Országgyűlési napló, 1985. II. kötet • 1987. szeptember 16. - 1988. november 26.

Ülésnapok - 1985-30

1988. október 7-én, pénteken 2384 2383 Az Országgyűlés 30. ülése, nagyon sok nagyberuházás azonban rosszul sikerült és ezek jelentik jelen bajaink egyik fő okát. Kevesebb, majdnem mindenütt több lett volna. Ilyenkor persze előjön a felelősség kérdése. Az újjal való mutogatás, hol volt a döntéseknél például a Magyar Tudományos Akadémia? Bizonyára érthető, ha ezúttal először ezzel kell szembenéznem. Nem nehéz pontos időpontokkal és okiratmásolatokkal — az iratok eredeti példányai már hónapok óta a kormány előtt fekszenek bemutatni, hogy a Magyar Tudományos Akadémia elnöki székében elődöm Erdei-Grúz Tibor 1974-ben kérte, hogy az Akadémia vitathassa meg a tervet. Válaszként, valamikor 1975-ben kapta meg az Akadémia az anyagot, akkor is tájékoztatásul és azzal a megjegyzéssel, hogy minden illetékes szerv megvitatta és helybenhagyta a tervet. Egyszóval, az akkori döntéshozók a Magyar Tudományos Akadémiát ebben a kérdésben nem vélték illetékesnek. 1981-től kezdve tehát — már az én elnökségem alatt — indult meg azután különböző bizottságok munkája, de kérem ne kívánják, hogy egy ilyen rövid felszólalásban kelljen Önöket átvezetnem a bizottságok áthatolhatatlan dzsungelén. A lényeg az volt, hogy a menet közben felmerült környezetvédelmi és mezőgazdasági károk bizonyítására vagy kizárására az Akadémia bizottságai szolgáltassanak szakértői véleményt. Mostanában a Magyar Tudományos Akadémia szerepe körül azt a fogalmazást ragadják ki az összefüggéseiből, ami az 1983 eleji közbülső véleményekben szó szerint így hangzott el; idézem „Nem bizonyítható, hogy a vízierőmű megépítése olyan mezőgazdasági vagy környezeti károkat okoz, amelyeket megfelelő járulékos beruházással és ellenintézkedésekkel ne lehetne ellensúlyozni" — idézet bezárva. Ez valóban tudományos tény. A természetbe történő ilyen óriási beavatkozás összes következményében nem jósolható meg tudományos biztonsággal, de ilyen bizonyítékokkal a terv pártolói sem rendelkeznek, pedig józan ésszel gondolózva az övék lenne a bizonyítás feladata. Biztosítom Mayer Bertalan képviselőtársamat, hogy ez nem a magyar tudomány gyengesége, melyeket kilenc éven keresztül minden közgyűlésen keményen ostoroztam, hanem a világ mai tudományos helyzete és ismerethiánya. Létezik viszont általános nemzetközi tapasztalat hasonló létesítményekről és ez a tapasztalat rendkívül lehangoló. De a nemzetközi tapasztalatoktól eltekintve is, tisztelt képviselőtársaim, mikor volt pénz a feltétlenül szükséges járulékos beruházások elvégzésére? Óhajtják, hogy elsoroljam? KÖZBESZÓLÁS: Igen. Hogy a víznél maradjunk, nem elég szomorú példa Kisköre és nagyralátó öntözés terveink? Vagy a talajvíznél maradva nem elég tanulságosak a hígtrágyára tervezett nagyüzemi állattartó telepeink okozta, teljességükben még át sem tekinthető károk? Nem is szólva a vízellátási olló közismert kinyílásáról — ez nem olló kérem, hanem vasúti kereszteződés előrejelzése — amely talajvizeink végletes elnitrátosodásához vezet? Amikor tehát az újságokban gúnyosan kérdezik, vajon Mari néni szavazzon — ugyan nem vagyok a népszavazás mellett —, de Mari néni meg Pista bácsi nagyon jól tudják, hogy ha unokájuknak lajtban kell hozni a vizet, amivel a tejet hígítják, ez mit jelent. A Magyar Tudományos Akadémia osztályai számára elejétől, azaz 1982-tŐl kezdve, a gazdaságtalanság, a költségmegtérülés rossz aránya, az energetikusaink számára a rossz energia politika volt a fő ellenérv. Végül 1983. december 20-án a Magyar Tudományos Akadémia Elnöksége egyhangú döntésében minden vonatkozásban aggályosnak ítélte az egész tervet és nyomatékosan ajánlotta a kormánynak, hogy mondjon le róla, vagy a legrosszabb esetben hosszú időre függessze fel annak megvalósítását. Határozatunk azóta sem került nyilvánosságra. Tisztelt Képviselőház! Az előbbi elég demagóg felszólalásra, azt válaszolhatom, hogy ilyen iraton nevek nem szoktak szerepelni, hanem a kísérő levélen. Az említett 1983-as határozat kísérő levelén mindenesetre az én nevem szerepel. Tisztelt Képviselőház! A hiba és bajaink gyökere itt van. Mindezek zárt ajtók mögött, szigorúan titkos szolgálati használatra minősítéssel zajlottak. Ilyenkor könnyű azt csinálni, amit a hatalom akar. 1985 közepe, tehát a Magyar Tudományos Akadémia elnöki tisztétől való megválásom óta ezt az előbbi határozatot sohasem változtatták meg, minden erre vonatkozó ügyiratban újra hivatkozott az MTA eredeti határozatára. Minden ellenkező beállítás a tények elferdítése. Arra, hogy a most Magyar Tudományos Akadémiát, illetve a tudományt akarják elmarasztalni, ezen az ülésen bőségesen kaptunk példát. Néhány szót a tömegtájékoztatásról. Bár ehhez címként Karinthy Frigyes halhatatlan „így írtok ti" átköltéseként „így manipuláltok ti" (kérem, ezt a vizes lobbyra értem. Taps.) Így kívánkoznék. 1983 végén és 1984 elején hallhattunk, olvashattunk először a vízierőműről. Az akkor kötelező szigorúan bizalmas jelzéssel éles levelezésben álltam legfontosabb sajtóorgánumokkal ez ügyben közvetítsék, hogy a Magyar Tudományos Akadémia negatív álláspontját helyesen tükrözzék. A végletekig, sőt azon túl is elmentem, leveleim másolatai megvannak, még a sértő hangtól sem riadtam vissza. Ezért utólag elnézést kell kérnem, bár nem a tartalomért. Itt van a Nagymarosnál épülő gát makett-képe. Mindenki ismeri, ugye milyen szép? (Derültség.) De csak madártávlatból. Egy kiscserkész terepismerete elég ahhoz, hogy bárki belássa: egy körülbelül 9 méter vízszint-differenciának megfelelő betonépítmény már akár 100 méter magasságból, is ártatlanul néz ki. A Duna-kanyar páratlan panorámáját viszont a legtöbben az országútról nézik, ezért a tervezés legelején követeltük már, hogy készüljön egy olyan makett is, amely a zsiliprendszert a leendő országútról nézve mutatja, ezt viszont azóta is várjuk.