Országgyűlési napló, 1985. II. kötet • 1987. szeptember 16. - 1988. november 26.
Ülésnapok - 1985-30
2437 Az Országgyűlés 30. ülése, 1988. október 7-én, pénteken 2438 gyobb kárt okozzunk, mint amennyi hasznot ebből egyáltalán húzhatna a politika vagy a kormány. Ezért azt kérem, hogy vegyék figyelembe a mi munkánknál ezt a törekvést is. Mi tulajdonképpen még a politikai hangulatkeltéssel is egyetértünk. Sok tekintetben voltak olyan megnyilvánulások, amiket még meg is köszönhetünk, mert tanultunk belőlük és cselekvésre késztettek bennünket. Tisztában vagyunk azzal, hogy a magyar társadalom egy nagy átalakulás korát éli, és ebben az átmeneti korszakban vagyunk mindannyian. Ilyenkor minden felszínre jön, felszínre is fog jönni a jövőben is. E tekintetben én azt gondolom, hogy a bős-nagymarosi vízlépcső még csak az egyik téma. Gondolom, hogy ezt mások is tudják, evvel is meg kell birkóznunk. Az is vitathatatlan dolog, hogy kritikusan kell szemlélni az eddigi munkánkat. A miniszteri expozéban világosan benne volt a kormány önkritikája — én ezt szeretném még aláhúzni. Úgy látjuk, hogy még mindig lassan változik a munkastílusunk, egycsapásra nem tudjuk a mechanizmusunkat megváltoztatni és felgyorsítani, az egész döntési rendszerünk még mindig elévült, azon dolgozunk most is, hogy ezen mielőbb túljussunk, hogy valóban egy dinamikus, gyors intézkedésekre képes kormánnyá váljunk. Érezzük a felelősségét ennek a Nagymarosnak is. Azt gondolom, és ezt már a saját nevemben mondom, hogy Gabcikovo a mi munkánk tükre. Az, ahogyan elrontottuk a közvélemény tájékoztatását, és az is, ahogyan egyik-másik döntést kezeltük, az is, ahogyan a tudományos körökkel együttműködtünk. Ebből is tanultunk és tanulni fogunk a jövőben is. Azt gondoljuk, hogy országos ügyekben valóban az országgal együtt kell dönteni. Ezt ajánljuk magunknak is és ajánljuk az utódainknak is. Ugyanakkor azt is látni kell - és kérjük, hogy a tisztelt Országgyűlés akceptálja —, hogy nekünk az ilyen ügyek kezelése mellett számtalan feladatunk van. A törvények tömegét hozzuk ide. Iszonyatos tempóban folyik a munka, hogy a reformfolyamatban mindazokat végrehajtsuk, amiket megígértünk. Tudjuk, hogy ez nem látványos, nem hoz olyan eredményeket, még sokáig lehet vádolni bennünket azzal, hogy lassúak vagyunk és nincs változás. De mégis töméntelen előterjesztést hozunk ide önöknek is — már önöket is fárasztja, ahogy észrevettem — és emellett egy sor más intézkedést kell tenni azért, hogy talpon maradjon a magyar gazdaság. Ezért azt is kérjük, hogy amikor megszavazzák — ha elfogadják — a jelentésünket, akkor ez a bizalom terjedjen ki arra is, hogy hagyjanak bennünket más területen is dolgozni. Nem tudjuk úgy felvállalni azt a sokrétű munkát, ha újra és újra visszaköszönnek olyan ügyek, amikről úgy gondoljuk, hogy már menniök kell és nem foglalkozni velük. Ezért kérjük a Tisztelt Országgyűlést, hogy ezt a bizalmat ne csak az építőknek, hanem nekünk is adják meg. Szeretnénk, ha a vízi úttal, energiarendszerrel és sok gazdag tapasztalattal Magyarország és a világ kapcsolata tovább erősödne. Meggyőződésem, hogy ezt el tudjuk érni. Gondoljanak csak Széchenyi István naplójegyzeteire, aki a Dunáról a következőket írta: „Ha a magyar rendek saját zsebükből szabályoznák a Dunát, az egész Monarchia számára még lehetne valami Magyarországból." Ma azt gondolom, hogy egész Európa számára kell hasznosítanunk ezt a hatalmas folyót, úgyhogy még sok munkánk lesz vele. Azt is szeretném aláhúzni: tisztában vagyunk vele, hogy ez csak egy vita a várható sok közül. A parlament kezd igazivá válni, én ezt őszinte szívvel becsülöm és üdvözlöm. De ugyanakkor azt is gondolom, hogyha az állásfoglalásunk megtörténik, akkor nem lehet joga senkinek újrakezdeni olyan kérdéseket, amelyeket már maga a parlament is lezárt. A szélsőséges indulatokra nincs szükségünk. Úgy gondolom, hogy tanulnunk kell még a demokráciával élni, a demokrácia eszközeit tovább kell fejlesztenünk, de ugyanakkor tiszta szívvel óvom magunkat az anarchiától, mert az nem vezeti ki a magyar gazdaságot és a magyar társadalmat a bajokból. E gondolatok jegyében kérem a Tisztelt Országgyűlést, szíveskedjék a jelentésünket elfogadni. Köszönöm. (Taps.) ELNÖK: Dr. Nemes Tamás, Komárom megyei képviselőtársunké a szó. Dr. NEMES TAMÁS: Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Lehet-e ebben a teremben lassan egy napja folyó, az országban pedig hetek, hónapok, sőt évek óta folyó vitában valami újat még mondani? Úgy hiszem, hogy nem sokat. Ha azonban azt mondóméi Önöknek, hogy választókerületemhez tartozik a nagymarosi bögének úgynevezett esztergomi és pilismaróti öblözete, akkor talán az Önök elé került anyagokból mindenki előtt világos, hogy két olyan öblözet van a választókerületemben, ahol rengeteg probléma adódik. Hiszen mindkét név sűrűn fordul elő mind az egyik oldalról, mind a másik oldalról kapott anyagokban. Megmondom Önöknek őszintén, hogy én már évek óta hármas nyomás alatt élek. Két oldalról össztűz alatt állok, jönnek hozzám az anyagok a hivatalos szervek részéről és jönnek hozzám az anyagok az úgynevezett alternatívok részéről. Ezt önök mindannyian elmondhatják magukról. Talán többet kaptam és abban különbözhetek Önöktől, hogy én a hivatalos részről számos kilogrammnyi anyagot kaptam, míg az alternatívok részéről valószínűleg ugyanannyit mint önök, ez néhány dekára tehető. Egy másik nyomás alatt is élek, mint képviselő, amikor azt nézem, hogy ennek a beruházásnak a megvalósítása a területemen milyen előnyökkel és hátrányokkal járhat. Előttem vannak a jól látható előnyök, hátam mögött vannak azok a valószínűsíthető vagy vélt veszélyek, amelyekkel az utóbbi időkben egyre gyakrabban találkozom. Ezen kívül még egy harmadik nyomás alatt is él az ember mint kép-