Országgyűlési napló, 1985. II. kötet • 1987. szeptember 16. - 1988. november 26.

Ülésnapok - 1985-30

2435 Az Országgyűlés 30. ülése, 1988. október 7-én, pénteken 2436 a komplex meliorációs öntözési program, amely a káros hatásokat kiküszöböli, az intenzív agrártermelés és -fejlesztést biztosítani fogja. Ehhez kiemelt állami támogatást garantálunk. Hasonló módon lehetne az erdőkről, a halászatokról is szólni, de a képviselő elvtársak ezeket a területeket jól ismerik. Úgy tudom összegezni az agrárhatásokat, hogy az érintett területeken ha végrehajtjuk mindazt, amire közösen vállalkozunk, nem csökken a mező- és erdőgazdálkodás teljesítőképessége, növelhetők a hozamok és tovább folytatható az intenzív gazdálkodás. Minderre készek az üzemek, ezen túlmenően pedig - ahogy hallottuk - a kiegészítő tevékenységben már a vízi turizmussal foglalkoznak, az idegenforgalmi szolgáltatások megszervezésére gondolnak, és tovább kívánják növelni ezzel is a terület eltartóképességét. Úgy tudom összefoglalni, hogyha a beruházást az önök által is kívánt komplex módon folytatjuk, és ez nagyon fontos, a komplexitás a járulékos dolgokat is beleértve, és önkritikusan meg kell mondanunk a kormánynak, hogy ez a követelmény azért is figyelmeztető számunkra, mert eddig minden nagyberuházásnál éppen a járulékosok szenvedtek csorbát. Ennél ezt itt nem tűrhetjük el és úgy gondolom, hogy a számonkérés közé kell hogy tartozzon ez is. A nemzetközi normákra épülő sokoldalú ellenőrzésnek is hívei vagyunk. Úgy gondoljuk, hogy ez is belefér a programba. Bármilyen más, a mi törvényeink szerint elfogadható ellenőrzést készek vagyunk tudomásul venni a beruházás folytatása, befejezése, üzemeltetése során bármikor. Tisztelt Országgyűlés! Arról is szó volt, hogy a beruházás ütemesen folyik. Három ország szakemberei és munkásai jól együttműködve, fegyelmezetten dolgoznak és tervszerűen. Itt szeretném megemlíteni: nem tudjuk elfogadni Szentágothai elvtársnak azt a megállapítását, hogy pánikszerűen felgyorsítottuk a beruházást, hogy kész tények elé alítsuk a parlamentet vagy az országot. Bár fel tudnánk a gazdasági termelést pánikszerűen gyorsítani, akkor mindennap hoznánk intézkedéseket a kormány nevében, hogy hamar túljussunk a nehézségeken. Sajnos, ez nem olyan egyszerű, egyébként semmiféle ilyen intézkedést senki a kormány részéről nem tett és nem javasolt. Úgy látszik, hogy a kivitelező emberek, dolgozók körül zajló vita sok esetben viszont zavarja a munkát. A legenyhébb kifejezések a szakbarbár, a megrögzött bürokrata, a környezet pusztító és így tovább. Úgy gondolom, hogy itt leginkább a vízügyi dolgozókat éri a legtöbb támadás. Ugye, hallottuk a hozzászólásokból. Szeretném aláhúzni, hogy Magyarországon a vízgazdálkodás egy hatalmas múltra tekint vissza, és a vízgazdálkodás területén dolgozó 74 ezer ember, amely az ország egész vízellátásáról gondoskodik, nemzetközileg is nagyon elismert, magas színvonalon végzi a munkáját. Én ezt mondhatom, mert nem vagyok vízügyi dolgozó, de azt is tudom, hogy 4.200 kilométer védőgátat tartanak rendben, ismereteim szerint ez Hollandia után a leghosszabb védőgátrendszer Európában. Azt is tudom, hogy a lakosság 85 százalékát már vezetékes vízzel látják el, talán Önök is tudják, hogy a háború előtt töredéke volt a lakosságnak, különösen a falusi lakosságnak vezetékes vízzel ellátva. Másfél milliárd köbméter öntözővizet adnak évente a mezőgazdaságnak és még tudnám tovább sorolni. Ennek a kétmilliós fővárosnak az ivóvíz-ellátásával foglalkoznak még a legnagyobb aszály idején is úgy, hogy nincs különösebb fennakadás. Pedig nagyon sokszor néztük, hogy milyen alacsony a Duna vize. Azt gondolom, az, hogy 13 nemzetközi tudományos egyesületben a szakembereik vezető szerepet látnak el, az is bizonyítja, hogy értik a dolgukat. Az is, hogy harminc országgal van kapcsolatuk, az is, hogy Afrika-díjat kaptak, a Közel-Keleten végzett kutató, vízfeltáró munkájukért, hogy a Góbi-sivatagban vizet, keresnek és találnak, és lehetne tovább sorolni. Úgy gondolom, nem volna szerencsés, ha ezeket az embereket globálisan úgy kezelnénk, mint akik katasztrófába akarják sodorni a főváros ivóvíz-ellátását, hiszen ők felelnek érte, és őket kérjük számon, ha nincs víz vagy eltörik egy fővezeték. És azt sem hiszem, hogy a Dunát szennyezni kívánnák a munkájukkal, amikor a Balatonért olyan sokat tettek az elmúlt években. És lehetne más példát is felhozni. Szeretném azt is megemlíteni, hogy többé-kevésbé hasonló támadások érik a kormányt is. Ismert vélemények: presztízs-szempontok, gigantománia. Kérem szépen. Én örülök annak, ha egyes képviselő elvtársak olyan erősnek hiszik a magyar kormányt, hogy még presztízs-szempontokat is szem előtt tud tartani. Én azt hiszem, hogy ez nem így van, nincs is ilyen törekvésünk, ezt a mostani parlamenti ülésszak is bizonyítja. Hát csináltunk mi abból presztízs-ügyet, hogy Villányi Miklós vissza kellett vonja a vállalkozói nyereségadóról szóló előterjesztésünket? (Nagy derültség.) Higgyék el, itt vagyunk néhányan ágazati miniszterek, akik borzasztóan sajnáljuk, mert szerettük volna a közeli napokban meghirdetni a vállalati körnek a jövő év feltételeit, és emiatt nem tudjuk. De azzal is tisztában vagyunk, nem volt a munkánk olyan színvonalú, hogy a parlament elfogadja. Ebből sem csinálunk presztízskérdést, pedig ezt valóban ez a kormány csinálta az első betűtől az utolsóig. Azt is higgyék el nekem a képviselő elvtársak: mi nem azért küszködünk a vízlépcső folytatása mellett, hogy ebből majd valamiféle nagy politikai diadalülést tartsunk. Nincs erre a kormánynak sem szüksége, sem ereje, sem ideje. Mi nem kívánunk ebből semmi diadalt. Mi megmondjuk őszintén: még a nagymarosi vízlépcsőt sem kívántuk ebben a vitában magunknak. De ha már egyszer ilyen helyzetbe kerültünk, hogy fel kellett mérjük a helyzetet, s le kellett tegyük a véleményünket, akkor úgy gondoltuk, hogy nem lehet az olcsó kompromisszumok felé fordulni, és nem lehetséges az, hogy ilyen módon na-