Országgyűlési napló, 1985. II. kötet • 1987. szeptember 16. - 1988. november 26.

Ülésnapok - 1985-31

2571 Az Országgyűlés 31. ülése, 1988. november 24-én, csütörtökön 2572 danék: az ipar gépállományának átlagos életkora 1980. évi 9.2 évről, 1987-ben 11.2 évre növekedett, tehát tovább öregedett a gépállomány. Ugyanakkor ez idő alatt az ipar 22 százalékkal több terméket értékesített a külkereskedelemnek 1987-ben, mint 1980-ban. Az előbbi adatok ellenére is lehet azt állítani, hogy a vállalati beruházások hatékonysága alacsony, nem segíti a termékszerkezet megújulását. Ha ezt állítjuk, akkor csak az a következtetés tehető, hogy nem megfelelő a gazdálkodók munkája. A pazarló beruházói magatartás a tulajdonosi szemlelet hiányára, vagy a rosszul működő érdekeltségi viszonyokra vezethető vissza. Nagy zavarok vannak e téren a gazdaság egészében. Az állami vállalatok, és az őket irányító minisztériumok kapcsolata nem rendezett, illetve alapvetően hibásan rendezett. Sok példa lenne felsorolható ennek bizonyítására. Csak egyet említek. Vegyes vállalat alapítása során szerzett gyakorlatomból mondom, hogy a magántőkés nem fogadja el egy állami vállalat által nyújtott garanciát. A külföldi tőke a Magyar Nemzeti Bank garanciáját, tehát az állam pénzügyi garanciáját követeli. Állíthatom, hogy a bizalmatlanság nem a vállalatoknak szól. A külföldi tőkések véleménye az, hogy a kormánynak a gazdálkodást érintő gyakori és jelentős beavatkozása miatt a magyar vállalatok önállósága, döntési szabadsága nagyon kevés a vállalkozási garanciákhoz. Biztosan állítható, hogy a magyar vállalatok egymás közötti kapcsolataiban is, a másiknak nyújtható garanciák zavara mérgezi az együttműködést. Csakhogy a tőkés vállalat nagy előnye, hogy ő megköveteli a garanciát az államtól, és ha nem kapja meg, akkor nem vállalkozik. A gazdálkodás e súlyos működési zavarai szerintem egyértelműen a tulajdonosi viszonyok rendezetlenségéből adódnak. A minisztériumok tulajdonosként nem tudnak működni. A vállalatok pedig nem tulajdonosok. Nem tudom eldönteni magamban, és elnézést kérek ezért, hogy ilyen módon nyilvánítok véleményt, hogy melyik jogi szabályozás az égetőbb az ország számára. Vajon az új Alkotmány-e, vagy az állami tulajdonnal kapcsolatos tulajdonosi jogviszony szabályozása. Amíg a tulajdonosi jogviszony nem rendeződik, tovább fog élni a szabályozott szabályozatlanság, a „miért sajnálod, nem a magadét osztod" szemlélet, az együttműködési készség helyett az általános bizalmatlanság, stb. stb. A tulajdonosi viszonyokkal összefüggő torzulásokat, sem gazdasági rendőrséggel, sem népi ellenőrzéssel nem lehet feloldani. Csak átfogó jogi szabályozás, a tulajdonviszonyokról eddig vallott némely megváltoztathatatlannak vélt dogma kiiktatása adhat reményt a változásra. Az Országgyűlés 1989. évi munkaprogramjában nem találkoztam a tulajdonviszonyokkal összefüggő törvényalkotási törekvésekkel. Nem tudom, hogy 1990-ben nem lesz-e túl későn ezt a fontos munkát elvégezni. Ide kívánkozik egy idézet Heller Farkas neves közgazdász egy 50 évvel ezelőtt írt könyvéből, így szól: „minthogy a gazdasági életben arról a fontos és sokszor igen nehéz kérdésről van szó, hogy mi legyen, ezért nem elegendő, ha csupán azt vonjuk vizsgálódásaink körébe, mi az, és miképpen keletkezett az, ami van, ellenkezőleg, a lehetőt is vizsgálnunk kell és megvalósíthatóságára vonatkozóan elemezni". E bölcs gondolatok nyomán jut az eszembe, hogy már élő és ezután megalkotásra kerülő törvényeink, mint amilyen a személyi jövedelemadó, az általános forgalmi adó, a vállalkozói nyereségadó, a társasági törvény és a többi, mind-mind gyökértelenek és hatástalanok maradnak, csak a zavarokat fokozzák mindaddig, amíg működésükhöz nem teremtünk egyértelmű gazdasági közeget és feltételeket. Rendezetlen tulajdonosi viszonyok között minek az adó? Minek a gazdasági társaság? Rendezetlen tulajdonosi viszonyok között nem lehet hatásos érdekeltséget teremteni. Érdekeltség nélkül nem működik a gazdaság motorja, és a motor nélkül nem halad előbbre az ország szekere. Tisztelt Országgyűlés ! Az Országos Tervhivatal elnökének előterjesztésében széles teret kapott a jövő évi népgazdasági terv A variációnak nevezett koncepciója. Az elképzelt intézkedések egy szűk sávjával, az elvonások erősödésének a beruházási piacon jelentkező hatásával kapcsolatban már röviden elmondtam gondolataimat. A tervezett liberalizálási elképzelésekről sem akarok részletekbe menően véleményt nyilvánítani, legfeljebb annyiban, hogy ez a választott gazdasági módszer a megoldási lehetőségek egyike. A szakmai sajtóban olvasható vélemények ellene is és mellette is érvelnek. Egy dologban azonban egységes a vélemény: a liberalizálás nem kockázatmentes vállalkozás. És itt van nekem is az aggályom. Új miniszterelnökünk tömör, rövid bemutatkozó beszédében hallottak alapján még inkább felbátorodva mondom, hogy az elmúlt időszakban mind többször találkozik a közvélemény az elhibázott kormányzati döntésekkel, vagy a jó döntések hibás végrehajtásával, vagy a hibás működés kijavításának a késedelmével. Egy kis mértékű, apró ügyecske a liberalizálás hatásához és feladatához mérve, ám a liberalizálás fogalmával szakmailag majdnem analóg a lakosság devizához jutásának könnyítése, a világútlevél bevezetése a hozzá elrendelt utazási deviza kezelésének az ügye. Egy kitűnő politikai és kormányzati döntés, kedvező hatását rossz végrehajtás rontja. Az üggyel kapcsolatban nem akarok én arról szólni, hogy hány turista járt Ausztriában és milyen közlekedési káoszt tudnak okozni az utasaink a bécsi fővárosban, erről a sajtónk kimerítő információt adott és sok kommentárt közölt. Arról akarok beszélni, hogy milyen gyorsan reagáltak Ausztriában a különböző hatóságok, a bankok, a kereskedők a magyar intézkedésre. Azonnal látták az üzleti lehetőséget, megismerték előírásainkat, bürokratizmusunkat és ennek megfelelően intézkedtek.