Országgyűlési napló, 1985. II. kötet • 1987. szeptember 16. - 1988. november 26.

Ülésnapok - 1985-31

2531 Az Országgyűlés 31. ülése, 1988. november 24-én, csütörtökön 2532 jogállamiság politikai jelszavát, amely talán ha nem is szó szerint úgy hangzik, hogy egy jogállamban az állampolgár mindent megtehet, amit a jog nem tilt, az állam szervei pedig azt tehetik meg, amire a jogszabály feljogosítja őket, de tulajdonképpen ezt még egy ilyen jelszóval kellene kiegészíteni, hogy aki pedig a jog parancsát megszegi, az személyre tekintet nélkül viselje a jogszabályban írt konzekvenciáit. Köszönöm a figyelmet. (Taps.) ELNÖK: Következik dr. Mezey Károly SzabolcsSzatmár megyei képviselőtársunk felszólalása. Dr. MEZEY KÁROLY: Tisztelt Országgyűlés! Államminiszterünk által elénk terjesztett demokrácia csomagterv korszakalkotó lehet hazánk történetében, ha az itt vázolt jogi kereteket méltó tartalommal töltjük meg. Nem kevesebbről van szó, mint a sztálinizmus frontvonalának végső megtöréséről hazánkban, hogy megteremtsük a diktatórikus államszervezet helyett a szocializmushoz jobban illő demokratikus jogállamot. A ledöntött Sztálin szobor roncsai túlzottan nehezednek még ránk, pedig már több mint három évtizede megszabadultunk a személyi kultusztól, a törvénytelenségektől és terrortól, de küszködünk még a tervutasításos rendszer maradványaival a gazdaságban és fellazulva bár, de áll még utolsó bástyája a monolitikus politikai intézményrendszer. Olyan intézményrendszerről van szó, ami gátjává vált társadalmunk természetes mozgásainak, korlátozójává teljesítőképességének és így gazdasági fejlődésünknek is. Mostanában napi politikai jelszóként gyakran hallani, hogy elsősorban gazdasági problémáinkat kell megoldani, s a politikaiak kevésbé felelősek gondjainkért. A kétféle válságot nem lehet elválasztani egymástól. Vajon nem a politikai szférában dőlt-e el a 68-as reformunk sorsa a múlt évtized első felében? S alig lehet vitás, hogy kellő kontroll nélküli politikai döntések hozták létre egyik-másik elhibázott nagyberuházásunkat. Hogy nem játszottak-e szerepet politikai szempontok egyes gazdasági vezetők kiválasztásában, s teremtettek olyan kontraszelekciót, aminek feltétlenül szerepe van jelenlegi bajainkban. Meggyőződésem, hogy az olyan nagyon áhított gazdasági reformot csak a politikaival együtt vihetjük sikerre. Nem lenne helyes azonban az sem, ha a politikai reformot helyeznénk előtérbe, mert azt a látszatot keltené, hogy a kormány a demokráciát kenyér helyett nyújtja. A politikai intézményrendszer reformja kardinális vonalának tartom az emberi jogok kérdését. Az emberi jogok a demokrácia épületének alapkövei. Az a funkciójuk, hogy a hatalomnak határt szabjanak. Érvényesíthető emberi jogok nélkül a dolog fordítva van, az állampolgár jogai addig érnek, amíg a hatalom falába nem ütköznek. Az emberi jogok biztosítják a társadalom belső harmóniáját, automatizmusát, s ennek alapján a legfontosabbat, a fejlődését. Egy, az emberi jogokról szóló tanulmányból idézek: „A társadalom további fejlődése számára már nem egyszerűen a gazdaság államivá válása során bekövetkezett torzulások leépítése vált elengedhetetlenné, hanem az állam és a polgári társadalom viszonyának olyan alakulása is, amelyben az egyén, mint a polgári társadalom része is partner. Ez ma már a technikai, gazdasági elmaradottság leküzdésének, gazdasági és politikai magatartás kibontakozásának, az előrehaladást biztosító társadalmi erők felszabadításának és önt orvén yi működésének a mindenkori politikai sikerének akár politikai rendszer változását is magába foglaló feltétele. Az emberi és állampolgári jogok hatékony biztosítása tehát társadalmunkban nem csupán politikai kérdés, hanem a modernizáció sikerének egyik tényezője." E sorok írója, neves jogtudósunk, itt ül közöttünk, s a kormány tagjaként módja van e tudományos szintézist a gyakorlatba átültetni. Kívánom, hogy sikerüljön! Az emberi jogok azonban nemcsak a belső, hanem a külső egyensúly megteremtői is. Ha minden országban ez lenne a mérce, az államok politikai erkölcsének az alapja, akkor tisztább és világosabb volna az országok és népek kapcsolata, jobban tudnának egy nyelven beszélni. Utalok arra, hogy amikor nemzetünk Erdélyben élő része veszélybe került, a világ ezen a téren velünk egy nyelvet beszélő országai kiálltak az elnyomott nemzetiség érdekében. Ha azonban az emberi jogok közös nevezője általános lenne, ez a helyzet be sem következett volna. A politikai intézményrendszer reformjának jogalkotási feladatairól szóló tézisek egy sor állampolgári jogi kérdést tartalmaznak, melyek a közeli és távolabbi jövőben az országgyűlés elé kerülnek. Már most javaslom, hogy készüljön el az Emberi Jogok Listája. Később pedig Kódexe, ami minden olyan törvényt tartalmazna, amik az emberi jogokból következnek, az Alkotmányba pedig kerüljön be egy, a személyiség szabadságáról szóló paragrafus, mint az emberi jogok anyatörvénye. Az így felállított hierarchiának az lenne az értelme, hogy bármelyik emberi jog, vagy abból származtatható törvény megsértése vagy megváltoztatásának szándéka vég ül is alkotmányellenesnek legyen nyilvánítható. Az emberi jogokkal kapcsolatos legfontosabb kérdés az, hogy milyen garanciái vannak. Elegendő-e a jogi garancia? A tapasztalat azt mutatja, hogy jelenlegi politikai konstrukciónk mellett a jogi keret kevésnek bizonyult némelyik emberi jog érvényesítésében. Példának hozom fel éppen az egyesülés jogát, ami 1949 óta szerepel Alkotmányunkban. Ha valaki élni akart ezzel a legmagasabb szintű törvényünkben biztosított jogával, az ezt az igényét benyújthatja a tanácshoz. A Minisztertanács Tanácsi Hivatalának elnöki rendelete alapján a tanács a rendőrség véleményét kérte ki, amelyik, ha aggályát fejezte ki a megalakítandó egyesület iránt, úgy nem volt példa arra, hogy a tanács az engedélyt kiadta volna. így természetesen csak olyan egyesületek születhettek, amelyek a hatalom szájaízének megfeleltek.