Országgyűlési napló, 1985. II. kötet • 1987. szeptember 16. - 1988. november 26.

Ülésnapok - 1985-30

2405 Az Országgyűlés 30. ülése, 1988. október 7-én, pénteken 2406 Szeretném itt rögzíteni és teljesen egyetértek — és több képviselőtársam érintette ezt a témát — a kereslet-korlátos fogyasztói magatartásra szorító műszaki intézkedésekkel, a kevésbé energiaigényes ipari technológiák alkalmazásával, de mindezek érezhető hatása véleményem szerint későbbre tehető anná, hogy az általam vázolt energiamérleget megkérdőjelezhetné. Csak nézzük meg a mostani fogyasztást egy mondatban. Praktikusan arról van szó, hogy ma már a fogyasztásunk növekményét szinte teljes körben a lakossági fogyasztás adja. A lakossági fogyasztást előre prognosztizálva megállapítható, még ebben a szűkösebb világban sem mond le a lakosság ezekről a dolgokról, tehát én úgy hiszem, hogy a lakossági szférában nem tudunk olyan megtakarítást elérni, mint szeretnénk. Amivel lehetne, az pedig nagyon nem kívánatos, ez a tarifális és az árkérdés, ami itt szoríthatna. Azt hiszem, ebben is a kormány döntése elég korlátos lehet a mostani áremelkedések mellett. Magyarul úgy érzem, hogy a bős-nagymarosi vízerőmű tervezett energiatermelését a 90-es évek közepéig nem lehet ellentételezni népgazdaságunk energiafogyasztásának csökkentésével. Ezt bennem az az aggodalom mondatja ki, hogy ha túl optimistán ítéljük meg ezt a tevékenységi területet, akkor akár kimondanánk: nem is kell építeni erőműkapacitást; ennek beláthatatlan következményei lesznek. Mivel itt az előbb elhangzott a sok kis erőművet a nagyok helyett című tanács is, engedjék meg, hogy erről is mondjak egy gondolatot. Ez minden tanult tézissel ellentmond, ugyanis a kiserőművek fajlagos beruházási költségei bizonyítottan magasabbak. Egyértelmű, és ezen nem lehet vitatkozni. Ez a koncepció értem, hogy hordozhat bizonyos, az adott rövid időszakra, igaz, finanszírozási könnyebbséget, de ha majd 2000 körül a kollegáink visszanéznek, az elmúlt 15 év energetikai beruházására, újra az a benyomás alakul ki, hogy túlzottan sokat költöttünk az energiára. Tisztelt Országgyűlés! Kedves Képviselőtársaim! Mivel választóim között sok a mérnök és a műszaki szakember, képviselői feladatomnak tekintem, hogy Bős-Nagymaros kapcsán felhívjam a figyelmet egy olyan folyamatra, amiről az a véleményem, ha a politika és a kormány nem tudja ezt értelmes mederben tartani, a stabilizációs program, sőt a távolabbi műszaki-gazdasági, társadalmi fejlődésünk korlátává nőheti ki magát. Arról a jelenségről van szó, amiről Eck képviselőtársam is mondott néhány szót, hogy ma egyre inkább gyanús a mérnöki munka, szakbarbár, a mérnöki létesítmények értelmes alternatívák nélkül megkérdőjelezhetők, nagy ipari létesítmények üzembe vétele, építése nem szakmai megfontolások miatt halasztható. Na most tévedés ne essék, én igenis szakmának tartom a környezetvédelmet és az ökológiát, tehát nem ezeket opponálom. Az álamilag jelzett, feljogosított vagy cégtáblával ellátott mérnöki intézmények, amelyek erkölcsi, anyagi, büntetőjogi felelősséggel tartoznak munkájukért, energiájuk nagy részét olyan vitákkal kötik le, amelyekben a velük szembenálló opponensek kijelentéseikért, azok gazdasági, társadalmi következményeiért praktikusan felelősséggel nem tartoznak. (Taps.) Érthetetlen például, ha vízépítő mérnökeink, hidrológusaink, energetikusaink, gépészmérnökeink, akik hazánkban és külföldön elismert szaktekintélyek, tevékenységüket hatékonyan, biztonságosan üzemelő létesítmények fémjelzik, tehát referenciájuk van, napjainkban itthon különböző fórumokon érdemi meghallgatást nem nyernek, nem is beszélve arról, hogy a szakmai tudásuk megkérdőjelezése mellett emberi méltóságukat sem kímélik. Hogy példát mondjak, a parlament környezetvédelmi bizottsága egy térségi területi ülésen vett részt, ahol a vízépítő mérnökeink és a vízügyeseink, nem tudom szakszerűbben mondani, hat-hét milliárd forint elköltésével a bizottság szerint példaértékű, modellértékű tevékenységet folytattak, jegyzőkönyvbe rögzítettük, hogy milyen szakértő és követendő munka folyt ott. Döbbenten hallom, hogy utána ugyanez a mérnökréteg érthetetlenül hazardíroz, Bős-Nagymaros térségében. Tudathasadásos állapot. Kormányunk tavaly azt ígérte, hogy visszaadja a tudás rangját, számít a műszaki értelmiség alkotó munkájára, úgy érzem, hogy a fenti folyamat a kormány szándéka ellen hat és erre oda kell figyelni. A műszaki értelmiség anyagi helyzetének ellentmondásossága, a mérnöki munka hitelének és presztízsének folyamatban lévő rombolása olyan társadalmi réteg teljesítményét fogja megbocsáthatatlan mértékben csökkenteni, amelyre nem a most igen divatos elosztási szféra reformjában, hanem szerintem ma a legfontosabb kérdésben, az ipar korszerű szerkezetének kialakításában, az innovációban, a műszaki fejlesztésben, egy mondatban, a népgazdaság értéktermelő képességének helyreállításában várnak igen nagy feladatok. Engedjenek meg egy utolsó megjegyzést, ami talán komolytalannak fog hatni, de itt annyi nagy embert idéztek; én egy élő, általam nagyra tisztelt energetikust, már nyugdíjast idéznék, hogy vízierőmű nincs, csak víziló van. Mert hogy nézne az ki, hogy atomi erőmű, meg széni erőmű? Mi is itt gyakran használtuk azt, hogy vízierőmű. Kérem, hogy ezután szakszerűen mondjuk, úgy hiszem, ez a legkisebb kérés, a legolcsóbban teljesíthető, hogy vízerőműnek nevezzük. Köszönöm szépen. (Taps.) ELNÖK: Szólásra következik Tóth István képviselőtársunk Bács-Kiskun megyéből. TÓTH ISTVÁN: Tisztelt Országgyűlés! A bősnagymarosi vízlépcsőrendszer építése körüli vita ezen a nyáron túlzottan is foglalkoztatta az ország közvéleményét. Most, amikor készültem a hozzászólásomra, többször is átgondoltam az elmúlt hónapok eseményeit. Milyen következtetésre jutottam? Elsősorban a kiváltó okokat kerestem, vagyis, hogy hol hibáztunk.