkozni, hogy mennyi agrár-termékre van szükség, de lássuk világosan, hogy az ágazatunk is fokozatosan leszakad attól a nemzetközi mezőnytől, amelybe az agrár- és falupártibb jobb időkben felküzdötte magát. Csak cáfolatot érdemelnek azok az illetlen kritikák, amelyek szerint a mezőgazdasági üzemek nem is szerencsés képződményei, keretei a hatékony gazdálkodásnak. Igaz, a mezőgazdaságot is megfertőzte nemzeti gazdaságunk, de csak mérsékeltebben. Ekkora terheket egyetlen, hasonló színvonalon gazdálkodó, családi alapon működő tőkés mezőgazdaság sem viselne el. A falubarát agrárpolitika által megteremtett források elfogyatak, inflálódtak. Újra kell gondolni a jövőt és kritikusan kell fogadni azokat a javaslatokat, amelyek új kísérletekre buzdítják a társadalmat az agrártermelés megújítása címén. Magyarországon sosem volt modellt ajánlanak többségükben olyanok, akiknek soha se milyen sorsközösségük nem volt a faluval, a paraszti élettel. Tisztelt Képviselőtársaim! Bizalmat szavaztunk a kormánynak a program elfogadásakor, a célok megvalósulását szolgáló törvényekkel segítettük megteremteni a jogi kereteket, döntésünk alapján friss erők kerültek a kormányba, szokatlan vitákat is folytattunk, amelyekről látszik, hogy reformpárti parlament vagyunk, többségünk átfogó reformot akar, mások radikálisát, nyilván akadnak közöttünk retorikus reformerek is, meg olyanok is, akik szóban sem azonosulnak a reformmal. Minden lényeges kérdésben közös nevezőre jutottunk és az ország érdekének megfelelő döntéseket hoztunk és hozzájárultunk a stabilizáció, a nemzeti felemelkedés ügyéhez. Most meggyengült a közmegegyezés, a társadalmi szolidaritás, de a helyzet éppen az összefogást igényli. Mi — képviselők — is sokat tehetünk annak érdekében, hogy választóink is bízzanak a jövőben, a társadalmi haladásban, a nemzeti felemelkedésben. Sokat segíthet a korrekt tömegtájékoztatás is, ha a negatív vagy éppen viszszataszító jelenségek mellett több lelkesítő, reményt erősítő példát mutat be: nem igaz, hogy itt minden rossz, illetve minden rossz náunk fordul elő! Ahhoz, hogy megszaporodott gazdasági-morális bajainkból kilábaljunk, egészséges kritikai-önkritikái érzésünkön kívül önbizalomra, közösséghez kötődésre, a hazához való jobb viszonyra is szükség van, hiszen nemzedékek óta és nemzedékeken át ez volt és lesz létünk, boldogulásunk számunkra rendelt kerete! Köszönöm figyelmüket! (Taps.) ELNÖK: Következik dr. Karvalits Ferenc Zala megye 1. sz. választókerületéből. DR. KARVALITS FERENC: Tisztelt Képviselőtársaim! E késői óra utolsó hozzászólásának terhét, amely kölcsönösen nehezedik mindnyájunkra, megszüntetni nem tudom, csupán enyhíteni azzal, hogy előre köszönöm meg azt a figyelmet, és türelmet, amelyet az elhangzó hozzászóláshoz 13-14 percre kapok. Tisztelt Ház! A mostani ülésszakon a felszólalókat, köztük engem is a körülmények arra késztetnek, hogy tá-