Országgyűlési napló, 1985. II. kötet • 1987. szeptember 16. - 1988. november 26.

Ülésnapok - 1985-30

2415 Az Országgyűlés 30. ülése, zasztott víz alatt vízáteresztő réteggel lefedett, sok milliárd liternyi ivóvíz-készlétet, milyen károkat okoz a csúcsáramtermelésre tervezett erőmű, az üzemvízcsatorna terjes hosszában, a régi Duna medre mentén elvész-e a parti szűrési víztartalék (egyesek szerint igen), a tervezett zsilipek hogyan hatnak a szárnyas hajózásra, vagy hogy szennyezett ipari tájjá válik-e a Dunakanyar. Azt sem tudom, kipusztul-e a tömérdek állatfaj, a régészeti emlékeket milyen károsodás éri, és visszafelé folynak-e a folyók. Azt viszont pontosan tudom, hogy ebben a pénzínséges hazában, amikor nem jut elegendő pénz a fiataloknak lakásra, a családoknak további indokolt segítségre, egészségügyre, oktatásra, műszaki fejlesztésre, infrastruktúrára, sportra, amikor még arra sincs elegendő pénz, amire égetően szükség volna, ésszerűtlen megoldás efféle kétes kimenetelű dolgokra költeni nemzeti jövedelmünk számottevő hányadát. S ha már egymásnak ellentmondó álláspontokat képviselő, kvalifikált szakemberek nem tudtak dűlőre jutni Dunakiliti-Bős-Nagymaros kérdésében, azt mondom, döntsenek a laikusok. Persze ne a képviseleti demokrácia e jeles fórumán szülessen a munkák leállítására vagy továbbfolytatására érdemi döntés, hanem záros határidőn belül népszavazással döntsön róla az egész magyar nép. (Moraj a teremben) A kormány álláspontja ezzel kapcsolatban jól ismert. Nem pártfogolja egy esetleges országos népszavazás megtartását. Ez legyen a kormány dolga. A felelősség azonban itt és most a miénk. Ennek hangsúlyozására megkockáztatok egy tiszteletteljes kérdést: a kormány álláspontjának parlamenti elfogadása esetén vajon használ-e a törvényhozás tekintélyének, ha egy korábbi elnagyolt döntés mostani társadalmi megmérettetésének tömegesen jelentkező igénye ellenére félreteszi az alkotmány biztosította demokrácia játékszabályait? Úgy gondolom, csak ártani fog. Hiszen alapvető érdek fűződik ahhoz, hogy az országos jelentőségű döntések találkozzanak a társadalom nagy többségének véleményével, egyetértésével. Aligha kétséges tehát, hogy e kiéleződött vitában csak a népszavazás lenne a helyzet normalizálásának megfelelő eszköze. Mégpedig oly módon, hogy a népszavazás lefolytatása előtt a sajtóban közzétennék a vízlépcső-rendszer létesítése kapcsán ütköző pro és kontra szakmai véleményeket. Ezek összevetésével és mérlegelésével a laikus szavazók is kapnának némi támpontot arra, hogy az ,4gen" vagy a „nem" mellett érdemes-e voksolniuk. Ha ehelyett mi magunk döntünk az építkezés további sorsáról, ezzel tulajdonképpen a mostani helyzet és az esetleg várható következmények ódiumát vállaljuk magunkra. Tisztelt Képviselőtársaim! Ha így lesz, úgy kell nekünk! Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps.) ELNÖK: Szabó Tamás Fejér megyei képviselőt illeti a szó. SZABÓ TAMÁS: Tisztelt Országgyűlés, Kedves )88. október 7-én, pénteken 2416 Képviselőtársak! Nehéz és sok vajúdást megélt időszakban próbáltam gondolataimat összeszedni, összerendezni. Minthogy a Duna partján élek, szükségét érzem annak, hogy hozzászóljak a bős-nagymarosi vízilépcső gondjaihoz, az igazságkeresés és a jobbítás szándékával. Próbálok magamnak magyarázatot keresni némi szakismerettel, de inkább laikusként, hogy miért is paprikázódott így fel a hangulat a vízilépcső-rendszer építése ellen, hiszen ez a beavatkozás sem drasztikusabb, mint néhány más emberi tevékenység a föld kerekén. A mai civilizált ember, amióta elődje lejött a fáról, azóta folyamatosan vét a természet ellen, hiszen a természeti erőket kihasználva saját kényelmét, létét, fejlődését szolgálja. Építkezik, urbanizálódik, a termőföldeket kizsákmányolja, az egyensúlyukat felborítja. Közlekedésével szennyezi a levegőt, az élő vizeket, a talajt. Különböző nyersanyag-kincsekhez és energiaforrásokhoz nyúl, hogy tönkretegyen erdőket, mezőket, hegyeket, és még sorolhatnám hoszszasan az emberiség idézőjelbe tett egyfajta gaztetteit. De kérdezem, hogy a környezetvédők közül hányan vállalnák az ősközösségi társadalmak színvonalát a XX. század végén? Megítélésem szerint a természet rongálását tisztességes kompromisszumként kell kezelni. Nem szabad zsarnok módjára kihasználni, illetve kirabolni a természet adta erőket, a lehetőségeket, hanem azokat megfelelő hozzáértéssel az adott kor műszaki, technológiai fejlettségének, színvonalán mértékletesen szabad csak megtenni a környezetvédelem ökológiai, ökonómiai feltételek messzemenő betartásával. így, ha minden beruházás során megvalósulhatnának a tudományos tapasztalatok, a társadalom számára nem szabadna embertelennek és környezetrombolónak lenni egy új városképnek, egy útvonalnak, nem irritálhat csoportokat egy potenciális veszélyt hordozó üzem működtetése, vagy egy vízilépcső megépítése. Tudom és elfogadom azt a tényt, hogy bármilyen beavatkozás a természetbe, még egy faág levágása sem tud teljesen reprodukálódni, bármennyire is erős a természet reprodukciós készsége. így a Duna ilyen nagyarányú megsebzése is biztosan örök nyomot hagy maga után a jövő nemzedékének. Bennünket, a beruházás folytatása mellett szóló képviselőket, az a felelősség is terhel jelen döntésünk mellett, hogy az igen fontos beruházási perifériák, mint például a mechanikus és biológiai szennyvíztisztítók, a csatornázás, talajvízszint-szabályozó csatornák és a meliorációs munkálatok is megvalósuljanak a mű elkészültéig, valamint az üzemeltetési feltételeket, jelen döntésük értelmében a környezetvédelem és az ökonómiai feltételek határozzák meg. Ehhez a kormány biztosítsa az országgyűlés támogatása által a költségeket, illetve az itt folyó kutatások finanszírozását. Ezért én is támogatom az ellenőrző parlamenti és társadalmi bizottságok fel állít ásat és kiküldését az említett célok kontrollja érdekében.