Országgyűlési napló, 1985. II. kötet • 1987. szeptember 16. - 1988. november 26.

Ülésnapok - 1985-30

2381 Az Országgyűlés 30. ülése, 1988. október 7-én, pénteken 2382 hanem azt követően is folyamatosan kísérje figyelemmel az egész beruházást. Emellett szükséges, hogy a társadalom minden rétegéből hozzáértő, a probléma egészét áttekintő, de egy-egy részterületen is beható ismeretekkel rendelkező szakemberek segítsék a bizottság működését. Tisztelt Országgyűlés! Bizonyos, hogy társadalmunk a jövőben is fokozott figyelemmel kíséri ezt a létesítményt. Úgy látjuk, hogy ez az új testület összefogója és szószólója lehet majd mindazoknak a véleményeknek, amelyek erről a viták kereszttüzében álló létesítményről, és annak hasznosításáról várhatóan még hosszú ideig felvetődnek. Köszönöm szépen. (Taps.) ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! A napirenddel kapcsolatban elsősorban érintett bizottságok véleményével megismerkedtünk. A további hozzászólások előtt utalok arra, hogy képviselőtársaink tegnap az ülés befejeztével még két terjedelmes írásos tájékoztatót kaptak. A parlament vezetősége így a képviselők teljesebb körű informálódását kívánta elősegíteni. Ezzel kapcsolatban több észrevételt és levelet intéztek hozzánk. Úgy láttuk, hogy jobb, ha a levél ismertetése helyett, a felszólalások keretében szót adok Sütő Kálmán Vas megyei képviselőtársunknak. Öt illeti a szó. SÜTŐ KÁLMÁN: Tisztelt Országgyűlés! Kedves Képviselőtársak! Szokatlannak tartom ugyan, hogy a levélíró olvassa fel saját levelét, de mégis szívesen megteszem, mert úgy érzem, nemcsak saját véleményemet fejezem ki, hanem sok képviselőtársamét. S hogy ez így van, bizonyítja az, hogy Mayer Bertalan képviselőtársam ezirányú felszólalását nagy, komoly taps illette. Engedjék meg tehát, hogy Stadinger Istvánhoz, az Országgyűlés elnökéhez írt levelemet felolvassam. Stadinger Istvánnak, az országgyűlés elnökének Budapest Kedves Stadinger Elvtárs! Örömmel üdvözöltem, hogy még a parlamenti vitát megelőzően kézhez kapták a parlament képviselői a Magyar Tudományos Akadémia két állásfoglalását a nagymarosi vízlépcső elhagyásának lehetőségéről. Nagy érdeklődéssel és várakozással tanulmányoztam az anyagokat, mivel reméltem, hogy egy magas szintű, tudományosan megalapozott munka ad segítséget ahhoz, hogy e nagyhorderejű kérdésben állást foglalajak. Sajnos nagy csalódás ért. Nem lettem okosabb, mivel ezek az anyagok egyetlen kérdésre sem adtak részletes - számok, elemzések, érvek alapján - megalapozott választ. Talán ez is az oka, hogy az anyag sem az állásfoglalás készítőinek nevét, sem annak beterjesztőit nem közli. (Taps.) Tisztelettel kérem ezért, hogy még a vita megkezdése előtt, ha nem jelent valamifajta titkot, a Tisztelt Házzal közölni szíveskedjenek a következőket: 1. Az állásfoglalás kidolgozásában résztvevők nevét, tudományágát; 2. Ki terjesztette be ezt az anyagot; 3. Az akadémia elnöke egyetért-e az állásfoglalással? Budapest, 1988. október 7. Kérésem teljesítését megköszönve Tisztelettel: Dr. Sütő Kámán" Köszönöm szépen. (Taps.) ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Akkor a vitát megkezdjük. Az első felszólaló Szentágothai János, az országos listán megválasztott képviselőtársunk. SZENTÁGOTHAI JÁNOS: Tisztelt Országgyűlés! A kezünkbe adott, valóban elismerésre méltó gondossággal összeállított tájékoztató sem képes megváltoztatni az előttünk lévő ügy szomorú mérlegét. Rossz, már a tervezés korai stádiumában rég elavult koncepció. Rosszabb: kellően át nem gondolt határozatok és szerződések. Legrosszabb: a döntéselőkészítési mechanizmus. A közvélemény tájékoztatása az európai nyelvek általános fokozási gramatikája segítségével talán legesleg a magyarban már nem is minősíthető. Nem én mondtam, Medgyessy Péter miniszterelnök-helyettes Marx Károly egyetemi megnyitójában hangzott el a minap a televízió nyilvánossága előtt, de illetékes politikus szájából — most már nincs itt — már 1982-től kezdve hallottam a felismerést, „ha ma kellene ebben az ügyben döntenünk, egészen másképpen döntenénk". Persze a nagyberuházás azóta csak fokozódó ütemben folyik. Úgy tűnik a célból, hogy az ország népét olyan kész helyzet elé állítsák, amelyben már költségesebb a megállás és gondolkozás, mint a befejezés. Óhajtják képviselőtársaim, hogy felsoroljam rossz, vagy már megszületésükben is elavult nagyberuházásainkat? Megtette ezt már előttem többszörös hozzáértéssel Medgyessy Péter előbb idézett beszédében. A történelem egyik legfurcsább fintora, hogy rendszerek nem elsősorban gyengéikbe, hanem éppen erényeikbe buknak bele, ha ezeket gondatlanul gyakorolják. Az 1945-ös fordulat után népünk lelkesedéséből, áldozatválallásából, a jövő iránt érzett bizalmából — valljuk be persze másból is — olyan nemzeti jövedelem keletkezett és gyűlt össze, amelyből különböző nagyberuházásokra is telt. Ostobaság lenne ezeket mind rossznak és károsnak minősíteni. Itt van elsősorban a budapesti metró, több mezőgazdasági nagyberuházás, vezetékes ivóvíz; tovább is sorolhatnám, bár az ivóvíz éppen a fejlődés ellentmondásaira való példaként is majd szerepel. Egyébként Paksot is ilyennek vélem, egyértelműen az atomerőművek építése mellett vagyok, bár ez nem változtat azon a sajnálatos tényen, hogy energiagazdálkodási politikánk továbbra is igen ósdi és az egész világon elismerten legjobb gazdálkodás a takarékosság — ahol még 30 százaléknyi tartalékunk lenne — nálunk még gyermekcipőben sem jár. Sajnos