Országgyűlési napló, 1985. II. kötet • 1987. szeptember 16. - 1988. november 26.

Ülésnapok - 1985-31

2549 Az Országgyűlés 31. ülése, 1988. november 24-én, csütörtökön 2550 Akkor kimondom a határozatot: az Országgyűlés az államminiszter tájékoztatóját, valamint a felszólalásokra adott válaszát jóváhagyólag tudomásul vette. Húsz perc szünet következik. (Szünet: 15.42-16.04 - Elnök: Jakab Róbertné) ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Napirend szerint következik a kormány stabilizációs gazdasági programjának végrehajtásáról és az 1989. évi gazdaságpolitikai feladatokról szóló beszámoló tárgyalása. Dr. Hoós Jánost, az Országos Tervhivatal elnökét illeti a szó. DR. HOÓS JÁNOS: Tisztelt Ház! Mg múlt el egy év, hogy az Országgyűlés megtárgyalta és elfogadta a kormány munkaprogramját, amely a gazdaság stabilizálását, egyszersmind új fejlődési pályára állítását tűzte ki célul. Nyitott programot fogadott el az Országgyűlés, amely módosulhat, a benne foglaltakat újra és újra szembesíteni kell a valósággal. A kormányzat legfontosabb feladata most a gazdaságpolitikai célokat és a gazdasági fejlődés mozgásterét áttekintve annak megválaszolása, hogy a kormányprogramban megfogalmazott irányokban haladunk-e tovább, illetve, hogy kell-e céljainkon, eszközeinken változtatnunk. Mielőtt a Minisztertanács határozna az 1989. év népgazdasági tervéről, szükségesnek tartja az Országgyűlés felelős tájékoztatását és kéri elgondolásainak megvitatását. Expozémban, utalva a képviselőcsoportokban és a bizottságokban megvitatott tájékoztató anyagra, a jelenünket és jövőnket alapvetően meghatározó néhány kérdésről kívánok szólni. A kormányprogram végrehajtása során is újból és elkerülhetetlenül szembekerültünk azzal a nehéz örökséggel, amelyet a világgazdasági változások és a késedelmes gazdaságpolitikai lépések, téves döntések következtében halmoztunk fel az elmúlt másfél évtizedben. A gazdaság, a termelés és az elosztáspolitika mozgásterét mindez alapvetően meghatározza, rendkívül szűk sávra korlátozza. Az örökölt helyzetet és az abból adódó súlyos kötöttségeket, determinációkat közvéleményünk teljességükben még ma sem ismeri. Ezek: először és mindenekelőtt a súlyos adóssághelyzettel, másodszor a KGST-kapcsolatok gondjaival, harmadikként említve pedig a világgazdasági igazodás, főleg a strukturális átalakulás megkésésével kapcsolatosak. Ami az első témakört illeti, problémáink közül ez a legsúlyosabb, a konvertibilis adósság magas állománya. Az adósság immár 15 éve öngerjesztő módon halmozódik, mert az esedékes kamatok egy részét is újabb hitelek felvételével vagyunk kénytelenek törleszteni. Bruttó konvertibilis adósságállományunk 1970-ben mindössze 1 milliárd dollárt tett ki, 1980 végén pedig már 9.1 milliárd dollárt ért el, 1987-ben a tartozások meghaladták a 17 milliárd dollárt. A nagyarányú eladósodási folyamat olyan helyzetet eredményezett, hogy a felvett hitelek nagy részét adósság-szolgálati célokra kellett fordítanunk és azok így nem bővítették a belföldön felhasználható forrásokat. Idén is és jövőre is, miközben kereskedelmi mérlegünk aktív lesz, azaz forrásokat helyezünk ki, a magas adósságok magas kamatai miatt tovább nő az adósságállomány. Paradox módon tehát miközben egyre több hitelt vettünk fel, és eladósodtunk, ezzel nem valós többletforrásokra tettünk és teszünk szert, hanem ellenkezőleg, megtermelt nemzeti jövedelmünk egy részét az országon kívül kell helyeznünk, külső adósságaink kamatainak fizetésére kell fordítani. Az éves nemzeti jövedelemnek most már mintegy háromnegyedét kitevő bruttó adósság önmagában is rendkívüli teher. A magas kamatköltségek és a törlesztési kötelezettségek nagymértékben szűkítik a gazdaságpolitika lehetőségeit. Ez érződik mind a termelés, a strukturális változások feltételeinek megteremtésében, mind az elosztásban. Az idén például 1 milliárd dollár felett lesz a kamat, a törlesztés pedig meghaladja a 2 milliárd dollárt. A behozatal töbh mint 5 milliárd dolláros értékével együtt ez összesen 8-9 milliárd dollár közötti fizetési kötelezettséget jelent. Ebből az export és az áruforgalmon kívüli tételek egyenlege körülbelül 6,5 milliard dollárt fedez. A kötelezettségek maradéktalan teljesítéséhez tehát 2-2,5 milliárd dollár hitelfelvételre van szükség. Ámde adóssági er heink a 90-es években még tovább növekednek, amit teljes egészében új hitelekkel nem lehet, nincs is szándékunkban finanszírozni. Az adósságállomány növekedését fizetőképességünk megőrzése érdekében feltétlenül meg kell állítanunk. Ezért úgy kell dolgoznunk, hogy fizetési kötelezettségeink kamatrészét egyre nagyobb mértékben, később teljes egészében devizabevételi többletből fedezzük. A bevezetőben másodikként említett témakör: mozgásterünk egyik meghatározó tényezője, KGSTkapcsolataink alakulása. Ismeretes, hogy a magyar gazdaság, különösen az ipar fejlesztése korábban a KGST-kapcsolatrendszerre épült. 1960 és 1975 között rubel-elszámolású behozatalunk és kivitelünk ötévenként 50-70 százalékkal bővült. Ez alapvetően meghatározta gazdaságunk szerkezetének alakulását, és egyik fő forrása volt az akkori időszak magas, évi 5-6 százalékos növekedésének, ezzel együtt az életszínvonal viszonylag dinamikus javulásának. A 70-es évek közepétől e kapcsolatainkban is fordulat állt be. Az energiahordozók világpiaci árának ugrásszerű növekedését a KGST-árak alakulása megkésve bár, de követte. Ennek nyomán szovjet viszonylatban cserearányaink csaknem 40 százalékkal romlottak. Másképpen ez azt jelenti, hogy az import azonos mennyiségéért kétharmaddal több exportárut kellett adnunk 1985-ben, mint 1974-ben. Árveszteségeink döntő hányadát exporttöbblettel ki is egyenlítettük és ez okozta kivitelünk jelentős dinamizmusát. Szovjet exportunk 1975 és 1985 között duplájára emelkedett. Ezalatt importunk csak 15 száza-