Országgyűlési napló, 1985. II. kötet • 1987. szeptember 16. - 1988. november 26.

Ülésnapok - 1985-30

2419 Az Országgyűlés 30. ülése, 1988. október 7-én, pénteken 2420 Nagymarossal vagy anélkül? Az számomra is kiderült, hogy vizsgálatuknál nem tekintették Bős-Nagymarost összefüggő rendszernek, és nem mérlegelték szerintem kellő súllyal azt, hogy a vonatkozó államközi szerződések egyoldalú megszüntetése, illetve felbontása milyen mértékben rontaná hazánk nemzetközi gazdasági kapcsolatait, milyen súlyos problémákkal terhelné eddigi jószomszédi kapcsolatainkat Csehszlovákiával és Ausztriával. Ezen keresztül a Romániával sajnos egyre romló viszonyunk mellett ez mennyire rontaná közép-európai térségünk nyugalmát. Nincs okom vitatni az Akadémia azon felvetéseit, amelyek a környezetet érintő lehetséges hatások kockázatairól felsorolásszerűen szólnak. Azt is el akarom viszont mondani, hogy ugyanígy nincs okom kételkedni abban sem, hogy az 1985. évi hatástanulmány alapján a beruházás előkészítésében és kivitelezésében résztvevő szakemberek nem kellő szakismerettel és szakmai felelősséggel mérték fel a várható káros hatásokat és tervezték meg azok kivédését, illetve csökkentését. Az előzőek figyelembevételével, a kialakult helyzetet mérlegelve az írásos tájékoztatót és az itt elhangzott miniszteri beszámolót a magam részéről elfogadom és a beruházás folytatásával, megvalósításával egyetértek. Véleményem szerint mai szemmel nézve lehet vitatkozni a mű létesítésére, majd az építés szüneteltetésére, folytatására, végül az 1986. évi módosított osztrák közreműködéssel történő megvalósításra vonatkozó döntések megalapozottságát, indokoltságát, kialakításuk és elfogadtatásuk demokratizmusát. Éppen ezért szükségesnek tartom a döntési folyamat hibáinak elemzését, ebből a tanulságokat kinek-kinek le kell vonnia, így a pártnak, a kormánynak, a parlamentnek is. Ez utóbbinak, tehát nekünk úgy, hogy a létrehozandó új ügyrendünkben rögzítenünk kell: ilyen nagy költségigényű, a környezetet jelentősen megváltoztató beruházásról ne születhessen döntés parlamenti vita és jóváhagyás nélkül. Ha ma, a valóság talaján alva, nem érzelmi hangulati alapon akarunk állást foglalni a „hogyan tovább" kérdésében, akkor csak abból lehet kiindulnunk, hogy összevetjük az eddigi befektetéseket, a hátralévő ráfordításokat, a megvalósítással járó előnyöket és hátrányokat a csonka befejezés veszteségeivel, hátrányaival és előnyeivel. Jóllehet, nem megegyező számadatok állnak rendelkezésünkre, az összevetés eredménye számomra az, hogy az adott ütemterv szerint meg kell építeni a vízlépcsőt. Tisztában vagyok azzal, hogy ez további terheket jelent számunkra, de úgy gondolom, hogy ez jár kevesebb veszteséggel. Azzal is tisztában vagyok, hogy lesznek kedvezőtlen környezeti hatásai is a rendszer kiépítésének és üzemeltetésének, de azok véleményét osztom, akik szerint ezek nem járnak visszafordíthatatlan folyamatokkal, ezek a káros hatások kiegyenlíthetők, illetve elviselhető szintre csökkenthetők lesznek. Kétségtelen az is, hogy megváltozik a Duna-kanyar képe, de ez semmi esetre sem lesz egy „Duna-Drakula" kép, mint ahogy az osztrák vízlépcsők képe sem az. A továbbiakban két olyan kérdésre kívánok egészen röviden utalni, amelyeket a megvalósítás ellenzői vetnek fel. Az első a vízlépcső által termelt energia szükségességének kérdése. Mivel erről Simon Péter képviselőtársam már részletesen szólt, csupán az ellenzők azon véleményére szeretnék rámutatni, miszerint a vízlépcső rendszer energetikailag megalapozatlan, erre az energiára nincs szükség, mert a világban kibontakozó új energiastratégia szerint a jövőben a fő hangsúlyt nem a források megteremtésére, hanem az energiafelhasználás csökkentésére kell helyezni. Nem vitatom e stratégia helyességét, a jövő energiapolitikájának kialakításánál nekünk is erre kell alapoznunk. De nem szabad figyelmen kívül hagynunk azt, hogy mi az energiát tekintve ma egy köztes állapotban vagyunk és jó esetben is egy évtizedig még ebben leszünk. Mit jelent ez a köztes állapot? Azt, hogy egy sürgető termékszerkezet-váltás előtt állunk, amit nem tudunk olyan gyorsan megcsinálni, hogy ezzel jelentős energiát tudnánk kiváltani már a következő években. Ugyanakkor nem szabad a lakosság energiafogyasztását korlátozni, és nem lehet a háztartási villamosberendezéseket sem máról holnapra lecserélni ahhoz, hogy a következő évek ener-. gianövekményéről le lehessen mondani. Köztes állapotunkat jellemzi jelentős elmaradásunk az egy főre jutó villamosenergia felhasználásában is. Itt csak azt emelem ki, hogy 1982-ben az európai átlag 4.010 kilowattóra volt, nálunk ez az adat 1985-ben 2986. Igen jelentős elmaradásban vagyunk egy olyan természetes, a környezetet nem szennyező energiaforrásunk kihasználásában, mint a vízenergia. 1985 végén a vízerőpotenciál kihasználásának mértéke nálunk mindössze 2.1 %. Ugyanezek a számok: Csehszlovákiában 43,1, NDK-ban 88, Ausztriában pedig 57,5 % voltak. Tehát arra a kérdésre, hogy szükségünk van-e a vízlépcső által termelt vízenergiára, én úgy válaszolok, hogy igen, mert a vízlépcsővel termelt energia magyar része ma mással racionálisan nem helyettesíthető energetikai elem. A másik kérdés a már említett Kisköre kérdése, erről ugyancsak részletes tájékoztatást adott hozzászólásában dr. Bugán Mihály, Szolnok megyei képviselőtársam. Ezért itt mindössze arra kívánok rámutatni, hogy Kisköre és Bős-Nagymaros funkcióikat, céljaikat tekintve alapvetően eltérőek. Kisköre elsődleges céljai az aszálykárok elleni védekezés, az öntözővíz biztosítása, a lakossági és ipari vízigények komplex kielégítése. Ezen funkcióit Kisköre teljesíti, hatására javult a víz minősége, a tározóban káros ülepedés nincs, biológiai károsodás a Tiszában nem állapítható meg. Nem szabad ugyanakkor azt sem elhallgatni, hogy egyes területeken vannak negatív hatások is, amelyek azonban abból adódnak, hogy az eredetileg tervezett négy ütemből csak az első kettő