Országgyűlési napló, 1985. II. kötet • 1987. szeptember 16. - 1988. november 26.

Ülésnapok - 1985-31

2583 Az Országgyűlés 31. ülése, 1988. november 24-én, csütörtökön 2584 rülményei kritikussá vártak, a fiatalok helyzete nem javult, az infláció, ha nem teszünk intézkedéseket, kezelhetetlenné válik. Ezek levezetése új gazdálkodást, új szemléletet, új gyakorlatot követel. Az idő sürget, gyorsan kell döntéseket hozni, a lehető legkisebb hibával, tévedéssel. A kormány által meghozott gazdasági intézkedések új irányú folyamatot mutatnak, s remény van arra, hogy a siker nem marad el. A gondot én abban látom, hogy az intézkedések ellentmondásosak, mert az adott időben a kormány, a gazdasági egységek és a lakosság érdekei nem azonosak. Itt van például az adórendszer. Megvalósítását a nagy többség szükségesnek tartotta, az elvek jobbára helyesek voltak, tehát a bevezetésére szavaztunk. Úgy ítéltük meg, hogy ez is előre viszi a gazdasági tisztánlátást, az igazságosabb közteherviselést. Az már nehezen érthető, hogy miért nem lehetett elkerülni a személyi jövedelemadó teljesítményvisszatartó hatását, amikor ezt a viták során komoly szakemberek előre felvetették. Miért kellett rákényszeríteni a többletteljesítményekre képes embereket az ellenőrizhetetlen, adózatlan fekete munkára. Véleményem szerint így számottevő adóbevételtől esik el az államkassza. Feltétlenül mérsékelni kell az adósávok progrèszszivitását és meg kell szüntetni a teljesítményvisszatartó hatását is. Ellentmondásokkal érvényesül a kormányprogram azon célkitűzése is, hogy a versenyképes termelési kultúrák fejlesztését fel kell gyorsítani, az erre alkalmatlanok visszaszorítását kell elérni. Választó körzetembem, Kőbányán, ahol meghatározóan feldolgozóipari vállalatok vannak, nem érzékelhető, hogy például a piacképes termékekkel folyamatos, növekvő dollárexportot termelő, korszerű technológiával rendelkező gyógyszeripari vállalatok a korábbi évekhez képest több lehetőséget kaptak volna a fejlesztéseikhez. Sőt, az idén még visszafogásukra is kényszerültek. A gépipari vállalatok többsége olyan helyzetbe került, hogy az adózott eredményük a távlati életben maradáshoz szükséges technológiai fejlesztésekhez banki kiegészítés mellett is kevés, csak a tengődéshez elég. A hirtelen lecsökkent nyereségük az ott dolgozókban azt a megyőződést erősíti, hogy a vállalat helyzete kevésbé a munkájuktól, inkább a szabályozók változásától függ. Ez semmiképpen nem erősíti saját munkájuk állandó vizsgálatát, a korszerűsítésre, eredményességre való törekvésüket. A megszorító pénzügyi intézkedések következtében fellépő forráshiányok vállalati megítélése igen negatív. Ez a pénzügyi politika alig tesz különbséget a jól, illetve gazdaságtalanul működő vállalatok között. A forráshiány lehetetlenné teszi az annyira szükséges szerkezeti átalakítást, technikai fejlesztést. Ez, valamint a szabályozók még mindig gyakori változása nehezíti a vállalatok hosszú távú gazdasági stratégiájának végrehajtását. A vállalati szférában nagyfokú bizonytalanság tapasztalható a kormányzat részéről kinyilatkoztatott szándék és a gyakorlati intézkedések ellentmonmondásai miatt. Számomra feltűnő az is, hogy nem működik még a tőkeátcsoportosítás mechanizmusa, pedig erre a jelenlegi tőkeszegény időben nagyon nagy szükség lenne. Ezt bizonyítja az is, hogy milyen kevés gazdálkodó szervezet került eddig felszámolásra. Nem tudom elhinni, hogy egy ilyen nehéz gazdasági helyzetben levő országban csak 9 az életképtelen vállalatok száma, a kisvállalkozásokat leszámítva. Az okot abban látom, és ezt a kerületünkben lévő elektronikai vállalat nyolc hónapja húzódó felszámolási huzavonája is alátámasztja, hogy igazából senki sem érdekelt egy rosszul gazdálkodó cég felszámolásában, sem az érintett cég, sem a hitelezők. Bármennyire is fájó, az elkerülhetetlen döntéseket rövid határidőn belül végre kell hajtani. Külön gond a rubel-export területén kialakult helyzet. Érthető a kormány álláspontja, hogy népgazdaságilag nem célszerű többletet elérni ezen a piacon. De az is tény, hogy az elmúlt időszakban kerületünkben is létrehoztunk olyan kapacitásokat, amelyek kifejezetten ezen piacok igényeinek megfelelő termékek elő állit ás ára alkalmasak. Ezek átállítása más piacok igényeinek megfelelő termékek gyártására nem egyszerű, jelentős innovációt igényelnek, nem is rövid távon lehetséges megvalósításuk. Meggyőződésem, és ezt a kormányprogram is alkalmazza, hogy iparunk számára a szocialista piac minden ellentmondásossága ellenére meghatározó jelentőségű marad, ezért látni és láttatni kell, hogy mely területeken számíthatnak tartósan erre a termelők. E piac perspektíváját pontosítani kell, mivel egyre nagyobb a bizonytalanság ezen a téren. Nagyobb szakmai nyilvánosságot tartok szükségesnek a kontingensek elosztásánál. Számos a feszültség, az ellentmondás a nemzeti jövedelem elosztását illetően. Lehet és kell is javítani az elosztás arányain, egyre inkább hangot is adnak a különböző érdekképviseleti szervek. Egyben biztosak lehetünk. Előrejutásunk kulcsa a nemzeti jövedelem termelésében van. Az elosztásban is csak akkor tudunk lényegi eredményt elérni, ha lesz miből. Ezért ma a fő figyelmet a termelés, a gazdálkodás, a műszaki fejlesztés feltételeinek a javítására kell fordítani, itt kell megteremteni a gyorsabb előrelépés lehetőségeit, ezzel megalapozni az oktatás, a kultúra, az egészségügy és a szociálpolitika helyzetének javítását. Ez a lépésrend segíthet abban, hogy ezek az ágazatok valóban olyan feltételek közé kerüljenek, amely méltó egy modern társadalom fejlődésében betöltött szerepükhöz. Tapasztalatom, hogy az emberek nagy része saját munkája eredményéből akar megélni és nem segélyekből, adományokból, állami jótékonykodásból. A munkát a teljesítményt kell úgy megfizetni, hogy a családok teherviselő képessége nőjjön, s ekkor az egyénektől is elvárható lesz, hogy többet fordítanak gyermekeik oktatási költségeire, egészségük megóvására és helyreállítására. De ma csak nagyon óvatosan, alapos elemzések után lehet az egyént, a családot tovább terhelni, e téren már amúgy is súlyos a feszültség.