Országgyűlési napló, 1985. II. kötet • 1987. szeptember 16. - 1988. november 26.

Ülésnapok - 1985-30

2409 Az Országgyűlés 30. ülése, 1988. október 7-én, pénteken 2410 a vízlépcső eredeti koncepció szerinti befejezését és a megfigyelő, valamint a környezetvédő létesítmények maradéktalan megvalósítását azzal a kikötéssel, hogy az üzemeltetéssel szemben jelentős, a miniszter elvtárs tájékoztatójában is már elhangzott követelményeket elő kell írni, elsősorban a szennyvízkérdés vonatkozásában. Befejezésül van még egy javaslatom: a kormány aláspontjának 3. pontját szeretném konkrétabbá tenni. A javaslat így szól: kormányközi megállapodásban célszerű a csehszlovák féllel az üzemeltetéshez szükséges környezeti feltételeket rögzíteni. Én úgy gondolom, hogy nem célszerű, hanem kellene és ezt én így fogalmaztam meg: A magyar kormány jusson megálapodásra a csehszlovák féllel az ÖregDuna minden környezetvédelmi és biológiai szennyvíztisztítási problémáinak közös megoldására, még azt megelőzően, mielőtt elárasztanánk az üzemvízcsatornát, illetve megkezdené munkáját a vízmű. Köszönöm a figyelmüket. (Taps.) ELNÖK: Medvetzky Antalné dr., Baranya megyei képviselőt illeti a szó. MEDVETZKY ANTALNÉ dr.: Tisztelt Országgyűlés! Kedves Képviselőtársak! Az évszázad magyar vízügyi létesítménye országos üggyé vált. A bősnagymarosi vízlépcsőrendszer „szakértőjévé" vált az ország, szinte mindenkinek kialakult valamilyen véleménye. Mielőtt még a közvélemény megtudta volna, hogy mi a nagyberuházás lényege, megindult a támadás ellene. Sorra jelentek meg az építést ellenző jelzések, egyre fokozódó indulatokkal és csak késéssel jelentkeztek a hivatalos szervek tájékoztatással, cáfolatokkal. A viták és érvek stílusa sem volt azonos a két oldalon. Indulatok szabadultak el és áttételeződtek gyakran már nem is a vízlépcső vizeire. Időnként nehéz volt eldönteni, hogy mi is a vita tárgya: egy létesítmény, egy elv vagy más, különböző szervezetek közötti politikai erőpróba. A közvélemény bizalma megrendült a vízlépcsővel és annak létrehozásában résztvevő hivatalos szervekkel szemben. Mindezek miatt nekünk, képviselőknek igen nehéz feladat jutott, amikor állást kell foglalnunk ebben a kérdésben. Elhangzott több helyen az, hogy a képviselők nem kaptak elég tájékoztatást ahhoz, hogy felelősséggel mondhassanak véleményt. Én ezzel nem értek egyet. A megkapott anyagok igen részletesek, és ha egy képviselőnek ez nem lett volna elegendő, a beruházásban résztvevők bárkinek, bármikor készek voltak felvilágosítást adni. Kifogásolták egyesek azt is, hogy szakmai kérdésekben laikus parlament tud-e megfelelően véleményt mondani. Erre én azt kérdezném, hogy akik ellenzik a beruházást, mindannyian szakemberek? De ne ezen vitatkozzunk! Az legyen a fontos, hogy minden kérdező — akár laikus, akár szakember — kapja meg a választ. Tisztelt Országgyűlés! Én azért bátorkodtam szót kérni a vitában, mert vízépítő mérnök vagyok. Bár nem vettem részt a vízlépcsőrendszer munkáiban, de régóta figyelemmel kísérem. A vitákat figyelve törekedtem arra, hogy kizárjam magamból a szakmai részrehajlást és keressem a korrekt véleményt. Igyekeztem kritikus szemmel nézni a beruházást. Részt vettem a hajóúton, figyeltem a képviselőtársaim kérdéseit és hangulatuk alakulását. Igen sok kérdést tettek fel, — elsősorban a kétségekkel kapcsolatban — és a kísérő szakemberek minden kérdésre részletes, közérthető választ adtak. Az a tapasztalatom, hogy a tájékoztatás és a látott, elkészült vízlépcső segítség volt a vélemény-kialakításban. Köszönet érte azoknak, akik ezt az utat lehetővé tették. Véleményem az, hogy a tervezett és az épülő főművek jók, és megépülésük után nagy nemzeti érték jön létre. A vízépítő szakma nagy feladatot kapott, amelyet becsülettel teljesített. A műszaki megoldások világszínvonalúak, amelyeket nemzetközi szaktekintélyek is elismernek. A viták során a vízépítőket igen sok vád érte és a szakma presztízse súlyosan sérült. A történelem most megismételte önmagát. Nagy vízépítő elődeinknek is meg kellett vívniok a maguk harcát a nagy létesítmények megvalósulásáért. Vásárhelyi Pál, aki hazánk és Európa egyik legtekintélyesebb vízépítője volt, egy indulatos szakmai vita után szívroham következtében halt meg. És meg kellett vívnia a maga harcát Türr Istvánnak, Beszédes Józsefnek és másoknak is. A történelem őket igazolta. Tisztelt Országgyűlés! A vízlépcsőrendszerről és annak jelentőségéről részletes tájékoztatást kaptunk. Én ezeket ismételni nem kívánom, csupán két nagyon fontos dologra szeretném felhívni a figyelmet. A létesítmények kiépülése után a Duna vízjárása szabályozottá, szabályozhat óvá válik. Tudnak befolyásolni olyan folyamatokat a környezetben, amelyeket eddig a Duna spontán vízjárása következtében nem lehetett. A másik: a híd. A nagymarosi vízlépcső egyben közúti hídként működik. Mindannyian tudjuk, hogy a második világháború óta új Duna-híd nem épült (csak újjáépítettünk és felújítottunk). Az új közúti átkelési lehetőséggel együtt a környék útjai is megújulnak, segítve ezzel a Duna-kanyar problémás közlekedési viszonyait. A vasúti közlekedés is lényegesen javul a térségben. Ezeket a tényezőket is figyelembe kell venni, főként akkor, amikor költségelemzést végzünk és hatásokat mérünk. Figyelemre méltó a területen érintett lakosság véleménye is. Egyre több jelzés érkezik arról, hogy az ott élők elviselik az építéssel járó esetleges kellemetlenségeket, a megvalósulás utáni eredmények ismeretében. Az eddig elmondottak szerint úgy tűnik, mintha a vízlépcsőrendszert részleteiben és egészében is kifogástalannak tartanám. A főműveket jónak tartom. Aggályaim a peremfeltételek körül vannak nekem is, mint másoknak. Nevezetesen a szennyvíztisztítás és az előre nem látható változások kérdése! Ezek azon-