Országgyűlési napló, 1985. II. kötet • 1987. szeptember 16. - 1988. november 26.
Ülésnapok - 1985-31
88. november 24-én, csütörtökön 2558 2557 Az Országgyűlés 31. ülése, 191 telével, a külföldi tőke nagyobb arányú részvételével a feldolgozóipar fejlesztési irányai egyre jobban igazodnak a világpiac követelményeihez. Az élelmiszer gazdaságban az önállóbb, szabadabb ármechanizmus, az önfinanszírozás erősödése lehetővé teszi a termelési struktúra erőteljesebb változását. Tartós szerepet kap a mezőgazdaságban is a kis- és magánvállalkozás. Csökkenő állami támogatás mellett a gazdálkodásban a jobb minőségre, a gazdaságosabb exportra kell törekedni. Az építőiparban is megjelennek a kínálati piac elemei. A szervezeti átalakulások gyorsulnak, a kisebb, rugalmasabb szervezetek száma nő. Az infrastruktúrában most csak arra vállalkozhatunk, hogy a legégetőbb lakossági és termelési igényeket elégítsük ki, illetve az infrastruktúra működése a lehető legkevésbé gátolja a termelési szerkezet átalakítását. Gyors ütemben bővül a távközlési hálózat, fokozzuk erőfeszítéseinket a környezetvédelem romlásának megakadályozására, és már a stabilizációs időszakban is keressük annak lehetőségét, hogy az oktatás feltételei hosszabb távon érezhetően javuljanak. Felkészült és művelt emberek nélkül a világgazdasági folyamatokhoz igazodásunk csak óhaj marad. ÁtmenetÜeg nem lehet érdemi gazdasági növekedésre, a belső források bővülésére számítani. Az adott struktúra mellett a gazdaság korszerűsítése, a szerkezetváltás gyorsítása ugyanis szükségképpen együtt jár egyes kapacitások leépülésével, a kapacitás-kihasználás csökkenésével. A növekedést most az is korlátozza, hogy a szocialista piaci lehetőségek szűkösek, és a belföldi piac élénkítésére a külgazdasági egyensúly veszélyeztetése nélkül alig van lehetőség. A program következetes megvalósítása esetén az évtized fordulóján már érzékelhetővé válnak a szerkezeti átalakulás kedvező hatásai a gazdasági növekedésben, egyszersmind a belföldi felhasználás, fogyasztás, a beruházás szerényen bővülő lehetőségeiben is. Tisztelt Országgyűlés! A stabilizációs program egyik legkritikusabb kérdése 1989-ben is olyan pénzügyi egyensúly kialakítása, amelynek egyszerre kell szolgálnia a külső egyensúlyi helyzet miatt a belföldi felhasználás elengedhetetlen mérséklését, és egyben ösztönözni kell a termelési szerkezet korszerűsítésére. Ilyen egyensúly létrehozása még akkor is bonyolult feladat, ha a liberalizálási programmal összefüggésben 1989-ben az ideinél nagyobb költségvetési hiány tervezhető. A költségvetés kiadásai a fennálló elosztási mechanizmusok változtatása nélkül, a korábbi kötelezettségek és determinációk miatt 1989-ben ugrásszerűen emelkednének. Így például a korábban felvett kedvezményes lakáshitelek és az ezek fedezetét képező lakossági betétek 15 százalékos kamatkülönbözete önmagában 30 mÜliárd forinttal növelné a költségvetési kiadásokat. Ugyanakkor a költségvetés bevételeit csökkenti az, hogy szándékunknak megfelelően megszűnik a termelési adók nagy része, csökken a beruházásokat terhelő forgalmi adó befizetése is. A korábbinál nagyobb adókedvezmények miatt a nyereségből a költségvetésbe befizetendő hányad 3 százalékponttal kisebb lenne az ideinél. A vállalati jövedelmek költségvetési centralizációja így két év alatt 20 százalékkal csökkenne. Ezekből adódóan az államháztartás szükséges egyensúlyához egyidejűleg kell a kiadásokat csökkenteni és a bevételeket növelni. A kormány arra törekedett, hogy a lakosság terhelése gazdaságilag és politikailag elviselhető szinten maradjon, a vállalatoknál erősödjék a szerkezetátalakításra való ösztönzés, a költségvetési kiadások reálértéke pedig olyan mértékben csökkenjen, amely mellett az oktatás, az egészségügy, a kultúra területén az alapvető igények, ha szűkösen is, de kielégíthetők. Ez a koncepció a fő jövedelem-tulajdonosok viszonylag kiegyensúlyozott teherviselésére épül, bár egyszersmind széles körű jövedelem-átrendeződéssel is jár, és jó néhány kisebb-nagyobb gazdálkodó egység, társadalmi csoport helyzetét kétségtelenül rontja, így érthető, hogy e témakörben a legélesebbek a vitáink a szakszervezetekkel és más érdekvédelmi szervezetekkel. Ámde mindenkinek számolni kell azzal, hogy ez az egyensúly nagyon törékeny, felborulása pedig a stabilizációs program összeomlását jelentené. Világosan kell látni ugyanis, hogyha a ma jelentkező minden igényt kielégítenénk, az ország fizetőképességét nem tudnánk fenntartani. A kormány álláspontja az, hogy a lakosság terhelését 1989-ben sem lehet elkerülni, de ennek az ideinél kisebbnek kell lennie, mivel 1988-ban a terhek nagyobb részét a lakosság viselte. így a jövőre a lakossági fogyasztás az ez évi 3 százalékkal szemben körülbelül 1 százalékkal csökken, az egy főre jutó reáljövedelem mintegy 2 százalékos, az egy főre jutó reálbér hozzávetőleg 6 százalékos mérséklődése mellett. 1989-ben a négyéves támogatás-leépítési program keretében 25 milliárd forinttal mérsékli a kormány a termeléshez és a fogyasztáshoz kapcsolódó költségvetési támogatásokat. Ez hat a fogyasztói árakra is. A tervjavaslat 5-5,5 százalék hatású központi áremelkedése, amely elsősorban az élelmiszereket, a személyszállítást, a vízszolgáltatást érinti, az ár- és értékarányok javítását is szolgálja. A piaci hatásokat is figyelembe véve, a mai ismereteink szerint a fogyasztói árszint emelkedése az ideinél alacsonyabb szinten, 12-15 százalékban prognosztizálható. Természetesen ennek alakulása a jövő év gazdasági folyamataitól függ. Az áremelkedések, figyelembe véve a támogatások összetételét, a sokgyermekeseket, a nyugdíjasokat és a nagyvárosokban élőket érintik koncentráltabban. Az ebből adódó megélhetési nehézségeket a kormány ismeri. A legsúlyosabb gondok enyhítése érdekében az áremelkedés egy részét pótlólagos, 16 milliárd forint összegű szociálpolitikai intézkedésekkel ellentételezzük, így január elején a kormány szándéka szerint 300 forinttal emelkedik a nyugdíj és a gyermekenkénti családi pótlék, további 200 forinttal emeli a kormány a régi nyugdíjasok ellátását. A szociálpolitikai kiadások, a korábbi ár-ellentételező
