Országgyűlési napló, 1985. II. kötet • 1987. szeptember 16. - 1988. november 26.

Ülésnapok - 1985-31

2535 Az Országgyűlés 31. ülése, 1988. november 24-én, csütörtökön 2536 a jövőnek, amit a magyar ifjúság tervez, már most elébe mennénk. Köszönöm a figyelmet. (Taps.) ELNÖK: Köszöntöm a vendégpáholyban helyet foglaló Louis Jung urat, az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése elnökét és kíséretének tagjait, Heiner Klebes urat, az Európa Tanács Irodájának vezetőjét (Taps.) és Erik Leijon urat, az elnök kabinetfőnökét. (Taps.) Kívánom, hogy rövid magyarországi tartózkodásuk kellemes és hasznos legyen és szolgálja jól a magyar Országgyűlés és az Európa Tanács kapcsolatainak fejlesztését. Szóra következik Csipkó Sándor Bács-Kiskun megyei képviselőtársunk. CSIPKÓ SÁNDOR: Tisztelt Képviselőtársaim, Tisztelt Minisztertanács! Mondandóm elé szabad legyen egy megjegyzést. Avar képviselőtársam aggodalommal néz az új év elé. Hát a mi hangosító, ilyen vándor hangosító berendezésünk már a kabarét megjárta Árkos barátunk jóvoltából. Nem tanultunk belőle. Tudom, hogy a másik teremben készül az a technikai berendezés, amely a szavazást is és a hangosítást is megoldja. De mégiscsak nevetségesek vagyunk az ország szemében, hátha az az egy szerkentyű elromlik, akkor mi van? Hogy egy embert itt ro hang áltatunk össze-vissza. Ha az elvonó politika olyan erős, hogy már a parlamentnek sincs pénze, hogy kettőt vásároljon legalább, akkor hozzunk magunkkal. (Taps.) Jó szívvel hallgattam Pozsgay Imre államminiszterünket, eszembe jutott első ülésünk, akkor, amikor lényegében a képviselők muníciót kaptak ahhoz, hogyan is végezzék munkájukat. Emlékezzünk csak. A képviselőnek feladata országos ügyekben dönteni, törvényeket hozni. Még véletlenül se merült fel az, hogy minket választottak. Ebből eredően nyilván meg is fognak bennünket kérdezni, hogy az ő véleményüket egy-egy törvény alkotásakor hogyan is vesszük figyelembe. Hát ez a szereposztás nekem különösebben nem volt szimpatikus. Azt hiszem, másoknak sem. Egy-két ülés után azt is tapasztaltam és tapasztaltuk, hogy milyen is ez a modell. A politika dönt, a kormány elkészíti a tervezetét, mi meg megszavazzuk. Lényegében sem a kormány, sem a politika nem önálló ilyen értelemben és a parlament sem. Valahol itt van az ügyintéző politika megjelölése. Később, amikor a VII. ötéves terv vitája következett, emlékezzünk vissza, mily sok dolgot felhoztunk, hogy a terv nem jó. A kormány kitartott amellett, hogy jó. Jöttek az interpellációk. Jöttek a miniszteri válaszokat nem elfogadó képviselői szavazások, és mintegy másfél éves működés után jött a politikai figyelmeztetés a képviselőknek, hogy nem ez a szereposztás. Ezt megyei csoportülésen fölháborodva vettük tudomásul. Milyen következtetést tudok én ebből levonni? Az országgyűlés a régi modellben nem politikacsináló szervezet. Nem politikai intézményként volt regisztrálva, én pedig úgy gondolom, hogy a parlamentnek politika csináló szerepe kell, hogy legyen. Ezt azért szeretném hangsúlyozni, mert most készítjük az új Alkotmányt. Ebben az Alkotmányban alapkőként kell, hogy szerepeljen ez a tétel. A törvényhozásunkkal kapcsolatban: A kormány benyújt különböző törvénytervezeteket. Csak az utóbbiakból, a társadalmunkat érintőkből: Választási törvény, gyülekezési és egyesülési jogról szóló törvény, a népszavazással kapcsolatos törvénytervezet, — ezeknek alapköve lényegében az Alkotmány kellene, hogy legyen. Államminiszterünk foglalkozott ezzel a témával, hogy lehet olyan helyzet, hogy a sorrendiséget nem kell megtartani. De én azért alapvetőnek tartanám, mint magatartásmódot a törvényalkotásnál, de nézzük a gazdasági csomagtervet, vagy reformot; adóreformot, árreformot, költségvetési reformot, szakszervezeti törvényt, társadalombiztosítást. Mi készült el ebből? Az adótörvény, az adóreform. Valamelyiknek el kell készülni előbb, de valahogy úgy tűnik, hogy a többi rendkívüli módon késik, és csak a kormány elvonó-reformtörvényei jelentkeznek. Megint a sorrendiség! Javaslatom nekem az, hogy a jövőben a parlament kérje be a kormánytól, egy időszakra milyen törvényeket kíván módosíttatni, milyen törvényeket akar - újakat —, a parlament vizsgálja ezt meg, és tegye hozzá a saját véleményét is vagy akaratát, és állapítsa meg a sorrendiséget is, vagy az együttest. Mert ez a reform-csomagterv valahol úgy volna jó, ha együtt jelenne meg, mert akkor lehetne kontrollálni egyiket a másikkal. Sokszor fölvetődik, hogy alternatív tervezetek legyenek. Nem tudom, hogy ki hogy van ezzel. Ugyanattól a csoporttól kérünk egy másik tervet. Egy csoport tud egy jobb tervet készíteni, a legjobbat akarja? Van az alternatív tervnek egyébként lehetősége. Egy példát! Nemrég módosítottuk a szövetkezeti törvényt, de akkor azt mondtuk, és megállapodtunk szinte, hogy új szövetkezeti törvényre van szükség. Nyújtsa be a kormány és kérjük föl a szövetkezeti mozgalmat, hogy ő is nyújtsa be a maga szövetkezeti törvénytervezetét. Ez már alternatíva lesz, és majd a parlament dönt, hogy melyiket fogadja el, vagy öszszehozza a kettőt. A képviselői felkészülési lehetőségről: Mindenki tudja, hogy munkahelyünk van, és egyéb más társadalmi megbízatás, és legnagyobb társadalmi megbízatás ez a képviselői. Én az adóvita során éppen olyan helyzetben voltam, hogy a Pénzügyminisztérium szakemberei velem szemben ültek és amikor egy-egy képviselőtársam valamit mondott, hogy ezt így, vagy úgy kellene módosítani, azok a kollegák kapásból mondták, hogy ennyi száz rnillió, ennyi milliárd forintot érint, plusz vagy mínusz. — (Holnap is mondják, - súgják.) Ezzel a lehetőséggel egyikünk sem rendelkezik. A Pénzügyminisztérium adott ugyan egy listát, jó szívvel fogadtam én is, és gondolom, mások is: X—Y-t ilyen telefonszámon el lehet érni. Csak nekem a dilemmám a következő. A tervezetet a Pénzügyminisztérium készíti el, akkor az ő emberei kritikus szemmel fogják-e ezt a tervezetet nézni, vagy