Országgyűlési napló, 1985. II. kötet • 1987. szeptember 16. - 1988. november 26.

Ülésnapok - 1985-30

2407 Az Országgyűlés 30. ülése, 1988. október 7-én, pénteken 2408 Szerintem, és a közvélemény szerint is, a tájékoztatás nem volt megfelelő. És ez nem a sajtó hibája volt. A tájékozatlanságot kihasználva időnként és helyenként bizonyos körök minden szakmai fölkészültség nélkül csak bíráltak és a közvéleményt megpróbálták saját eszközeikkel negatívan befolyásolni. Többször nem is eredménytelenül. A hivatalos szakmai tájékoztatás késett, tehát lépéshátrányba került a kormány. Ezért sokan jóindulatúan tették fel a kérdést, hogy kell-e és jó-e ez nekünk? Voltak találgatások, hogy az építkezés leállítása jelentene-e előnyt vagy milyen nagyságú kárt okozna az országnak? Hazánk építő szándékú állampolgárai jogos aggodalommal és a jövőnkért érzett felelősségtudattal mondtak időnként igen kritikus bírálatokat, tettek nagyon jó javaslatokat, és igen sok vitának mi is, mint képviselők részesei voltunk. Úgy érzem, hogy a kérdésekre mára már kaptunk bőségesen választ. Van, akit ez megnyugtatott, meggyőzött és van, akit nem. Mit várnak tőlünk a választópolgárok a bős-nagymarosi vízlépcső építésének további sorsával kapcsolatban? Talán még azt is, hogy most mi döntsük el, folytatódjék-e vagy leállítódjék az építkezés? Meggyőződéssel jelentem ki, hogy ma ez nem lehet feladatunk, mert ebben a kérdésben nem e ház döntött és éppen ezért nem is vállalhatjuk fel. Kedves Képviselőtársaim! Mondhatjuk Deák Ferenc nyomán: igaz, hogy a közvélemény nagyhatalom, de annál még nagyobb is van. Ez pedig a saját lelküsmeretünk. És akkor úgy gondolom, hogy nem az építkezést mindenáron legtöbbször, minden szakmai hozzáértés nélkül leállítani akarók hangjára, hanem a szakemberek hangjára kell hallgatni. Vallom ezt meggyőződésből és mondom ezt azért is, mert mérnökemberként a vízügyi ágazatban dolgozom. Nem kívánok szakmai kérdésekkel részletesen foglalkozni, de engedjék meg, hogy egy-két nagyon idetartozó gondolatot elmondjak. Először is tényként kell megállapítani, hogy a Kárpát-medencében korrekt, tisztességes vízgazdálkodás nélkül nincs élet. A Duna csatornázása, amely ebből következően szükségszerű, az alábbi előnyökkel jár. A vízlépcsőrendszer előnyösen egyesíti az energiatermelés, az árvízvédelem, a folyószabályozás és a hajózás érdekeit. Kapcsolatot teremt hazánk és Nyugat-Európa villamoshálózata és víziúthálózata között. Erősíti gazdasági kapcsolatainkat Csehszlovákiával, kedvezően hat Ausztriával kialakulóban lévő kapcsolatainkra. Az elektromos energia egy részével történő törlesztés, illetve az energia egy részének exportálása előnyökkel jár a konvertibilis piacon. Ezek a tények és az építés előrehaladott állapota pedig indokolhatatlanná tesz már mindent, az eredeti koncepciótól eltérő megvalósítást, vagy megvalósítási javaslatot. Véleményem szerint a vízlépcső hátrányának mondott környezeti veszélyek döntő része a tervekben szereplő műszaki létesítményekkel kiküszöbölhető. Amilyen probléma még fennmarad, azt a megfigyelő-hálózat útján fel lehet deríteni és a szükségnek megfelelően ki lehet küszöbölni. Az energiafejlesztés előnye a tiszta, környezetbarát üzemanyag, a víz. És annak ténye, hogy nem lesz üzemanyagköltség, sem költségigényes üzemanyagbeho zatal. Mi a hátránya? Gazdasági hátránynak tűnik, hogy a vízierőmüvek beruházási igénye igen magas. Az alapberuházás visszatérülési időtartama nagyobb, mint a másfajta erőműveknél, ahol viszont az üzemanyag nemcsak drága, és folytonosan dráguló, hanem behozatalt is igényel. Ezt a vízműrendszert nemcsak magunknak, hanem fiainknak és unokáinknak is építjük. Kérdezhetik, megengedheti-e magának jelenleg ezt az ország? És ez nagy kérdés, de a kérdést meg is lehet fordítani. Vagyunk-e olyan gazdagok, hogy a már létrehozott nemzeti értéket hagyjuk veszni? Ne felejtsük el, hogy az árvízvédelmi töltésrendszert, amely országunk területének egyötödét védi, apáink és nagyapáink építették nekünk és minekünk már csak az állagmegóvásról, a fenntartásról kell gondoskodni. Egyik kor sem kerülheti el azt, hogy ne dolgozzon és ne költsön a jövő nemzedékek szükségleteire. Főként akkor nem, ha a létesítmény hasznát már a közeljövőben is élvezhetjük, nemcsak a távoli jövőben. Itt engedjenek még két megjegyzést. Nemzetgazdasági szempontból a közvélemény a vízi-karbantartást és fejlesztést nem ismeri el olyan fontosnak például, mint az úthálózatét. Fontosságát csak akkor érzi, amikor már baj van. Engedjék meg, hogy egy alföldi parasztember mondásából idézzek, amelyet nagyon bölcsen fogalmazott meg. Ez így szól: idézem: ,,Ahol víz van, ott baj is van, ahol víz nincs, ott semmi sincs". Éppen ezért várjuk mi, a homokhátságon élők, de valamennyi Bács-Kiskun megyei is a Duna-Tisza csatorna megépítését, amely most még csak álom, de reméljük, hogy valóra válik, melyet legalább olyan fontosnak tartunk, mint az autópálya építését. De ennek egyik előfeltétele a Gabcikovó-nagymarosi vízlépcsőnek a megépítése. A második megjegyzésem. Az országossá dagadt vita során a felszólalók egy része és egyes írások szerzői is méltánytalan és sértő szavakkal illették azt a magyar vízimérnöki kart, amely Széchenyi István és Vásárhelyi Pál fellépése óta, tehát már mintegy 150 éve felelősen szolgálja hazáját, történelmi tetteket hajtott végre, mint például a Tisza szabályozása, az árvíz- és belvízvédelem, és ma is ugyanolyan szakmai elkötelezettséggel dolgozik, mint 150 éve bármikor. Ne vegyék tőlem szerénytelenségnek tisztelt képviselőtársaim, de ez a munka mindenféleképpen elismerésre méltó, semmint elmarasztalásra. Tisztelt Országgyűlés! A beruházást részleteiben ismerő szakemberektől, különösen az utóbbi időben igen korrekt, őszinte, részletes és úgy érzem kielégítő tájékoztatást kaptunk valamennyien, melynek ismeretében felelősséggel tudunk nyilatkozni. Az elmondottak alapján tiszta lelküsmerettel jelentem ki, hogy a kormány elképzeléseit és a miniszter elvtárs előterjesztését támogatom és elfogadom. Javasolom